„Hálás lettem a krízishelyzetekért” – Pelsőczy Réka

Bill Manhoff Broadway-darabját Barbra Streisand és George Segal vitte sikerre filmen. A Bagoly és Cicát Zöldi Gergely újrafordításában Pelsőczy Réka rendezésében mutatja be az Orlai Produkció.

 

Fotó: Németh Dániel

magyarnarancs.hu: A Bagoly és Cica a második olyan rendezésed Orlai Tibornál, amelynek filmes előképe van. Másfajta kihívást jelent, mint egy hagyományos színdarab?

Pelsőczy Réka: Igazán nincs különbség. Vígjátéknak fogom fel, amiben nagyon sok szituációs és szöveges poén van. Ebben a műfajban a legfontosabb, hogy igazi indulatok, érzelmek, konfliktusok legyenek, és ne csak a felszínen maradjunk.

magyarnarancs.hu: A Római vakációt filmforgatásos keretjátékkal tetted úgymond idézőjelbe. A Bagoly és Cicánál is élsz ilyesmivel?

PR: Természetesen itt is van egy pici idézőjel: olyan, mintha két babával „játszanék” egy gyufásskatulya-díszletben, ami úgy néz ki, mint az amerikai családi gyufásdobozok, a két oldalán egy-egy San Francisco-papírral.

magyarnarancs.hu: Mi szólt számodra Jordán Adél mellett, aki az egyik főszereplő?

PR: Adél személyiségét a maga egyediségében hasonlónak látom, mint Liza Minnellit vagy Barbra Streisandot. Egyszerre megvan benne a naivság, a nőiség és a mélység. Már régen szerettem volna neki egy ilyen típusú szerepet, amiben egyfolytában váltakozik a humor, az esendőség és a hihetetlen erotika hármassága. Adél olyan bájjal hozza Dorist – aki egyébként kurva, beront egy férfinak a lakására, veszekszik vele, utána elkezd nyomulni rá –, ami által hihetetlenül szerethetővé válik ez a figura.

magyarnarancs.hu: Szabó Kimmel Tamás viszont meglepő választás a lúzerszerepre.

PR: Valóban, Tomi nem ez a karakter, de remek színész, és egyáltalán nem baj, hogy egy jó pasi, vonzó férfi. Ő is nagyon személyesen játszik, a saját zárkózottságát, félelmeit rakja bele a szerepbe.

magyarnarancs.hu: Rendezőként engedékeny vagy a színészeiddel?

PR: Minden munkát közösnek gondolok. Nem vagyok egy diktátor, fontos a jó hangulat a próbákon. Teljesen ráhangolódom a színészekre, de ha azt érzem, hogy valami nem megoldott, azt nem hagyom annyiban.

magyarnarancs.hu: Masni szerepe a Portugálban tizenhat éve végigkíséri a pályádat.

PR: Közel áll a lelkemhez a történet, mindig bele tudom tenni azt, amit éppen történik velem. Bizonyos részeket jobban, mélyebben játszom. Most már nagyon laza lélekkel tudom játszani.

magyarnarancs.hu: A Portugál magyar valóságához képes a Római vakáció vagy a Bagoly és Cica inkább álomkategória.

PR: Az eltúlzott szituációkban ugyanazokkal küzd meg két ember, mint egy normális kapcsolatban. Minden romantikus történetnek van valóságalapja. A Bagoly és Cicában ez arról szól, hogyan nem engedek be valakit az életembe, mert félek attól, hogy valami felkavar, s hogy mennyire nehezen fogadom el a másik különbözőségét – megijedek attól, ha valaki másmilyen, mint én. Ezek mindannyiunk számára ismerős problémák. A Portugált ugyanennyire gondolom meseszerűnek és valóságosnak egyszerre. Jó szerelmes szerepet játszani, vagy arra vágyni, hogy az ember kimozduljon az életéből, ami a Portugálban ugyanúgy megvan, mint a Római vakációban.

magyarnarancs.hu: A rendezésnek is köszönhető, hogy színészként lazább lettél?

PR: Maximálisan hozzájárult a színészi felszabadulásomhoz, hogy elkezdtem rendezni. Nagyon szorongós, megfelelős, kontrollált, önbizalomhiányos, feszült voltam korábban. Nem akarok már mindenáron jó lenni. Amikor először rendeztem, akkor éreztem azt az érzést, ami miatt annak idején színész akartam lenni. A Katona József Színház nézőterén a színészek láttán olyan csodálatot, a szerelemhez hasonló állapotot éreztem, hogy azt gondoltam, ez a színészet. Aztán rájöttem, hogy nekem ez a rendezés.

magyarnarancs.hu: Te is tanítasz. Szerinted mennyire valóságos a színművészeti átalakítására vonatkozó kultúrpolitikai nyomás?

PR: Nagyon veszélyesnek és szorongatónak tartom. Igazából nem a politika érdekel, hanem az, hogy nem lehet próbálni este tíz után. Ez nagyon meglátszott a mi osztályunkon, kevesebbet tudtunk haladni, mint amennyit szerettünk volna. Borzasztónak tartom, hogy ahelyett, hogy fejlődnénk, visszafejlődünk. Semmire nincs pénz, a növendékek elhelyezkedése is bizonytalan. Abban viszont biztos vagyok, hogy bármit csinálhatnak, színház mindig lesz.

magyarnarancs.hu: Hiányolni szoktad a mai drámaírók részéről azokat a darabokat, amikben magadról tudsz beszélni. Ezért is dolgozol időnként dokumentumszövegekből?

PR: Fontos előadás számomra a Leányálom, amiben a női viszonyaimról beszélhetek. A Vaskakas Bábszínházban rendeztem meg, egy mosodában játszódik, nőkkel folytatott beszélgetésekből született meg.

magyarnarancs.hu: A nők egymás iránti szolidaritása foglalkoztatott?

PR: Semennyire nem vagyok feminista, sőt inkább férfipárti, de nagyon meghatározóak a körülöttem lévő nők. Bonyolultnak és gazdagnak tartom az anyámmal, a nagyanyámmal való viszonyomat. Közhelyek, ideák élnek bennünk az életről, arról, hogy milyen egy ideális terhesség, anya-lány viszony, holott a valóságban ez nem létezik. Az ilyen előadással az a célom, hogy elfogadjuk, alapvetően kuszák vagyunk, sok mindent gondolunk és érzünk, semmi nem egyértelmű a Földön. Teljesen fölösleges szorongani azért, mert nem felelünk meg egy saját magunk által kialakított képnek.

magyarnarancs.hu: Kor kérdése is, hogy már nem akarsz megfelelni?

PR: Minden életkorban érik az embert olyan dolgok, amikre nem számított, amikkel kénytelen szembesülni. Negyvenévesen már visszalátod a mintázatot. Eddig előrementem, ma már látom, hogy bizonyos dolgok ismétlődnek. Bennem most kezd el felmerülni, hogy ki vagyok, miből, milyen sérülésekből rakódom össze. Hálás lettem például a krízishelyzetekért. Egészen eddig boldog akartam lenni mindenáron, mindenfajta konfliktust kerültem, minden helyzetben jól akartam magam érezni. És most kezdem felfogni, hogy a bajok, veszteségek, fájdalmak azok, amik az embert előremozdítják, vagy arra kényszerítik, hogy változtasson. Mindenkinek fel kell vennie a zsákot, végig kell mennie az úton, ami egyáltalán nem arról szól, hogy jól érezd magad az életben. Történnek persze jó dolgok, találkozások, de nem ezzel kell foglalkozni. Eddig menekültem a felelősségvállalástól, és most valami változást érzek, hogy bele kell álljak valamibe, amiről még nem tudom pontosan, hogy mi.