Tartalom

(2013-02-28)

Publicisztika

Publicisztika

Jelentés a Világsátor romjai alól

Országos és térségi romapolitikák

Közleményben emlékezett meg tavaly a Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság a tatárszentgyörgyi gyilkosság harmadik, negyedik és ki tudja még hány, ezután következő egyéb évfordulóiról. (Ez az az államtitkárság, aminek azért van ilyen értelmetlen neve, mert egykori és mostani vezetője kinevezésekor még nem tudta, hogy van-e cigánykérdés, és ha igen, úgy-e, ahogy ő gondolja, csak azt, hogy romaügyekben valami nagyon eredetit fog csinálni.)

A szerk.

A szerk.

A színtiszta zsigaság

Egy napon, ami el sem jön talán, majd én is kérek tőled egy szívességet, Bonasera - mondta Don Corleone. Szerencsére a gengszterkorszaknak rég vége, semmi okunk az aggodalomra.

A szerk.

A széltorony

A napokban kiderült, hogy pár százmilliárd hiányzik az idei hiánycél teljesítéséhez - azaz a decemberben elfogadott 2013-as költségvetésről bebizonyosodott, hogy kampó, lehet nekiállni megint esztergálni, és ez vagy kiadáscsökkentést jelent, vagy bevételnövelést, azaz adóemelést.

Egotrip

Cseresnyési László: Nyelv és neurózis

Egotrip

Nem vicc

Egy angol humorkutató írta egyszer, hogy a nyelvi humorról való tudományos értekezés olyan, mint a béka élveboncolása: az ember gyomra kifordul tőle, a béka meg belehal.

Mélyi József: Pálya a magasban

Egotrip

Hegygörgető, Fahorgasztó, Kőgyúró

A hetvenes évek elején láttam először közelről karfiolfülű embert. Hatéves lehettem, nagyapám kertjében valamiért ott tébláboltam egy összejövetelen, harsányan nevető bácsik körében. Nagyapám nyilván észrevette, mit nézek folyton, mert kézen fogott és odavitt a fülhöz, bemutatott: az unokám.

Belpol

Belpol

"Ha nyomor van, akkor bűn is van" - Perényi Roland történész

A Kiscelli Múzeum Térkép-, Kézirat- és Nyomtatványtárának gyűjteményvezetőjével a századforduló bűnözéséről, Budapest akkori legvadabb területeiről, a rovott múltúakról, a ponyvairodalomról és a jótékonysági razziákról beszélgettünk abból az alkalomból, hogy a közelmúltban jelent meg a témával foglalkozó "A bűn nyomában. A budapesti bűnözés társadalomtörténete 1896-1914" című könyve.

Belpol

"Nem most kezdődött" - Interjú Miklósi Lászlóval

Az ELTE BTK HÖK nagy botrányt kavaró listaügye és egy nemrég újrapublikált kutatás, amely a Jobbikot mutatta a legnépszerűbb pártnak az egyetemisták között, újra az egyetemista korosztály és a szélsőjobboldal kapcsolatára irányította a figyelmet. A rendre felvetődő, majd a szörnyülködéshullámok csillapultán újra elülő problémáról Miklósi Lászlóval, a Történelemtanárok Egyletének elnökével beszélgettünk.

Belpol

Idegbe jött - Jogerős ítélet Habony Árpád ellen

2011. május 4-én a Fővárosi Bíróság garázdaság vétsége miatt jogerősen két év próbaidőre bocsátotta Habony Árpádot - derül ki a Narancs birtokába került ügyészségi és bírósági iratokból. A végzés szerint Orbán Viktor bizalmasát egy házaspár bántalmazásáért ítélték el. Nem kizárt, hogy Habony emiatt nem vállalt formális pozíciót az elmúlt évek során.

Interjú

Belpol

"Tőke és befektetés nélkül"

Kulinyi Márton foglalkoztatáspolitikai szakértő a közmunkaprogramokról

A versenyszférában tapasztalható negatív munkaerő-piaci folyamatokat a kormány a közfoglalkoztatás felpörgetésével próbálja kompenzálni. Úgy tűnik, jövőre zömmel hatórás foglalkoztatás lesz az önkormányzatoknál nettó 38 ezer forintért - sok helyen már ennek is örülnének. Pedig a közmunka nemcsak normális megélhetést, perspektívát sem ad.

Belpol

Egy sosem volt osztály fia

75 éve született Engel Pál történész

Az 1938. február 27-én született Engel Pál nem egyszerűen kiváló középkorkutató volt, hanem olyan tudós, aki szakmájának bevett nézőpontjait (például a hazai történetírásban evidensnek tekintett "nemzeti látószög" érvényességét) is kritika tárgyává merte tenni, és aki a történetírás végső értelmének tekintett múltrekonstrukció "objektivitására" is rákérdezett.

Jogvita határokon át

Belpol

Így lettem gyerekrabló

Egyre több magyar él a mozgás és a munkavállalás uniós szabadságával, de kevesen tudják közülük, hogy könnyen az idegen ország joghatósága alá kerülhetnek. Ami egy elmérgesedő családi vitával megspékelve, az uniós jogot máig bizonytalanul kezelő nemzeti bíróságok asszisztálásával odáig fajulhat, hogy gyerekcsempész lesz a kisfiával hazaköltöző magyar anyukából.

Belpol

Diákuradalom - A hallgatói önkormányzatok rendszere

A múlt héten kipattant listabotrány után ismét nyilvánvalóvá vált: az egyetemi, főiskolai hallgatók érdekképviselete sok sebből vérzik. A hallgatói önkormányzatok (HÖK) rendszerét átláthatatlan működés, a vezetők ellenőrizetlen túlhatalma, látszatlegitimáció jellemzi. A súlyos intézményi kudarc hátterét vázoljuk fel.

Külpol

Olasz választások

Külpol

Ahány ház

Az alsóházban a balközép hajszállal szerzett többséget, a szenátusban azonban fej fej melletti eredmény született. Az igazi nyertes az egész politikai elitet pusztulásra szánó civil bloggerekből, az utca népéből toborzott mozgalom, amely a legnagyobb párt lett a parlamentben. A kilátások: gyors kormányválság, új előre hozott választás, növekvő bizalmatlanság Olaszországgal szemben az EU-ban és az egész nemzetközi politikai-gazdasági porondon.

Színház

Snoblesse Extra

Színház

"Tudom, milyen országban jártam"

Tompa Andrea kritikus, író

"Ha egy kicsit jobb lett volna a POSZT, nem kellett volna létrehozni" - mondja a Színházi Kritikusok Céhének elnöke a Hungarian Showcase-ről, amelynek keretében március 2. és 9. között húsz budapesti, független és kőszínházi előadást mutatnak be a világ harminc országából érkező, százhúsznál több színházi szakembernek.

Tánc

Színház

Hodworks: Ahogy azt az apám elképzelte

Legizgalmasabb konceptualista koreográfusunk, Hód Adrienn ismét a határokkal foglalkozik. Rendületlenül kordont bont, hogy újabb korlátokat találjon. Díszlet és jelmez nélkül, csupasz térben helyezi el táncosait, akik maguknak kénytelenek megteremteni az intim teret, miközben meg kell találniuk egymással és a közönséggel is az intenzív kapcsolatot.

Színház

Színház

Örök eső

Vaknyugat kétszer

Martin McDonagh darabjai hálás színpadi alapanyagok; a távoli ír falu életképei otthonosan ismerősek és vigasztalóan távoliak. Ráadásul nem szorulnak különösebb rendezői értelmezésre, hiszen beszélnek magukért. Nem a héroszok, hanem az emberek.

Zene

Koncert

Zene

Mahler- és Mozart

Mahler- és Mozart-műveket hallottunk a Vajda Gergely vezényelte Rádiózenekar (MR Szimfonikusok) legutóbbi hangversenyén. Előbb Mahlert, és csak azután Mozartot, ezzel is jelezvén, hogy a koncert szembemegy az üres programszerkesztői reflexszel, mely szereti a dolgokat a zenetörténeti idő szerint elrendezni.

Interjú

Zene

"Nem lehet panaszkodni"

Tóth Gergő - Blind Myself

A Blind Myself veteránnak számít a hazai rockszíntéren: a tizennyolcadik születésnapját ünneplő zenekar öt nagylemezen van túl, a Négyszögöl című hatodikat pedig rendhagyó módon négy - három-három dalos - adagban teszik közzé. A Narancs kérdéseire a zenekar alapító tagja, Tóth Gergő énekes válaszolt.

mi a kotta?

Zene

Egy vadállat vadállata

"A pódiumon egy Petersschule-növendéknek látszó fiatalember jelent meg; Szergej Prokofjev volt ez az ifjú. Zongorához ült, s úgy látszott, hogy vagy a billentyűzet leporolásával volt elfoglalva, vagy pedig vaktában verdeste a billentyűket, kemény, száraz billentéssel.

Könyv

Könyv

Könyv

Antti Leikas: EvickÉlj

Az Atyaúristen kockásfüzetbe jegyzetelt a teremtéskor, a hollók trükkösebb fejszámolók, mint a hattyúk, és a szovjet birodalom bukása egyértelműen annak köszönhető, hogy Gorbacsov megduplázta a vodka árát. Ezeken és számos hasonló jelentőségű létkérdésen mereng Arto Jaakkola ügyfélmenedzser, az első könyves finn író művének fő- és antihőse, aki egyetlen dolgot szeretne szívből és igazán: egyszer kialudni magát.

Könyv

Könyv

John Curran: Agatha Christie és a gyilkos szándék

Nemigen szokás a lektűrirodalom műveiből kritikai kiadást készíteni, ezt még a legnépszerűbb alkotások sem érdemelték ki. A kritikai kiadás a szépirodalom privilégiuma, mivel sajátos tulajdonságai által elsősorban tudományos munkára használható, márpedig a ponyvaregényeket ritkán veszi górcső alá az irodalmi élet. Ezúttal azonban betekinthetünk Christie műhelytitkaiba, elsősorban - a kritikai kiadások felépítéséből jól ismert eljárás - a különböző szövegváltozatok ismertetése által.

Könyv

A zene saját ideje

Dobszay László: A klasszikus periódus

Ha a kodályi álom - az egyszerűség kedvéért nevezzük így az idealizált polgári zenekultúra széles néptömegekben való meghonosítását - megvalósult volna, akkor a recenzens most nem tipródna azon, hogy ajánlható-e jó szívvel a Magyar Narancs olvasójának egy olyan könyv, melynek legnagyobb része kottapélda.

Könyv

A kis mesemondó – Jókai Anna élete és műve

Tavaly novemberben, a termékeny és népszerű írónő nyolcvanadik születésnapján a magyar kormányzat jószerint testületileg ünnepelte Jókai Annát. Az alábbiakban a már-már írófejedelmi rangon tisztelt alkotó életművének vázlatos és hangsúlyozottan szubjektív ismertetésére teszünk kísérletet.

Film

tévésmaci

Film

Az álruhás cinke

Amikor Sztupa és Troché a legmesszebb voltak egymástól, évszakok választották el őket. Sztupa a telet taposta, Troché izzadt a nyárban, de mindenképpen össze kellett futniuk, mert szerfelett sok volt a tennivaló. Hogy mindezt hogyan is csinálják, az mindkettőjüket erősen foglalkoztatta.

Film

Film

Az a bizonyos első év

Nincs unalmasabb, mint amikor egy mókázásba belefáradt hivatásos (bizonyos Dan Mazer, a Brüno és a Borat forgatókönyvírója, amúgy tévérendező) mindenáron viccelni akar. Tán nem véletlenül szerepel itt sem annyi rosszul előadott, humortalan, sőt kifejezetten tahó megjegyzéstől hatást remélő poén, s a poént követő döbbent, kínos csend - mint poénforrás.

Interjú

Film

"Még mindig fáj"

Agnieszka Holland filmrendező

A legendás csehszlovák szakemberképzés üdvöskéjeként induló, majd játékfilmek és tévésorozatok végtelen folyamán edződő lengyel alkotó szép nagy kört fut nálunk ezekben a napokban. A holokauszt idején játszódó filmje, A város alatt épp megjelenésünk napján kerül a mozikba, a rá következő hétvégén pedig az HBO adja a Csehszlovákia megszállása ellen a tűzhalált választva tiltakozó Jan Palachról forgatott háromrészes tévésorozatát, az Olthatatlant. Mindezekről még Miskolcon, a Cinefesten beszélgettünk vele.

Tévé

Film

A jégmezők lova

Kinn az orosz vadonban

Vannak azok a szombat (és tán vasárnap) délutánok, mikor annyira előkelőek vagyunk, hogy ágyban maradunk. Elrongyolt, unott, nyomorult celebidő, évértékelőket és listákat kopogtat a késő februári eső, előfordul, hogy megviseli az embert a szűkös alattvalói lét, így hát ablakot be, redőnyt le, nem akarunk embert látni.

Képzőművészet

Kiállítás

Képzőművészet

Minden politika

Romaizmus

Jelen politikai környezetben, amikor a szegénység kriminalizálása homofóbiával, idegengyűlölettel, a kisebbségek megvetésével találkozik össze, és amikor a politika ellenzéki művelői is abban a tévhitben ringatják magukat, hogy tevékenységük karakteresen depolitizált, ebben a környezetben tehát minden, kisebbségi kultúrát érintő gesztus politikai jellegű.

Életre keltett Janáky-mestermű Hódmezővásárhelyen

Képzőművészet

A befalazott ablak szépsége

A Bessenyei Ferenc nevét viselő, 2012 végére teljesen felújított kulturális központ nem csupán Hódmezővásárhely kiglancolt utcájának legszexibb jelensége, de zsebtükre a magyar architektúra elmúlt hetven évének, és egy kimagaslóan tehetséges építészcsalád több generációjának emlékét is őrzi.

Tudomány
Riport
Gasztro

chili&vanília

Gasztro

Csúsztatott palacsinta

Azon gyerekkori ételek között, amelyekre a legszívesebben emlékszem vissza, a csúsztatott palacsinta az elsők között szerepel. Holott kénytelen voltam arra a meglepő következtetésre jutni, hogy semmiféle vizuális és konkrét élményem nincs róla, fogalmam sincs, ki és mikor sütött nekem ilyet.

Ételhordó

étel, hordó

Ételhordó

Imázs

A Thai Tom Kha Chicken leves lényege a kókusztej és a különleges, diszkréten csípős fűszerek találkozása - ez rendben is van, de vajon ehető-e az Ó utcában feltálalt thai leves? És a rizstészta garnélával? Az Ételhordó kiküldött munkatársa az Imázsból jelenti.