Egy rendhagyó színházi workshop

Kirekesztettség és kísérletezés

Színház

Hogyan szólítsunk meg marginalizált társadalmi csoportokat a színház segítségével? Hat nap, 11 ország, különböző válaszok.

Egyhetes nemzetközi színházi képzést tartott az interkulturális kommunikációban utazó Artemisszió Alapítvány. A Play to change elnevezésű tréning a városi térből kiszorulók élete köré szerveződött, és egy abszurdnak tűnő kérdést járt körül:

kinek van joga a városhoz,

a városi léthez? 11 országból érkeztek művészek és hátrányos helyzetű csoportokkal dolgozó ifjúsági-szociális munkások, akik az itt kipróbált színházi módszereket alkalmazni tudják a mindennapi munkában. A tréning során a marginalizált városi csoportok bevonásához különböző színházi eszköztárakat használták, olyan formanyelveket, amelyek segíthetik a város peremére szorult közösségek integrálását, alkalmasak lehetnek a csoportok megszólítására, vagy elősegíthetik érvényesülésüket. Ez az első találkozó amolyan pilotprogram, amit az Európai Bizottság és a Fiatalok Lendületben Program támogat - mondta el kérdésünkre Végh Panni szervező.

A módszertani differenciáltságot a négy különböző, de hasonló területen dolgozó "facilitátor" biztosította. Az Augusto Boal nevéhez fűződő fórumszínház világos struktúrája interaktivitásra, a témában érintett közönség bevonására törekszik. A módszert Szabó Veronika és Laura de Witteismertette. Az utóbbi roma gyerekeknek tart drámafoglalkozást Portugáliában, és - mint azt a Narancsnak elmondta - munkája során azt tapasztalja, hogy az iskolában kezelhetetlen gyerekek a drámafoglalkozásokon sziporkáznak, folyamatosan nő az önbizalmuk, a másfajta tér és nyelv használata érzékelhetően nyitja meg őket. De Witte számára az elnyomottak színházának is nevezett fórumszínház széles keretek között mutat lehetőséget a kísérletezésre, de mindkét tréner szerint a legfontosabb tényezőnek változatlanul meg kell maradnia, ez pedig nem más, mint a realisztikus fórumszituáció. A Boal-féle fórumszínház nálunk még gyerekcipőben jár, szinte alig foglalkoznak vele, míg Portugáliában ismert műfajnak számít, és Laura de Witte szerint csak a szakma hatalmi kérdései miatt nem tud igazán érvényesülni: ugyanis a "profi" színházcsinálók gyakorlatilag nem tekintik színháznak. (A fórumszínházról lásd még 2012. július 26-i számunk Visszhang rovatában Szabó Veronika előadásának kritikáját - a szerk.)

Riccardo Brunettiés Emanuele Nargia fizikai és "felfedezésközpontú" színház technikáit adta át a résztvevőknek. A trénerek egymáshoz erősen kapcsolódó eszközök révén tették lehetővé a közösségépítést, olyan kísérletező elemekkel, amelyek az érzékekre hatnak, és a másikkal való kontaktusra építenek, a pszichológia, a mozgás és a zene eszközeivel dolgoztak. A különböző szituációs játékok, képalkotások, beszélgetések során az érzések és érzékek detektálására, valamint a reflexív kommunikációra helyeződött a hangsúly. Brunettiszerint az általa vezetett folyamat a különbözőségeket és a hasonlóságokat világította meg, és azt hangsúlyozta, mennyire fontos "teret adni", hiszen ma mindez már-már művészetnek is tekinthető. A társadalmi, szociális kirekesztés és az identitáskeresés megjelenítése mellett szó esett arról is, hogy az erőltetett és erőszakos bevonás képes akár a legnagyobb károkat is okozni, akármilyen jóindulat vezéreljen minket. Brunetti számára a trénerség kockázatvállalást jelent, és olyan eredmények felmutatását, amelyekből bárki tanulhat. Nargi szerint a legérdekesebb a különböző módszerek találkozása volt az egyhetes közös munka során, amely megerősítette benne azt a Grotowski által is fontosnak tartott feltételt, hogy a jó együttműködésekhez megfelelő környezetre van szükség.

Márpedig a helyszín most remek inspirációs forrásként szolgált, ez kiderült a szombati munkabemutatón. Itt az egész hetes tréning eredményeinek villanásait láthatta a közönség, különböző állomásokon, szkeccsepizódok formájában. A Soroksári úti Bakelit Multi Art Center posztindusztriális tereiben mutatott "képek" a városból kiszorulók alapvető problémáit, a kisebbségek életét sújtó nehézségeket érzékeltették, a talajvesztettséget, a munkavállalók és a drogfogyasztók helyzetét ábrázolták. A kis színes sztorik némelyike egészen artisztikusra sikeredett, ezek halkan, de érzékelhetően adtak valami pluszt. A workshop eseményeibe, a konkrét munkafolyamatba is bepillantást nyerhettünk egy kisfilm erejéig. A színházi kiállításnak is beillő tárlat a családon belüli erőszakot tárgyaló fórumszínházzal zárult, ahol mi is megpróbálhattunk közösségi erővel változást elérni.

A klasszikus színházi szerepek és nyelvek mellett, úgy tűnik, jó lesz megismerni a társadalom vagy az egyén problémáival foglalkozó formákat is, hiszen a művészet szerepe jócskán túlmutat az ortodox keretek közé szorított színházfogalmon, a populáris befogadás kultúráján, akkor is, ha ezt még sokaknak nehezükre esik elfogadni. A társadalom széles rétegei számára válhat elérhetővé gyakorlati szinten a művészet. Az esélyegyenlőség növelése és a kirekesztés elleni küzdelem a megfelelő színházi formanyelvek használatával elvesztheti direkt, akarnok mivoltát, és létrehozhat valódi közösségi párbeszédet.

Bakelit Multi Art Center, július 30.-augusztus 4.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.