Színház

Félelmek rendszere

Gianina Cărbunariu/dramAcum: Nyomtatott nagybetű

  • Ady Mária
  • 2014. december 27.

Színház

Libertatea, írja valaki krétával egy román kisváros falaira 1981-ben, és a paranoiás államgépe­zet életet lehel a szóba. Fél tőle, ahogy attól a tizenhat éves kamasztól is, aki éjjelente fehér edzőcipőben és kapucnis pulcsiban fáradhatatlanul írja újra a szabadság mondatait. Mint valami krimi indul a Nyomtatott nagybetű – a titkosszolgálat egy emberként kutatja, kik állhatnak a fehérrel rótt vonalak mögött. Tények, helyszínek, grafológusi elemzések. Csakhogy ez kriminek meglehetősen unalmas: nehéz azon izgulni, megállítja-e a minden erejét az ügyre összpontosító Securitate a társak nélküli Mugur Călinescut.

És a rendező Gianina Cărbunariut éppen ez az unalom foglalkoztatja. A mértékvesztettségében groteszk ügybuzgóság. Az újbeszélszerű Securitate-szakzsargon és a kontroll alól kibújó szavak terrorban születő ereje. A rendszer, amit elnyomott és elnyomó félelme tart fenn. A diktatúra elhárításra épülő mesterséges valósága, amely abszurditásában akár nevetséges is lehetne, ha az eltört életek tragé­diája nem maradna valóságos a valószerűtlenségben. Az archívum színrevitele – ez az alcím – nem egyszerűen dokumentumok sajátos, tehát fikciós összefűzése és dramatizálása, hanem egy semmitmondó adatokkal, érdektelen telefonbeszélgetésekkel és hétköznapi jelentésekkel telezsúfolt világ fullasztó levegőtlenségének színpadi megteremtése.

A lejegyzett szavak dramaturgiáját kiegészíti az apró, ismétlődő gesztusokból és formákból építkező színpadi nyelv. A kezét fia szájára tapasztó anya. Az ellenállás kivetített, nagybetűs szavai és mondatai, amelyek ugyanannak a csattanásszerű hangeffektnek a kíséretében bukkannak fel újra és újra, ami a terror fizikai-lelki kínzótechnikáit festi alá. A lehetetlen nyelvezetre rímelő pózok, mint a földre irányított mikrofon a paternalizmusba bújtatott, kisszerűségében kegyetlen iskolai fegyelmi tárgyaláson: le kell feküdni a rendszernek, hogy hangod legyen, de a kézi kamerával felvett kép­soron már csak a tudálékos arc, a tanáros szigor álságos méltósága látszik. A nyomozás során vallomást tevő munkások, akik tagadják, hogy elolvasták volna a feliratokat, miközben hisztérikusan próbálnak megszabadulni a rájuk vetített soroktól. Csak semmibe nem belekeveredni. Mintha a szavak fertőznének.

Mert persze a szavak fertőznek – ez megnyomorító és megnyomorított közös hite. Amit elfojtanak, annak ereje van, és ha a Szabad Európát hallgató fiú szavai veszélyesek, akkor ő maga is az. Érinthetetlen, tabu; és az 1984 óta tudjuk, hogy diktatúrában nem a biológiai halál a legrosszabb, ami az egyénnel történhet. Cărbunariu homályban hagyja a történet végét, az elszigetelődő fiú halálának okát – azzal sejtet, hogy nem állít. Ehhez képest tetszik szinte didaktikusnak az egykori ügynökök rendszerváltás utáni nyilatkozataiból összeálló záróakkord a mindenkori gonosz cinizmusként ható, nyomasztó banalitásával.

Trafó, november 18.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.