Színház

Test és hang

TÁP Színház–Szerb Antal: Utas és holdvilág

Színház

Mostanában nem múlik el színházi évad a slow jegyében született előadás nélkül. Az előzőben ilyen volt például a csaknem ötórás József és testvérei az Örkény Színházban: az egymásba fonódó, köröket leíró történetek megszüntették az időérzékünket.

A Stúdió K Peer Gyntje – féléjszakányi bolyongás a kőbányai pincerendszerben – fizikai tapasztalattá tette az útkeresést, a meg nem nyugvás állandóságát. Külföldi példákkal is lehetne folytatni a sort, például Peter Brook több mint harminc éve bemutatott, közel kilencórás, kültéri helyszíneken játszott Mahabharatájával, de létezik huszonnégy órás előadás is: a Mount Olympus Jan Fabre rendezésében. Az embert pró­báló hosszúság persze nem önmagáért való.

A slow színházban elegendő idő van arra, hogy a néző felvegye az előadás ritmusát, azaz lelassuljon hozzá, hogy kényelmesen elfészkelődjön a közegében: hogy benne éljen a színházban. Egy ilyen alkalom sokkal tudatosabb kultúrafogyasztást tesz lehetővé: nem lehet lezavarni egy vacsora és egy sörözés között, készülni kell rá, még akár elemózsiával is. Egy ilyen alkalom igazi ünnep.

Kétségtelen, hogy ebből a szempontból az idei évad slágere a TÁP Színház Utas és holdvilág című előadása, Vajdai Vilmos rendezése lesz. (Főleg, ha tudják még elégszer játszani. Igény volna rá, pénz kevésbé, de lehet támogatni a társulat közösségi finanszírozásra alapuló kampányát.) A Szerb Antal kultregényéből készült öt és fél órás szeánszot nem rántja görcsbe az újraértelmezés kényszere, az előadás – a rajongók örömére – egyszerűen hagyja működni a szöveget. Ugyanakkor megtartja az egészséges távolságot; néha az az érzésem, mintha egyenesen a könyv minden szavát véresen komolyan vevő, kamaszkori önmagamra reflektálna némi öniróniával. A TÁP lényegében idézőjelek közé rakja az Utas és holdvilágot.

A kiindulópont Vajdai 2002-es, a regényből készült rádiójátéka, mely már ebben a formájában is kissé rendhagyó volt a különleges hangeffekt-konstrukcióknak köszönhetően. Az olykor szkreccseléssel is felturbózott sóhajtásoknak, lélegzetvételeknek, sikkantásoknak és hümmögéseknek például fontos szerepe van: jól kiegészítik azt, amit a karakterek belső működéséről tudhatunk. Az előadás szereplői ennek a rádiójátéknak a szövegét tátogják el a Trafó színpadán. A módszer nem teljesen új, Vajdai már használta a 2007-es, szintén sikeres Keresőkben – akkoriban teljesen lenyűgözött az előadás frissessége és vizualitása, viszont az alapszöveg nem volt ennyire jó.

Az Utas és holdvilágban még csak véletlenül sem a hangokhoz tartozó színészek szerepelnek, így a regény minden karakterének van hangja és teste is. A főszereplő Mihályt például Bodó Viktor szólaltja meg, és Laboda Kornél tátog. Erzsinek Ónodi Eszter a hangja, és Törőcsik Franciska a teste. Ez a kettősség is hozzáad a regénytől való távolságot megteremtő reflexióhoz: a 2002-es rádiójátékot hallgatva szinte azt érezhetjük, máris letűnt egy korszak, ezek a többségében jól ismert nevek soha nem fognak már így, együtt szerepelni, hiszen mióta meghalt Halász Péter is… Ez is felerősíti a regény alaphangulatát: a nosztalgiát és az idő múlása miatt érzett keserűséget is.

A színészi játékból egyértelműen hiányzik az igyekezet, hogy elhitesse velünk a test és a hang egységét: a test inkább leválik a hangról. A szereplőket néha mintha dróton rángatnák, máskor annyira karikatúraszerű a mozgásuk, hogy kétdimenziós rajzfilmfiguráknak tűnnek – ehhez a hatáshoz hozzájárulnak Nagy Fruzsina ordítóan múlt század eleji jelmezei is. Törőcsik Franciska macskaszerű Erzsije, Hegymegi Máté gumiszerűen simulékony Szepetnekije különösen kiemelkedik, de emlékezetes Egger Géza Waldheim Rudiként, Háda Fruzsina Sáriként és Kálid Artúr Perzsaként. Az elbeszélőt pedig három színész testesíti meg: Csányi Dávid, Göndör László és Váradi Gábor némafilmes tekintetekkel, arckifejezésekkel „kommentálják” a történteket, miközben egyikük „beszél”.

A rendkívül gazdag – de gazdaságosan adagolt –, szépen kidolgozott, fantáziadús képek, kollázsok és atmoszférateremtő filmrészletek újabb finom réteget képeznek, mely réteg a regény megírása óta eltelt időnek és az ironikus szemléletnek köszönhetően rakódhat rá a könyv értelmezésére. A Millicentet ábrázoló, régi hollywoodi filmes nőalakokat szemlélve döbbenek rá, milyen iszonyú mennyiségű munka rejlik ebben a produkcióban – és természetesen itt nem csak az előadás vizuális világára gondolok.

És a legvégére is jut grandiózus gesztus. (Spoiler következik!) A regény utolsó, emlékezetes mondatait a színpadra besétáló Gálffi László maga mondja el. Természetes hangon, kihangosítás nélkül, mégis olyan hatása van, mintha egy rövid időre kidugulna a fülünk. Mint mindig, amikor egy műalkotáson keresztül egy pillanatig érteni véljük a világot.

Trafó, november 19.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.