Színház

A Csillagszedő Márió című mesejátékban mások szép gyerekkori traumáit éljük újra terápiásan. De persze leginkább a sajátjainkat, még ha apró sérelmek is csak, mint az idióta kötelező délutáni alvás; vagy hogy szerelmünk tárgya tudomást sem hajlandó venni rólunk, mert nem hordunk masnit és szoknyát, mint a többi lány.

II. Edwardnak volt olyan pechje, hogy a Plantagenet uralkodói házba született bele, ezért uralkodnia kellett, holott sem kedve, sem tehetsége nem volt hozzá. Életének középpontjában a szerelem állt: Gavestonba, egy alacsony származású fiatalemberbe szeretett bele, aki viszonozta érzelmeit, és a szenvedély, annak rendje és módja szerint, mindkettejük halálát okozza, és a tetejébe még polgárháborút is. (Mindazonáltal teljesítette uralkodói kötelességét: a valóságban négy, a drámában egy gyermeket nemzett Anna királynénak.)

Mit cenzúrázna a Katona József Színház színésze, a Valami Amerika-filmek, az Aglaja vagy a Jadviga párnája szereplője? Mit pakol be elsőként a bőröndjébe a Balatonra indulva? És mire elég a karnyújtásnyi távolság Jack Nicholsonnal? Ónodi Eszter hét kérdésünkre válaszolt.

A Bethlen Téri Színházban működő legrégebbi kortárs táncszínház is a megszűnés szélén bokázik. Próbálnak előremenekülni, új programokkal, szélesebb célközönséggel. De mikor beszélgettünk, még tartott az egy hónapos szénszünet.

Nem tagadom, volt némi - aggodalommal vegyes - gyanakvás bennem Székely Csaba drámáit olvasván: túlságosan is erőteljesnek látszott az a fegyverzet, amelyben elénk pattant, és jöttek a díjak is rögvest.

"Lesz-e úgy, mint valamikor rég?" - énekli a címszereplő dorozsmai grófnő Ábrahám Pál 1930-as, a Király utcából egyetlen kurta esztendő leforgása alatt egészen Londonig kalandozó operettjének első felvonásában.

Martin McDonagh darabjai hálás színpadi alapanyagok; a távoli ír falu életképei otthonosan ismerősek és vigasztalóan távoliak. Ráadásul nem szorulnak különösebb rendezői értelmezésre, hiszen beszélnek magukért. Nem a héroszok, hanem az emberek.

Wagner-bicentenáriumon Wagner-bemutatóval kezdődik az év a Magyar Állami Operaházban - forma szerint és távolról tekintve ez bizony a maguktól értetődő dolgok kicsiny és biztonságos világába tartozó esemény. Persze aki akár csak felszínesen is tájékozott e témában, az tudja, hogy a valóság ezen a tájékon nem kedvez a szemre maguktól értetődő dolgoknak.

Az abszurdnak megvan az a sajátossága - veszélynek is mondhatnám -, hogy bizonyos körülmények összejátszása folytán realizmussá szelídül avagy fokozódik. A Tangó pedig már évtizedekkel ezelőtt is képes volt frenetikus komédia, nagyszerű színészparádé lenni - igaz, Paál István rendezésében lélegzetelállító fenyegetés is. Vagyis ismerni véljük minden árnyalatát - nem megfejtésre szorul hát, hanem fölismerésre. Már azoknak persze, akik nem újszülöttek a terepen, és van mit fölismerniük.

2003-ban végzett a híres Máté-Horvai-osztályban. Rögtön a Katona József Színházba került, több komoly díjat nyert, de két év után azt mondta: otthagyja a színészi pályát. Volt spanyoltanár, aztán egy év után szabadúszóként újra játszani kezdett. 2009 óta az Örkény Színház társulatának tagja.

Történetesen egyetlen részt sem láttam A gyanú árnyékában című magyar dokureality sorozatból, de kétlem, hogy ez komolyan megnehezítette volna a Dömötör Tamás rendezte Sirály befogadását. A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház produkciója a rendező szerint valahonnan a sorozat tájékáról dobbantott ugyan, de biztos nincs több köze hozzá, mint Dömötör egyik korábbi rendezésének, a Czukor-show-nak ahhoz a másik sorozathoz, a Mónikához...

Láthattuk Hamletként és Fenyő Miklósként, díjazták már színházi alakítását és a sármosságát egyaránt, nemrég pedig egy tehetségkutató műsorvezetőjeként tűnt fel a képernyőn. A Nemzeti Színház művészével a több lábon állásról, a színészek érdekérvényesítő képességéről és a kultúrharc áldozatairól is beszélgettünk.