Egyhetes nemzetközi színházi képzést tartott az interkulturális kommunikációban utazó Artemisszió Alapítvány. A Play to change elnevezésű tréning a városi térből kiszorulók élete köré szerveződött, és egy abszurdnak tűnő kérdést járt körül:
kinek van joga a városhoz,
a városi léthez? 11 országból érkeztek művészek és hátrányos helyzetű csoportokkal dolgozó ifjúsági-szociális munkások, akik az itt kipróbált színházi módszereket alkalmazni tudják a mindennapi munkában. A tréning során a marginalizált városi csoportok bevonásához különböző színházi eszköztárakat használták, olyan formanyelveket, amelyek segíthetik a város peremére szorult közösségek integrálását, alkalmasak lehetnek a csoportok megszólítására, vagy elősegíthetik érvényesülésüket. Ez az első találkozó amolyan pilotprogram, amit az Európai Bizottság és a Fiatalok Lendületben Program támogat - mondta el kérdésünkre Végh Panni szervező.
A módszertani differenciáltságot a négy különböző, de hasonló területen dolgozó "facilitátor" biztosította. Az Augusto Boal nevéhez fűződő fórumszínház világos struktúrája interaktivitásra, a témában érintett közönség bevonására törekszik. A módszert Szabó Veronika és Laura de Witteismertette. Az utóbbi roma gyerekeknek tart drámafoglalkozást Portugáliában, és - mint azt a Narancsnak elmondta - munkája során azt tapasztalja, hogy az iskolában kezelhetetlen gyerekek a drámafoglalkozásokon sziporkáznak, folyamatosan nő az önbizalmuk, a másfajta tér és nyelv használata érzékelhetően nyitja meg őket. De Witte számára az elnyomottak színházának is nevezett fórumszínház széles keretek között mutat lehetőséget a kísérletezésre, de mindkét tréner szerint a legfontosabb tényezőnek változatlanul meg kell maradnia, ez pedig nem más, mint a realisztikus fórumszituáció. A Boal-féle fórumszínház nálunk még gyerekcipőben jár, szinte alig foglalkoznak vele, míg Portugáliában ismert műfajnak számít, és Laura de Witte szerint csak a szakma hatalmi kérdései miatt nem tud igazán érvényesülni: ugyanis a "profi" színházcsinálók gyakorlatilag nem tekintik színháznak. (A fórumszínházról lásd még 2012. július 26-i számunk Visszhang rovatában Szabó Veronika előadásának kritikáját - a szerk.)
Riccardo Brunettiés Emanuele Nargia fizikai és "felfedezésközpontú" színház technikáit adta át a résztvevőknek. A trénerek egymáshoz erősen kapcsolódó eszközök révén tették lehetővé a közösségépítést, olyan kísérletező elemekkel, amelyek az érzékekre hatnak, és a másikkal való kontaktusra építenek, a pszichológia, a mozgás és a zene eszközeivel dolgoztak. A különböző szituációs játékok, képalkotások, beszélgetések során az érzések és érzékek detektálására, valamint a reflexív kommunikációra helyeződött a hangsúly. Brunettiszerint az általa vezetett folyamat a különbözőségeket és a hasonlóságokat világította meg, és azt hangsúlyozta, mennyire fontos "teret adni", hiszen ma mindez már-már művészetnek is tekinthető. A társadalmi, szociális kirekesztés és az identitáskeresés megjelenítése mellett szó esett arról is, hogy az erőltetett és erőszakos bevonás képes akár a legnagyobb károkat is okozni, akármilyen jóindulat vezéreljen minket. Brunetti számára a trénerség kockázatvállalást jelent, és olyan eredmények felmutatását, amelyekből bárki tanulhat. Nargi szerint a legérdekesebb a különböző módszerek találkozása volt az egyhetes közös munka során, amely megerősítette benne azt a Grotowski által is fontosnak tartott feltételt, hogy a jó együttműködésekhez megfelelő környezetre van szükség.
Márpedig a helyszín most remek inspirációs forrásként szolgált, ez kiderült a szombati munkabemutatón. Itt az egész hetes tréning eredményeinek villanásait láthatta a közönség, különböző állomásokon, szkeccsepizódok formájában. A Soroksári úti Bakelit Multi Art Center posztindusztriális tereiben mutatott "képek" a városból kiszorulók alapvető problémáit, a kisebbségek életét sújtó nehézségeket érzékeltették, a talajvesztettséget, a munkavállalók és a drogfogyasztók helyzetét ábrázolták. A kis színes sztorik némelyike egészen artisztikusra sikeredett, ezek halkan, de érzékelhetően adtak valami pluszt. A workshop eseményeibe, a konkrét munkafolyamatba is bepillantást nyerhettünk egy kisfilm erejéig. A színházi kiállításnak is beillő tárlat a családon belüli erőszakot tárgyaló fórumszínházzal zárult, ahol mi is megpróbálhattunk közösségi erővel változást elérni.
A klasszikus színházi szerepek és nyelvek mellett, úgy tűnik, jó lesz megismerni a társadalom vagy az egyén problémáival foglalkozó formákat is, hiszen a művészet szerepe jócskán túlmutat az ortodox keretek közé szorított színházfogalmon, a populáris befogadás kultúráján, akkor is, ha ezt még sokaknak nehezükre esik elfogadni. A társadalom széles rétegei számára válhat elérhetővé gyakorlati szinten a művészet. Az esélyegyenlőség növelése és a kirekesztés elleni küzdelem a megfelelő színházi formanyelvek használatával elvesztheti direkt, akarnok mivoltát, és létrehozhat valódi közösségi párbeszédet.
Bakelit Multi Art Center, július 30.-augusztus 4.
