Interjú

Jó közönség, rossz szokások

Oh Tae Suk rendező

  • Kovács Bálint
  • 2012. szeptember 2.

Színház

Harminc éve megalapította és vezeti a dél-koreai Mokwha Repertory Companyt. Drámaíró, rendező és színművészettanár, korábban a dél-koreai Nemzeti Színház művészeti vezetője volt.

Előadásainak és darabjainak alapját a koreai hagyományok, archetípusok adják, ezeket vegyíti a modernebb elemekkel, akkor is, ha európai klasszikusokat rendez. A vihar-rendezésének gyulai vendégjátéka után beszélgettünk vele a Shakespeare Fesztiválon.

*

Magyar Narancs: Az előadás előtti konferencián azt mondta, úgy érzi, hogy a színház manapság túl kevés erőfeszítést vár el a nézőtől.

Oh Tae Suk: Azt szeretném, ha a közönség nemcsak nézné az előadást, de részt is venne benne; ha megmaradna benne a vágy arra, hogy ő is része legyen a színpadi eseményeknek. A színészek ezért mindig a közönséghez beszélnek az előadásaimban. A nézők úgy élik a mindennapi életüket, hogy csak az agyuk egyik felét használják - a modern kor, a fejlődés pedig csak még inkább ezt a trendet erősíti. Azt szeretném elérni, hogy ilyen tekintetben kiegyensúlyozottabbak legyenek: úgy gondolom, a színház képes rábírni az embereket arra, hogy az agyuk másik felét is használják. Ennek jó módszere az, ha közösen éljük meg az előadás szituációit. Ráadásul a színház ezt könnyebben képes elérni, mint más klasszikus művészetek, mert itt egyrészt nincs szükség arra, hogy a befogadónak előzetes szakmai tudása legyen, másrészt lehetséges az együtt lélegzés, az empátia.

MN: Szintén a konferencián említette, hogy négy fontos elemet használ az előadásaiban: a kihagyást, az ugrást, a meglepetést és az improvizációt.

OTS: A nézőknek a mindennapokban szinte egyáltalán nincs lehetőségük arra, hogy a képzeletüket használják; minden nagyon konkrét, egyértelmű. A színházban a kihagyás módszerével ezeket a konkrétumokat kihagyva felkínáljuk számukra az ürességet. Például amikor ezzel az eszközzel élünk, úgy használjuk a nyelvet, hogy a szavaknak, mondatoknak több jelentésük legyen, így a közönségnek muszáj a képzelőerejét használnia. Amikor két színész egymással beszélget, a közönség csak a kívülálló fél, de ha egy színész neki mondja, amit mond, a néző válik az alannyá, akinek választania kell a többféle jelentés közül. Az ugrást azokra a helyzetekre értem, amikor valami a színpadon nem csak a saját, elsődleges jelentésével bír, és anélkül, hogy ezt bárhogyan külön kifejtenénk, az egyikről a másikra, majd megint egy másikra ugorhatunk. A viharban például a fűrész előbb az egyik szereplő munkáját, rabságát jelképezi, majd amikor ő egy nővel együtt vág ketté egy farönköt, a szerelmet; amikor ugyanez a fűrész a kétfejű szörnyet vágja két személlyé, akkor már a szörny megszabadulását jelképezi. Ha meglepetésre kerül sor a színpadon, olyasvalamire, amire senki sem számított, azzal rávehetjük a nézőket, hogy gondolják át még egyszer, mi is történt. Hasonlóképpen, ha improvizálunk, a közönségnek nem lehet csak úgy üldögélnie: újra meg újra át kell gondolnia, amit lát, hogy biztos lehessen a saját interpretációja érvényességében. Ahogy a koreai közmondás tartja: még egyszer kopogtatnia kell, mielőtt átmegy a kőhídon.

MN: Hogyan fog hozzá egy-egy új előadás elkészítéséhez?

OTS: Két dolog mindig nagyon fontos. Az első a nyelv: a koreai nyelv csodálatos és egyszerű, mégis nagyon összetett; a hétköznapok nyelve is gyönyörű, de a technikai fejlődés miatt erre egyre kevesebb figyelem irányul. A másik - erről már beszéltem - a közönség: az előadásaim mindig egyszerűek, kevés bennük a technikai különlegesség. Ennek az az oka, hogy a közönség valóban a másik fél lehessen a dialógusban.

MN: Nem veszítik el az előadásaik mindazt, amit a nyelvről mondott, ha külföldön játszanak?

OTS: Kétségtelenül nem könnyűek a körülmények, ha más országokban játszunk, de még ilyenkor is arra törekszem, hogy legalább a nyelv sajátos íze megmaradjon. De mivel a színház élő dolog, a látvány, a gesztusok is sokat tehetnek az érthetőségért.

MN: Miért döntött úgy, hogy a klasszikus, nyugati darabokhoz a koreai tradíciókon keresztül közelít?

OTS: Az elmúlt száz évet a koreai társadalom sötét időszakának tartják: harminc év kolonializmus alatt elvesztettük a sok-sok év során felépült identitásunkat, azután egy ideológiai okokból kirobbant háború következett. De vajon tényleg olyan sötét volt ez a periódus? Talán meg tudjuk találni a saját identitásunkat; ebben segíthet, ha megvizsgáljuk, hogyan viszonyulnak a tradícióink például a klasszikus drámákhoz, így akár Shakespeare-hez.

MN: Mi Dél-Koreában a Nemzeti Színház szerepe, célja, társadalmi küldetése?

OTS: A Nemzeti Színház művészeti vezetői háromévente cserélődnek, így mindaz, amiről kérdez, nem állandó: mindig az aktuális vezetőn múlik. Így nem tudnám megmondani azt sem, mi a szerepe vagy feladata. Ami mindenesetre Koreában és mindenütt máshol is állandó, hogy a művész mindig szegény, nehezen él meg: a Nemzeti Színház legnagyobb előnye, hogy sok lehetőséget, alkalmat ad a játékra. Korábban állandó társulata volt, a tagoknak pedig állandó fizetésük - ami a színészeknek jó volt, de a rendszernek nem. Így ma már az egyes produkciókhoz hívják a színészeket.

MN: Úgy tudom, Dél-Koreában rengeteg a kommersz előadás, a musicalekre szakosodott színház. Hogyan befolyásolja ez a színházi életet?

OTS: Nagyon sajnálom, hogy ez így van, mert ez a fajta színház ellopja a jó közönséget. Az ilyen előadások megfelelnek a szórakozni vágyó közönségnek, a nagyvállalatok pedig felvásárolják a jegyeket, és szétosztják az ügyfeleik között, hogy megtartsák a klienseiket. Ezzel pedig ráveszik a jó közönséget, hogy rossz szokásokat tanuljon el.

Figyelmébe ajánljuk

Szól a jazz

Az ún. közrádió, amelyet egy ideje inkább állami rádiónak esik jól nevezni, új csatornát indított. Óvatos szerszámsuhintgatás ez, egyelőre kísérleti adást sugároznak csupán, és a hamarosan induló „rendes” műsorfolyam is online lesz elérhető, a hagyományos éterbe egyelőre nem küldik a projektet.

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.

A szabadságharc ára

Semmi meglepő nincs abban, hogy az első háromhavi hiánnyal lényegében megvan az egész éves terv – a központi költségvetés éves hiánycéljának 86,6 százaléka, a teljes alrendszer 92,3 százaléka teljesült márciusban.

Puskák és virágok

Egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy a fegyveres erők lázadása és a népi elégedetlenség elsöpörje Portugáliában az évtizedek óta fennálló jobboldali diktatúrát. Azért a demokráciába való átmenet sem volt könnyű.