Kielégítetlen kíváncsiság (Loveshake – Az élet összeráz)
Semmilyen skatulyába nem illik Szabó Győző és Rezes Judit közös előadása, a Loveshake. Bulvárnak nem elég szaftos: tény, hogy építenek a kukkolás iránti vágyunkra, azonban nem elégítik ki a pikáns részletek iránti esetleges kíváncsiságunkat. Párkapcsolati, életvezetési tanácsadáshoz képest túlságosan is celebekről van szó – persze habitus kérdése is, ki mikor jut el arra a pontra, hogy a színpadon megjelenő emberre tudjon koncentrálni. Kőszínházi produkciókhoz képest rendhagyó, viszont a függetlenek felől nézve nem igazán formabontó produkció. Jól illeszkedik abba a színházi tendenciába, mely a hiteles, önmagát felvállaló személyességet helyezi előtérbe – de ehhez meg túlságosan is prefabrikált, nem eléggé performance jellegű. (Rádai Andrea kritikájából)
| ||
„A saját rendezéseimet is unom”
Andrei Şerban színházrendezővel Köves Gábor készített interjút.
Magyar Narancs: Amikor a Radnóti felkérte, hogy rendezze meg a III. Richárdot, a felkérés a szereposztással együtt érkezett, vagy ön válogatta a színészeket?
Andrei Şerban: A felkérés úgy jött, hogy a színházi világ Alföldi Róbert 50. születésnapjára egyfajta ajándéknak szánta a III. Richárd szerepét. Megkérdezték tőle, mit játszana szívesen 50 éves fejjel, mire ő azt felelte, hogy a kedvenc szerepét, mind közül az abszolút kedvencét, III. Richárdot, és hogy ezt a kedvenc rendezőjével – velem – szeretné megtenni. Ezzel és a Radnóti meghívásával kezdődött. Nem ismertem a radnótis színészeket, megnéztem őket, és a látottak alapján osztottam ki a többi szerepet. Amikor operát rendezek, sosem én állítom össze a szereposztást, ez a karmester privilégiuma, mire én színre lépek, a szerepek már réges-rég le vannak osztva. Bárkit is adnak, legyen nagyon kövér vagy nagyon idős, azt el kell fogadnom, abból kell kihozni valamit. Ellenben, ha színházban dolgozom, mindig ragaszkodom hozzá, hogy én osszam a szerepeket.
| ||
MN: Alföldit rendezte már korábban is, például a Nemzeti Angyalok Amerikában előadásában. Abban is szerepelt egy III. Richárd-szerű alak – lapunk kritikusa ki is emelte, hogy ahogy Kulka János Roy Cohnt, ezt a minden hájjal megkent manipulátort alakítja, abban felsejlik III. Richárd gazembersége.
AŞ: A nagy különbség kettejük között, hogy amikor Roy Cohn AIDS-es lesz, megváltozik. Emberként kezd viselkedni. A darab szerint még Roy Cohn is képes lehet ilyesmire. Vele azért még mindig inkább együtt tudok érezni, mint Richárddal.
Tág a világ – Huszonöt éves a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ
Rádai Andrea riportja és Csendes-Erdei Emese interjúja
A Kerekasztal úttörője volt ennek a fajta a színháznak, és mára szinte veteránja: 25 éve alapította Kaposi László. Az évfordulót a társulat a Negyedszázados Fesztivál című programsorozattal ünnepelte, ennek keretében sok saját és koprodukcióban készült előadásukat lehetett megnézni. Az alapítás óta eltelt időben nemcsak a társulat összetétele változott sokat (a csapatból kivált tagok megalapították az ország másik jelentős színházi nevelési társulatát, a Kávát, és Kaposi is távozott), hanem az irányok, módszerek is. Ennek nyilván az az egyik oka, hogy a Kerekasztal számára alapállapot a kísérletezés: egy TIE-előadásnak sokkal több változója van, mint például egy kőszínházban játszott Tennessee Williams-drámának, így nem is a tökéletesre csiszolt alkotás a cél. Vannak persze „receptek”, de nincsenek minden helyzetre alkalmazható konzervmegoldások, hiszen minden helyzet új. Az alkotók is folyamatos reflexióra, (ön)értékelésre kényszerülnek.
Az egy igazság helyett
Tompa Andrea publicisztikája a kritikusi lét, a kritika megváltozott kontextusáról
Koltai Tamás halálakor többen elmondták, hogy elment az utolsó színikritikus. Vagy árnyaltabban: ilyen kritikus nem lesz többé. Bár szerény kritikusutódokként sérelmezhetjük ezt az állítást, hiszen nekünk is szólhat üzenetként, mégis fontos igazság húzódik a talán nem teljesen átgondolt kijelentések mögött.
Hiszen nem arról van szó, hogy hozzá és az elmúlt évtizedben eltávozott nagy nemzedékhez képest tehetségtelenek, műveletlenek, kevésbé elhivatottak és éppen ezért kevésbé „hatásosak” volnánk mindannyian, hanem hogy Koltai Tamással és immár több pályatársával (Molnár Gál Péter, Tarján Tamás, hogy csak néhány nevet mondjunk) eltávozott egy alapvető kritikushabitus, kritikustípus, vagy – én inkább így látom – véget ért egy hosszú korszak és egy kontextus, amely őket „létrehozta”. Valami tényleg megváltozott.
„Hagyták, hogy éljen az agyam”
Megkerülhetetlen fiatal alkotó, dramaturg, színész, író és saját darabjainak rendezője. Gyerekkoráról, verseiről, előadásainak egyediségéről, mozgássérülttudatának hiányáról beszélgettünk. Na meg a magyar színház helyzetéről. Fekete Ádámmal Czenkli Dorka beszélgetett.
| ||
Magyar Narancs: Egy ideje már nemcsak színészként és dramaturgként van közöd a színházhoz, hanem elkezdtél rendezni is. Ennyire szereted a kihívásokat?
Fekete Ádám: Egyszer csak elkezdett feszíteni, hogy úgy irányítanék már egy munkafolyamatot. Mert dramaturgként az ember ugyan ott van és beleszól, de mégsem ő ül a volánnál, nem az ő dinamikája határozza meg a próbafolyamatot. Megéreztem, hogy nekem ez menne. Először 2015 elején rendeztem, a Csoportkép oroszlán nélkült. Nagyon jó élmény volt, érdekes előadás lett, azt láttam a színészeken, nekik is tetszett a közös munka, én meg, mint valami drogon, rajta maradtam.
MN: Eddig a saját darabjaidat rendezted.
FÁ: A Csoportkép esetében csomó ötlet, dramaturgiai szerkesztés, időkezelési kísérlet foglalkoztatott már jó ideje, mire Hajmási Dávid barátom arra sarkallt, hogy pályázzak és rendezzek. A Jeditanács összeültet 2017 őszén csináltam, de az ötlete már 2016-ban megfogant. A Stúdió K-s Reggeli dinoszauruszokkalra Nagypál Gábor kért fel, és kifejezetten az volt az igénye, hogy saját darab legyen. Nem akarok csak saját darabokat rendezni, fontosnak tartom, hogy az ember kijöjjön a saját világából, megértsen más világokat, más szövegeket.
Eladta az arcát
László Ferenc írása a magyar színészek és a reklám kapcsolatáról
Pár évtizede jól megfizetett szégyennek számított, ha egy ismert színész reklámfilmben szerepelt. Száz éve viszont éppenséggel a színészek számítottak a legkeresettebb reklámozóknak. Blaha Lujza púderétől Lottó Ottóig és tovább.
Snoblesse Oblige
Egy rakás jó program.
