Színház
"Nem kellett dörgölőznöm"
Amíg a szomszédban a Négy férfi gatyában megy a nyári színpad műsorán, addig a balatonföldvári Kultkikötőben struktúrán kívüli színházi alkotócsoportok, színi egyetemisták vagy a budapesti Katona József Színház hoz létre új előadást, netán a remek színészek vezetésével minden évben megszervezett Összpróba felnőtt- és gyerektábor bemutatója látható.
"Az élet is derűs iskola lesz"
Miközben odaföntről zuhognak ránk a különféle autokratikus és paternalista (nép)nevelési módszerek és parancsok - hogyan gondolkodjunk, mit szeressünk, mit tartsunk értéknek, hogyan neveljük gyerekeinket, miben higgyünk, mit ültessünk a kertünkbe, milyen újságot olvassunk, és milyen tévét nézzünk, és nem is sorolom tovább, pedig tudnám, a kultúrát, amely amúgy a maga indirekt módján a leghatékonyabb nevelési eszköz, magasról letojják "apáink".
Kirekesztettség és kísérletezés
Hogyan szólítsunk meg marginalizált társadalmi csoportokat a színház segítségével? Hat nap, 11 ország, különböző válaszok.
„Küzdeni fogok” – Nagy József, a Trafó új igazgatója
Szőcs Gézának nemet mondott, Bozsik Yvette pályázatába akarata ellenére került, de most már saját döntése nyomán lett a magyar alternatív kultúra legfontosabb helyének vezetője. Nincsenek illúziói, nagy ívű tervei viszont igen – mondja. Az első interjú a nemzetközi hírű koreográfussal a kinevezése után.
Jó közönség, rossz szokások
Harminc éve megalapította és vezeti a dél-koreai Mokwha Repertory Companyt. Drámaíró, rendező és színművészettanár, korábban a dél-koreai Nemzeti Színház művészeti vezetője volt.
Nagy József a Trafó igazgatója – az utolsó pillanatban döntött Tarlós
A pályázati kiírás szerint hétfőn már munkába áll a Trafó új igazgatója, a nemzetközi hírű koreográfus-táncos. A pályázata körüli furcsaságokról már korábban cikkeztünk.
Sötétség nyílt színen – színház és antiszemitizmus
A hülyeség ugyan kétségkívül örök, ám a zsidóellenes művek inkább csak idényjelleggel jutnak szerephez a hazai színpadokon és mozikban, s egyáltalán a magyar kultúrában.
Törvényhozói Színház
A Bánkitó Fesztivál utolsó napja az oktatáspolitikával foglalkozó, workshop alapú előadással zárta színházi kínálatát. Augusto Boal Fórum Színházának aktív részvételre biztató formáját használta fel Szabó Veronika, aki a speciális dramaturgia elemei segítségével teremtett színházi keretek között valódi közösségi párbeszédet.
Szóval úton vagyok
rés a présen: A Pintér Béla Társulat tagjaként ismerünk, mikor csatlakoztál hozzájuk?
Szalontay Tünde: Tizenegy éve jöttem haza hatéves külföldi tartózkodás után. Dániában és Olaszországban dolgoztam a Teatro Rio Rose csapatban. A sehova kapujába hívott Béla. Az első időszakban nagyon erős közösségi lét volt jellemző a társaságra, nemcsak a próbákon, hanem egyébként is együtt élt a csapat. Aztán lassan-lassan eltávolodtunk, de ez talán természetes ennyi idő után.
Ha esik
Egy öregember azt hiszi, lehet még számára tavasz a szerelemben - ez Don Pasquale tévedése. Július derekán derült és nyárias időjárás várható - ez meg az idei Veszprémfest szervezőié és közönségéé. Két megcáfolt vélelem, melyek közül az utóbbi megdőlte múlt szombaton a szabadtérről a Veszprém Aréna küzdőterére kényszerítette Donizetti 1843-as víg klasszikusát a hetvenes hetvenkedő megleckéztetéséről.
Nyár van, nyár
...de egyáltalán nem a röpke lepke száll, hanem esőfelhők gyülekeznek a nyári színház ege felett, ezúttal nem(csak) átvitt értelemben, hanem egészen konkrétan is. Mivel a kritikus ebből a szempontból (is) együtt sír/nevet a közönséggel, az elmaradt előadás nem, de a félbeszakadt bízvást lehet kritika tárgya.
Öngondolkodás
A Holmi júliusi számában három rendkívüli jelentőségű, 2003-2004-ben írt levelet olvashatunk, melyeket a 2008-ban meghalt operakritikus Petrovics Emilnek, az operaház akkori fő-zeneigazgatójának küldött, és amelyeket most hagyatékából publikálnak szerkesztőtársai.