"Még mindig jobb, ha az embernek nincs barátnője, mint ha nincs állása" - ez az egyik legnagyobb magyar kabarészerző, Nóti Károly megállapítása. Hogy hetven év alatt nemcsak a gazdasági helyzet, de Nóti párbeszédeinek frissessége is változatlan maradt, arról abszolút meggyőz a fiatal művészekből álló -011- Alkotócsoport balatonföldvári előadása. A bemutató a címbeli bemondást híressé tevő bohózatra épül, és arról szól, hogyan titkolná el a feleség, hogy egy másik férfivel ment el motorozni (ráadásul valahol Lepsény körül leesett a járműről), és hogyan tagadná le a férj az előző éjjeli kuplerájbeli mulatságot. Radnai Márk rendező és Lőkös Ildikó dramaturg - túl azon, hogy zökkenőmentesen összefűzték több jelenetét - lényegében érintetlenül hagyták Nóti dialógusait (leszámítva néhány funkciótlan és így erőltetett aktualizálást gój motorosokról és gárdistákról). Jól tették: a poénok még mindig tökéletesen működnek, nem kis részben azért, mert a társulat egy percig sem tesz úgy, mintha bármi is komolyabb lenne egy könnyed, kacagtató marhaságnál. Így, mivel a helyükön kezelik, az ezernyi félreértés kiszámíthatósága sem zavaró, inkább olaj az első jelenettől nagy lángon égő tűzre.
A színészek - újabb jó rendezői döntés - egy-egy karikaturisztikus jellemvonásból építenek személyiséget: Simon Zoltán száz különböző hangsúllyal ad száz különböző kontextust a "micsoda?!" felkiáltásnak, Kovács Ádám a szájából hiányzó rágógumit állandóan csócsálva kölcsönöz finomkodó hangot a férjnek, Bach Kata tökéletesen imitált tájszólással teszi különlegessé a szobalányt. Bach egyébként külön figyelmet érdemel: Jucikának az ő interpretációjában a bohózati hangvételen is túlmutató, valódi érzelmei, jól érzékeltetett sorsa van.
Egy-egy ilyen előadás után az utókor is megérthet valamit abból, miért volt olyan népszerű a pesti kabaré.
Kultkikötő, Balatonföldvár, július 19.
