magyarnarancs.hu: Mi vonzott a színházban?
Bodzsár Márk: Az Isteni műszak forgatásának egyik estéjén történt, hogy odajött hozzám a három főszereplő, Rába Roland, Ötvös András és Keresztes Tamás, akik nagyon élvezték a közös munkát, és biztattak, hogy próbáljuk ki ezt színházban is. Ez sarkallt arra, hogy elkezdjek egy színdarabon gondolkodni, és hármójuk közül ketten játszanak is az előadásban – Keresztes Tamás is benne lett volna, de végül egyeztetés miatt sajnos kiesett. Rajtuk kívül még Börcsök Enikő és Stork Natasa is olyan színészek, akikkel az Isteni műszak után szerettem volna folytatni a munkát. A filmezés alapvetően technikai dolog, kevesebb idő jut a színészekkel való együttgondolkodásra, itt ezt a vágyamat tudtam kiélni.
magyarnarancs.hu: Chandler-művet adaptáltál.
BM: Lenyűgöz a krimi, szeretem a nagyjából a 30-as évektől az 50-es évekig terjedő nagy film noiros korszakot, a klasszikus fekete-fehér bűnügyi filmek hangulatát. Ez a chandleri világ filmesként is izgat, és azt gondoltam, a színház jó apropó, hogy elkezdjem elemezni, hogyan működik egy krimitörténet.
| ||
magyarnarancs.hu: Tudjuk, hogy a filmezéshez sokkal több pénz és idő kell. Időkitöltésként vagy kalandként tekintesz a színházra?
BM: Mindkettő benne van, az, hogy értelmes munkával töltse ki az ember az idejét két film között. Értelmes munkán azt értem, hogy saját történetet fogalmazhatok meg, olyan emberekkel, akikre kíváncsi vagyok, és akik remélhetőleg szintén kíváncsiak rám. De persze a kaland és a kihívás is benne van, mert alkotóként ez az első találkozásom a színházzal. Jó volt ezt a világot felfedezni, és valamifajta otthonosságot kialakítani benne, de azért továbbra is azt gondolom, hogy elsősorban a filmes forma érdekel.
magyarnarancs.hu: Volt előképed, tudásod a színházcsinálásról?
BM: Hát, nem, és ez a próbafolyamat során sok ponton ki is ütközött, de a megtorpanásokon mindig továbblendítettek a színészek. Nagy bizalmat szavazott nekem Magács László, az Átrium igazgatója, aki úgy kért fel erre a munkára, hogy tudta rólam, még soha nem csináltam színházat. Az Isteni műszak előkészítése alatt casting helyett színházba jártam, akkor sokféle hatás ért, amiket most próbálok valamilyen módon használni. Forgatókönyvírónak tanultam, elsősorban annak is tartom magam, aztán jön csak a rendezés. Engem a történetmesélés izgat, és ezúttal az volt a feladat, hogy valamit egy térben, megszakítatlanul meséljek el. Sokszor teljes bénultság lett rajtam úrrá, amikor nem tudtam két jelenet között vágni, vagy egy jeleneten belül plánozni. Ha nem ez az első találkozásom a színházzal, talán radikálisabb formát választok, most letisztultságra törekedtem, hogy minden, ami a színpadon van, a színészi játékot erősítse. A figurákba mindenki sokat beletett a saját személyiségéből, úgyhogy bár Chandlert emlegetjük, de valójában ez egy laza adaptációja az eredetinek. Ha valaki venné a fáradságot, és összehasonlítaná a Hosszú álommal, kiderülne, hogy az előadás csak nyomokban tartalmazza az eredetit.
magyarnarancs.hu: „A figurák a képzelet szülöttei, és mindannyiunk nagy szerencséje, hogy csak az előadás világában léteznek” – olvasható az előadás szórólapján. Ez egyfajta óvatosság az Isteni műszak pilotjának fogadtatása után, amikor mentősök fejezték ki tiltakozásukat, vagy titokzatos utalás arra, mennyire kortárs az előadás?
BM: Lehet, hogy van bennem óvatosság, bár igyekszem nem abból kiindulni, hogy óvatosnak kell lenni. Ez igazából egy ironikus kiszólás vagy komment. Nem akartunk konkrét neveket használni, de túlzottan rejtjelezni sem. Ha jól csináltuk a dolgunkat, akkor a nézők fel fogják fedezni azokat az elemeket, amiket az élet írt meg helyettünk.
