Gergye Krisztián Lautrec táncolni fog című koreográfiáját, illetve dadaista, szürrealista happeningjét ismét egy képzőművész képei ihlették. Schielétől Kokoschkáig sorra vette már a figuratív festészet jó pár fenegyerekét. Választása most a groteszkre esett, hogy ennek jegyében kapcsolatot teremtsen a múltbeli bohém miliő és jelen társadalmunk között. Hol sikerül…
Gergye alapvetően színházi gondolkodó, a táncot, a testet illusztrációként használja a pimasz vízióihoz. Az is valószínű, hogy nagyon ragaszkodik az általa megálmodott megvalósításhoz, és ilyenkor az alkotótársakon is nagy a teher, hiszen egy ilyen, radikálisan eklektikus társaságban – táncos, operaénekes, bábszínész, színész, zenész – nagyon különbözőek a színpadi jelenlét módjai. Az pedig akadálya lehet annak, hogy összeálljon a nagy egész. A darab figurái „átmeneti” lények: bohóc, prostituált, bonviván, festő etc. Lőrinc Katalin és Mahji Torres a balettikrek szerepében érdekesek, Tárnok Marica igazi clown, a puszta jelenlétével is legyalulja a színpadot. A csodás hangú Kolonits Klára – akit az áriák végén megtapsolnak a nézők, mint az operában – már az első tíz percben elárulja, hogy nincsenek színészi képességei, tehát nem kéne szerepben lennie. Gergye Krisztián önazonos Lautrec szerepében, Hoffer Károly bábjával és anélkül is.
Három-négy alkalommal teremtődik meg az összhang a színpadon, áll össze az örökkévalóság egy gyönyörű, torz képpé. Béres Móni jelmezei tökéletesek, a vetítés rémes, a koncepció izgalmas, a dramaturgia hiányos, különben meg tényleg undok egy cirkusz az egész világ.
Müpa, szeptember 23.
