Színház

Test és hang

TÁP Színház–Szerb Antal: Utas és holdvilág

  • Rádai Andrea
  • 2018.02.18 13:01

Színház

Mostanában nem múlik el színházi évad a slow jegyében született előadás nélkül. Az előzőben ilyen volt például a csaknem ötórás József és testvérei az Örkény Színházban: az egymásba fonódó, köröket leíró történetek megszüntették az időérzékünket.

A Stúdió K Peer Gyntje – féléjszakányi bolyongás a kőbányai pincerendszerben – fizikai tapasztalattá tette az útkeresést, a meg nem nyugvás állandóságát. Külföldi példákkal is lehetne folytatni a sort, például Peter Brook több mint harminc éve bemutatott, közel kilencórás, kültéri helyszíneken játszott Mahabharatájával, de létezik huszonnégy órás előadás is: a Mount Olympus Jan Fabre rendezésében. Az embert pró­báló hosszúság persze nem önmagáért való.

A slow színházban elegendő idő van arra, hogy a néző felvegye az előadás ritmusát, azaz lelassuljon hozzá, hogy kényelmesen elfészkelődjön a közegében: hogy benne éljen a színházban. Egy ilyen alkalom sokkal tudatosabb kultúrafogyasztást tesz lehetővé: nem lehet lezavarni egy vacsora és egy sörözés között, készülni kell rá, még akár elemózsiával is. Egy ilyen alkalom igazi ünnep.

Kétségtelen, hogy ebből a szempontból az idei évad slágere a TÁP Színház Utas és holdvilág című előadása, Vajdai Vilmos rendezése lesz. (Főleg, ha tudják még elégszer játszani. Igény volna rá, pénz kevésbé, de lehet támogatni a társulat közösségi finanszírozásra alapuló kampányát.) A Szerb Antal kultregényéből készült öt és fél órás szeánszot nem rántja görcsbe az újraértelmezés kényszere, az előadás – a rajongók örömére – egyszerűen hagyja működni a szöveget. Ugyanakkor megtartja az egészséges távolságot; néha az az érzésem, mintha egyenesen a könyv minden szavát véresen komolyan vevő, kamaszkori önmagamra reflektálna némi öniróniával. A TÁP lényegében idézőjelek közé rakja az Utas és holdvilágot.

A kiindulópont Vajdai 2002-es, a regényből készült rádiójátéka, mely már ebben a formájában is kissé rendhagyó volt a különleges hangeffekt-konstrukcióknak köszönhetően. Az olykor szkreccseléssel is felturbózott sóhajtásoknak, lélegzetvételeknek, sikkantásoknak és hümmögéseknek például fontos szerepe van: jól kiegészítik azt, amit a karakterek belső működéséről tudhatunk. Az előadás szereplői ennek a rádiójátéknak a szövegét tátogják el a Trafó színpadán. A módszer nem teljesen új, Vajdai már használta a 2007-es, szintén sikeres Keresőkben – akkoriban teljesen lenyűgözött az előadás frissessége és vizualitása, viszont az alapszöveg nem volt ennyire jó.

Az Utas és holdvilágban még csak véletlenül sem a hangokhoz tartozó színészek szerepelnek, így a regény minden karakterének van hangja és teste is. A főszereplő Mihályt például Bodó Viktor szólaltja meg, és Laboda Kornél tátog. Erzsinek Ónodi Eszter a hangja, és Törőcsik Franciska a teste. Ez a kettősség is hozzáad a regénytől való távolságot megteremtő reflexióhoz: a 2002-es rádiójátékot hallgatva szinte azt érezhetjük, máris letűnt egy korszak, ezek a többségében jól ismert nevek soha nem fognak már így, együtt szerepelni, hiszen mióta meghalt Halász Péter is… Ez is felerősíti a regény alaphangulatát: a nosztalgiát és az idő múlása miatt érzett keserűséget is.

A színészi játékból egyértelműen hiányzik az igyekezet, hogy elhitesse velünk a test és a hang egységét: a test inkább leválik a hangról. A szereplőket néha mintha dróton rángatnák, máskor annyira karikatúraszerű a mozgásuk, hogy kétdimenziós rajzfilmfiguráknak tűnnek – ehhez a hatáshoz hozzájárulnak Nagy Fruzsina ordítóan múlt század eleji jelmezei is. Törőcsik Franciska macskaszerű Erzsije, Hegymegi Máté gumiszerűen simulékony Szepetnekije különösen kiemelkedik, de emlékezetes Egger Géza Waldheim Rudiként, Háda Fruzsina Sáriként és Kálid Artúr Perzsaként. Az elbeszélőt pedig három színész testesíti meg: Csányi Dávid, Göndör László és Váradi Gábor némafilmes tekintetekkel, arckifejezésekkel „kommentálják” a történteket, miközben egyikük „beszél”.

A rendkívül gazdag – de gazdaságosan adagolt –, szépen kidolgozott, fantáziadús képek, kollázsok és atmoszférateremtő filmrészletek újabb finom réteget képeznek, mely réteg a regény megírása óta eltelt időnek és az ironikus szemléletnek köszönhetően rakódhat rá a könyv értelmezésére. A Millicentet ábrázoló, régi hollywoodi filmes nőalakokat szemlélve döbbenek rá, milyen iszonyú mennyiségű munka rejlik ebben a produkcióban – és természetesen itt nem csak az előadás vizuális világára gondolok.

És a legvégére is jut grandiózus gesztus. (Spoiler következik!) A regény utolsó, emlékezetes mondatait a színpadra besétáló Gálffi László maga mondja el. Természetes hangon, kihangosítás nélkül, mégis olyan hatása van, mintha egy rövid időre kidugulna a fülünk. Mint mindig, amikor egy műalkotáson keresztül egy pillanatig érteni véljük a világot.

Trafó, november 19.

Neked ajánljuk

Riviéra–Erzsébetváros motortúra

  • Támogatott tartalom

Lengyel Gábor hosszú évtizedeken át dolgozott az orvosiműszer-kereskedelemben, és kizárólag olvasóként tekintett az irodalomra. A helyzet azután változott meg, hogy elhagyni kényszerült vállalkozását, s az ezzel járó traumát úgy dolgozta fel, hogy írni kezdett – terápiás céllal.

Lezárt műhely, levert lakat

Miközben nagyszabású kiállítással emlékeztek meg a Ludwig Múzeumban a magyar film születésének 120. évfordulójáról, a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum – MűvészetMalomban ugyancsak a magyar film a főszereplő, konkrétan a rendszerváltás utáni idők talán legizgalmasabb hazai filmes műhelye, az Inforg Stúdió.

A balfácán napja

Nem vennénk rá mérget, hogy a Netflix gyártásában készült friss svéd történelmi krimisorozat készítői valóban Harold Ramis 1993-as klasszikusából, az Idétlen időkigből vették a dramaturgiai inspirációt, de A valószínűtlen gyilkost nézve könnyen érezhetjük úgy, hogy Stig Engström is belekeveredett egy Phil Connorséhoz hasonló időhurokba. 

Dzsúdló és a magány

  • Puskás Panni

Dzsúdló nem azonos Jude Law-val, hanem egy magyar zenész, akinek leghíresebb száma a Lej. Ilyen és ehhez hasonló titkokat tudhatunk meg e „Z generációs pandémia paradigmából”, de csak akkor, ha valaki olyan szerencsés, mint én, és egy Z generációs digitális bennszülöttel nézheti végig a darabot. A tizenhat éves húgom árulta el azt is, miért nevet a főleg fiatalokból álló közönség azon, hogy az egyik szereplő annyira depis, hogy a frufruját is majdnem levágta.

Politikai inszeminátor

Egy ország találgatja éppen, hogy mi a fenét is akar ez az egész jelenteni. Hogy Gattyán György, aki a LiveJasmin nevű site-ján keresztül élő webkamerás pornóval begyűjtött nagyjából 300 milliárd forintot, most minden előzmény nélkül miniszterelnök-jelöltként bukkant fel a honi média megfelelő bugyraiban. 

Apácától nyalókáig

Az elsősorban tematikus kiállításokat bemutató, programjaival a tradíciót és a történelmi eseményeket szokatlan fénytörésben vizsgáló 2B Galéria 19 alkotót felvonultató csoportos kiállítása most a kakast állítja a középpontba.

Itt mindenki figyel

A szerző specialitása, hogy olyan zárt világokról fest részletes képet, amely a legtöbb ember számára még szeleteiben sem megközelíthető: ilyen volt a magyar szervezett bűnözés 1970-es évektől zajló történetére koncentráló Maffiózók mackónadrágban, majd a kokain magyarországi szerepét az 1920-as évektől napjainkig végigkövető Magyar kóla is.

Nem szentírás

  • Balogh Magdolna

A szerző eddig kilenc történelmi tárgyú könyvet jelentetett meg, amelyek közül a legsikeresebb a 2017-ben Goncourt-díjjal kitüntetett, a nemzetközi kritika által is egekbe dicsért Napirend, amelyben Hitlernek a második világháborút előkészítő tárgyalássorozatát írja meg egy afféle fekete komédiában. 

A hetedik napon

A neves olasz részecskefizikus jókor volt jó helyen: ott lehetett a genfi részecskefizikai központ, a CERN Nagy Hadronütköztetőjének (LHC) Kompakt Müon Szolenoid (CMS) kísérleti programjában, ahol például a sötét anyagot alkotó egzotikus részecskék, extra dimenziók és a nevezetes Higgs-bozon után kutattak a fizikusok.

A nemlét sűrűsége

  • Radics Viktória

Fantasztikusan érdekes Lanczkor Gábor új könyve. Műfaját tekintve talán a „prózaversek” megjelölés áll legközelebb e több mint kétszáz szövegdarabhoz; én temetőjáró könyvnek nevezem a Sarjerdőt, poétikailag pedig a norvég Edvard Grieg Lyriske stykker (Lyric Pieces) című, tíz könyvbe sorolt, naplófolyamot képező zongoradarabjaihoz közelítem; ezek negyven év termését tartalmazzák szépen összekomponálva a 19. század második feléből. Ahogy a szóló zongorafutamok, úgy a Sarjerdő is egészében érvényes.

Emígy

Önéletrajzi ember – Szerb Antal találóan és evidens módon így jellemezte Goethét (egyszersmind Saint-Simon herceget és Proustot), s ez a megfogalmazás okvetlenül ráillik Granasztói Pálra (1908–1985) is.

Tárgyversek során

  • Domsa Zsófia

„Meg akarom neked mutatni a világot, a maga valóságában, ahogy itt van a szemünk előtt, folyamatosan. Csak így tudom én magam is felfedezni” – írja Knaus­gård a születendő lányának szóló levélben, amelyet a könyvben háromszor húsz rövid esszé követ.