Nem könnyű munka, ám a néző szinte alkotó résztvevőként élvezheti az előadást, tekintetével alakíthatja azt. Akár fogadhat magában arra, hogy melyik szereplő fogja előbb levenni vagy felölteni ruháit. Mert Cuhorka Emese, Garai Júlia, Molnár Csaba és a brazil vendégtáncos, Márcio Canabarro táncában a meztelenség ugyanolyan természetességgel van jelen, mint amilyen magától értetődően rugaszkodnak neki a mozdulatsoroknak, vagy fogják vissza lendületüket. Csak időnként csendül fel valami gépzene, egyébként a kintről beszűrődő zajokra, a saját lélegzetük ritmusára konstruálják vissza maguknak a klasszikus mozdulatokat. John Cage és Merce Cunningham szelleme járja át a termet, amelyet a táncosok szét is dúlnak. Még vergődnek egy darabig, konnektorokon, radiátorokon át, mi nevetünk, aztán felöltöznek, néznek minket, mi meg őket és nem tudjuk, újrakezdik-e.
Hód Adrienn Molnár Csabával és Marco Torricével készített előadása az elemeiből újraépülő klaszszikus táncot mutatta meg úgy, hogy eltüntette körülötte a színpadnak nevezett díszes dobozt, és új, bensőséges teret épített. Korhatáros beavató utazás volt, egy neobolond táncbolygón.
MU Színház, február 16.
