Egy rendhagyó színházi workshop

Kirekesztettség és kísérletezés

Színház

Hogyan szólítsunk meg marginalizált társadalmi csoportokat a színház segítségével? Hat nap, 11 ország, különböző válaszok.

Egyhetes nemzetközi színházi képzést tartott az interkulturális kommunikációban utazó Artemisszió Alapítvány. A Play to change elnevezésű tréning a városi térből kiszorulók élete köré szerveződött, és egy abszurdnak tűnő kérdést járt körül:

kinek van joga a városhoz,

a városi léthez? 11 országból érkeztek művészek és hátrányos helyzetű csoportokkal dolgozó ifjúsági-szociális munkások, akik az itt kipróbált színházi módszereket alkalmazni tudják a mindennapi munkában. A tréning során a marginalizált városi csoportok bevonásához különböző színházi eszköztárakat használták, olyan formanyelveket, amelyek segíthetik a város peremére szorult közösségek integrálását, alkalmasak lehetnek a csoportok megszólítására, vagy elősegíthetik érvényesülésüket. Ez az első találkozó amolyan pilotprogram, amit az Európai Bizottság és a Fiatalok Lendületben Program támogat - mondta el kérdésünkre Végh Panni szervező.

A módszertani differenciáltságot a négy különböző, de hasonló területen dolgozó "facilitátor" biztosította. Az Augusto Boal nevéhez fűződő fórumszínház világos struktúrája interaktivitásra, a témában érintett közönség bevonására törekszik. A módszert Szabó Veronika és Laura de Witteismertette. Az utóbbi roma gyerekeknek tart drámafoglalkozást Portugáliában, és - mint azt a Narancsnak elmondta - munkája során azt tapasztalja, hogy az iskolában kezelhetetlen gyerekek a drámafoglalkozásokon sziporkáznak, folyamatosan nő az önbizalmuk, a másfajta tér és nyelv használata érzékelhetően nyitja meg őket. De Witte számára az elnyomottak színházának is nevezett fórumszínház széles keretek között mutat lehetőséget a kísérletezésre, de mindkét tréner szerint a legfontosabb tényezőnek változatlanul meg kell maradnia, ez pedig nem más, mint a realisztikus fórumszituáció. A Boal-féle fórumszínház nálunk még gyerekcipőben jár, szinte alig foglalkoznak vele, míg Portugáliában ismert műfajnak számít, és Laura de Witte szerint csak a szakma hatalmi kérdései miatt nem tud igazán érvényesülni: ugyanis a "profi" színházcsinálók gyakorlatilag nem tekintik színháznak. (A fórumszínházról lásd még 2012. július 26-i számunk Visszhang rovatában Szabó Veronika előadásának kritikáját - a szerk.)

Riccardo Brunettiés Emanuele Nargia fizikai és "felfedezésközpontú" színház technikáit adta át a résztvevőknek. A trénerek egymáshoz erősen kapcsolódó eszközök révén tették lehetővé a közösségépítést, olyan kísérletező elemekkel, amelyek az érzékekre hatnak, és a másikkal való kontaktusra építenek, a pszichológia, a mozgás és a zene eszközeivel dolgoztak. A különböző szituációs játékok, képalkotások, beszélgetések során az érzések és érzékek detektálására, valamint a reflexív kommunikációra helyeződött a hangsúly. Brunettiszerint az általa vezetett folyamat a különbözőségeket és a hasonlóságokat világította meg, és azt hangsúlyozta, mennyire fontos "teret adni", hiszen ma mindez már-már művészetnek is tekinthető. A társadalmi, szociális kirekesztés és az identitáskeresés megjelenítése mellett szó esett arról is, hogy az erőltetett és erőszakos bevonás képes akár a legnagyobb károkat is okozni, akármilyen jóindulat vezéreljen minket. Brunetti számára a trénerség kockázatvállalást jelent, és olyan eredmények felmutatását, amelyekből bárki tanulhat. Nargi szerint a legérdekesebb a különböző módszerek találkozása volt az egyhetes közös munka során, amely megerősítette benne azt a Grotowski által is fontosnak tartott feltételt, hogy a jó együttműködésekhez megfelelő környezetre van szükség.

Márpedig a helyszín most remek inspirációs forrásként szolgált, ez kiderült a szombati munkabemutatón. Itt az egész hetes tréning eredményeinek villanásait láthatta a közönség, különböző állomásokon, szkeccsepizódok formájában. A Soroksári úti Bakelit Multi Art Center posztindusztriális tereiben mutatott "képek" a városból kiszorulók alapvető problémáit, a kisebbségek életét sújtó nehézségeket érzékeltették, a talajvesztettséget, a munkavállalók és a drogfogyasztók helyzetét ábrázolták. A kis színes sztorik némelyike egészen artisztikusra sikeredett, ezek halkan, de érzékelhetően adtak valami pluszt. A workshop eseményeibe, a konkrét munkafolyamatba is bepillantást nyerhettünk egy kisfilm erejéig. A színházi kiállításnak is beillő tárlat a családon belüli erőszakot tárgyaló fórumszínházzal zárult, ahol mi is megpróbálhattunk közösségi erővel változást elérni.

A klasszikus színházi szerepek és nyelvek mellett, úgy tűnik, jó lesz megismerni a társadalom vagy az egyén problémáival foglalkozó formákat is, hiszen a művészet szerepe jócskán túlmutat az ortodox keretek közé szorított színházfogalmon, a populáris befogadás kultúráján, akkor is, ha ezt még sokaknak nehezükre esik elfogadni. A társadalom széles rétegei számára válhat elérhetővé gyakorlati szinten a művészet. Az esélyegyenlőség növelése és a kirekesztés elleni küzdelem a megfelelő színházi formanyelvek használatával elvesztheti direkt, akarnok mivoltát, és létrehozhat valódi közösségi párbeszédet.

Bakelit Multi Art Center, július 30.-augusztus 4.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.