Interjú

„Hagytam megszületni”

Ujj Mészáros Károly rendező

Színház

Filmes sikerei után kezdett színházban rendezni, azóta általában kamara- és monodrámákat visz színre. Színházi lehetőségeiről és függőben lévő filmterveiről beszélgettünk.

Magyar Narancs: Mi vitt a színház felé?

Ujj Mészáros Károly: Ért egy érdekes impulzus. Amikor Maros András barátom Gyanús mozgások című darabjának pécsi bemutatóját megnéztem, arra gondoltam, hogy nagyon szívesen megrendezném azt más értelmezésben. Adódott is egy lehetőség még 2011-ben, amikor a Magyar Színház Hámori Ildikónak keresett darabot. A színház akkori vezetői megengedték nekem, hogy teljesen gyakorlatlan zöldfülűként, nulla forintból rendezzek. Ez egy többszörös agyvérzésen átesett nő és a fia története, elég nyomasztó darab, talán ezért nem is ment sokat az előadás, de Ildikó és partnere, Rancsó Dezső is szerette, és nagyon jó élmény volt a próbafolyamat is. Mindezek előtt, ha megengedett némi fennköltség, pedig borzasztóan hangzik, a „pályám elején” rettegtem a színészektől. Közgazdász vagyok, nem tanultam intézményi keretek között a rendezést, csak nagyon érdekelt a film. Kezdetben reklámokat rendeztem, és nagyon nem tudtam, hogyan kell instruálni, mitől működik egy jelenet, hogyan dolgoznak a színészek. Aztán ez megváltozott, bújtam a szakkönyveket, a feleségem, Balsai Móni is nagyon sokat segített. Mára pedig talán a színészekkel folyó munkát szeretem a legeslegjobban a filmezésben is. A színház pedig lényegében erről szól. Legalábbis számomra a jó színházi élmény a színészekből jön. Fantasztikusak azok a rezgések, energiák, impulzusok, amelyeket projektálni tudnak.

MN: Nagyobb kihagyás után 2018-ban rendeztél újra, és azóta folyamatosan vannak színházi munkáid.

UMK: Nem kerestem a lehetőséget, mással voltam elfoglalva. Később Puskás Tamástól a Centrál Színházban kaptam újabb lehetőséget. Balsai Móninak és Schmied Zoltánnak kerestek darabot és hozzá rendezőt, így esett a Büszkeség és balítéletre és rám a választás, ami elég jól sült el, imádják a nézők, tavaly a Vidor Fesztiválon is díjazták. Utána jött szintén a Centrálban a Mi történt Vegasban című darab, amely talán a Covid miatt sem szólt akkorát. A Hamis hang című kortárs francia drámát körülbelül három éve adta Vasvári Csaba a kezembe, akkor kezdtünk el beszélgetni róla. Tavaly nyáron Szentendrén az Orlai Produkcióval együttműködve végül megvalósult a bemutató, de egészen mostanáig nem tudtuk Budapesten játszani.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.