Színház

Lepsénynél még megvolt

  • Kovács Bálint
  • 2012. szeptember 3.

Színház

"Még mindig jobb, ha az embernek nincs barátnője, mint ha nincs állása" - ez az egyik legnagyobb magyar kabarészerző, Nóti Károly megállapítása. Hogy hetven év alatt nemcsak a gazdasági helyzet, de Nóti párbeszédeinek frissessége is változatlan maradt, arról abszolút meggyőz a fiatal művészekből álló -011- Alkotócsoport balatonföldvári előadása. A bemutató a címbeli bemondást híressé tevő bohózatra épül, és arról szól, hogyan titkolná el a feleség, hogy egy másik férfivel ment el motorozni (ráadásul valahol Lepsény körül leesett a járműről), és hogyan tagadná le a férj az előző éjjeli kuplerájbeli mulatságot. Radnai Márk rendező és Lőkös Ildikó dramaturg - túl azon, hogy zökkenőmentesen összefűzték több jelenetét - lényegében érintetlenül hagyták Nóti dialógusait (leszámítva néhány funkciótlan és így erőltetett aktualizálást gój motorosokról és gárdistákról). Jól tették: a poénok még mindig tökéletesen működnek, nem kis részben azért, mert a társulat egy percig sem tesz úgy, mintha bármi is komolyabb lenne egy könnyed, kacagtató marhaságnál. Így, mivel a helyükön kezelik, az ezernyi félreértés kiszámíthatósága sem zavaró, inkább olaj az első jelenettől nagy lángon égő tűzre.

A színészek - újabb jó rendezői döntés - egy-egy karikaturisztikus jellemvonásból építenek személyiséget: Simon Zoltán száz különböző hangsúllyal ad száz különböző kontextust a "micsoda?!" felkiáltásnak, Kovács Ádám a szájából hiányzó rágógumit állandóan csócsálva kölcsönöz finomkodó hangot a férjnek, Bach Kata tökéletesen imitált tájszólással teszi különlegessé a szobalányt. Bach egyébként külön figyelmet érdemel: Jucikának az ő interpretációjában a bohózati hangvételen is túlmutató, valódi érzelmei, jól érzékeltetett sorsa van.

Egy-egy ilyen előadás után az utókor is megérthet valamit abból, miért volt olyan népszerű a pesti kabaré.

Kultkikötő, Balatonföldvár, július 19.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.