Magyar Narancs: Mi a Kultkikötő története?
Nagy Viktor: Hét éve, amikor állandó játszóhelyet kerestünk az addig nyári vándorszínházként működő Összpróba Fesztiválnak, megláttunk itt egy bezárt szabadtéri színpadot, ahol nyakig ért a fű, de látszott, hogy valaha szebb napokat is megélt a hely. Színházban, rendező és színész között esnek meg néha olyan jó találkozások, amikor mind a két fél azonnal tudja, hogy jól fognak tudni együtt dolgozni - amikor leültünk a polgármester asszonnyal a hely működtetéséről beszélgetni, az ilyen volt. Ő elmondta, hogy szeretné, ha a strand, a sör és a lángos mellett valami más is történne a városban: indítsuk újra a színházat. Kiderült az is, hogy a hatvanas években a hely a kaposvári színház nyári játszóhelye volt - ez számomra, mivel tíz évig kaposvári színész voltam, plusztöltést is adott.
MN: Kellett azóta a városvezetéssel küzdenie?
NV: Eddig mintaértékű együttműködés a mienk: a város vezetése egyáltalán nem akar a dolgokba beleszólni, és maguk is lelkesen ellátogatnak az előadásokra. Csak annyit szeretnének, hogy jó produkciók legyenek, minél több elégedett nézővel, és így a szabadtéri színpad sok vendégéjszakát generáljon a városnak. Ennyire egyszerű képlet alapján dolgozunk.
MN: Hét év alatt, gondolom, volt vezetőváltás a városban.
NV: Az akkori polgármester független volt, a mostani, a Fidesz-KDNP színeiben induló polgármester, Holovits Huba már akkor is alpolgármester volt. De a változás a színházat nem befolyásolta, nem változott meg a széljárás. Közös célunk, hogy Balatonföldvár közkedvelt hely legyen. Nem zavarjuk egymás köreit. Ez egy évek óta jól működő munkakapcsolat; nem kellett dörgölőznöm soha.
MN: A barátságos politikusokon kívül mi kellett még, hogy működni tudjon a hely?
NV: Kellett a társasági adóról szóló törvény, és hogy állandóan, éjjel-nappal pályázatot írjunk, támogatókat keressünk. Nagyban hozzájárult az én kaposvári tíz évem is: rengeteg ottani barátom támogat. Kezdetben a Katona József Színház is sokat segített; nekem Zsámbéki Gábor volt az osztályfőnököm, Fullajtár Andrea és Ónodi Eszter pedig az osztálytársaim. És - nem utolsósorban - szerencsére a helyiek is jól fogadtak minket, időközben kicsit földvári lettem magam is.
MN: Mi alapján válogatod össze a műsort?
NV: A legfontosabb, amit mindenképp meg akarunk őrizni - és egyre inkább erősíteni -, hogy ne egyestés haknikat hívjunk, amiket már a kapun kilépve elfelejt mindenki; és hogy a Kultkikötő színpadára készülő produkciók is a lehető legigényesebbek legyenek. Szeretném, ha egyre több produkció jönne itt létre, de azért szem előtt kell tartani, hogy mindenki találja meg azt, amit szeretne: kellenek koncertek és olyan ingyenes programok is, mint amilyen a helyi borkultúra bemutatása.
MN: Lehet egy Balaton-parti fürdővárosban "magaskultúrát" kínálni a nézőknek?
NV: Féltünk, mennyien jönnek el az Áll a bálra (amelyben a Katona színészei kortárs magyar írók és költők műveit adják elő - K. B.), hiszen nem egy könnyed nyári produkcióról van szó, például Fullajtár Andi monológja a végén nagyon belemar az ember gyomrába, szívébe. Nem gondoltuk volna, hogy több százan eljönnek, de megtelt a nézőtér. Ezek kísérletek: hét éve folyamatosan kísérletezünk. A nagyszínházi előadásokra a nézők szépen kiöltöznek, de valahogy a kamaraszínházi előadások is mindig megtalálják a közönségüket.
MN: Hogyan válogatod ki a gyerekprogramokat?
NV: A technikai feltétel mellett - férjen be a rendezvénysátorba - fontos az interaktivitás, hogy a gyerekek az előadás kapcsán le tudjanak ülni rajzolgatni, festeni. Színművészetis éveim alatt végeztem színházi nevelési tanfolyamokat, kijártam a Kerekasztal társulatához, így vannak fontos szempontjaim, például hogy az előadások mindig valamilyen fontos téma - barátság, csalódás, ilyenek - köré csoportosuljanak.
MN: Idén is Hámori Gabriella és Fullajtár Andrea vezette az Összpróba gyerek- és felnőtt-táborát. Ennek mi a célja?
NV: Ami a legfontosabb: nem akarunk színészeket nevelni, és nem is hitetjük el a jelentkezőkkel, hogy az lesz belőlük. A gyerekek különböző közegekből jönnek: valakinek otthon mindene megvan, másnak otthona sincs. Azt akartuk, hogy ők találkozzanak, és a színház, a tánc, a film nyelvén kommunikáljanak egymással. Azok jöttek, akik nem akarták, hogy a nyaralás egy hét semmittevés legyen, ehelyett inkább végig melóztak, a felnőttek egy Grecsó Krisztián-műből hoztak létre előadást. Nem tudom megmagyarázni, hogy ezt miért tették. Valószínűleg, mert szeretik a színházat.
MN: Gondolom, az ilyesmi nemigen termel profitot.
NV: Á, csak viszi a pénzt! De innen indult ki minden, és ezt nem is akarom elengedni, szeretném, hogy része legyen a Kultkikötőnek. Van, aki fizet a táborért - a rászorulók nem -, és pályázunk erre is. De ha egy fillért nem kapunk rá, akkor is megcsináljuk.
A Kultkikötő szeptember 9-ig kínálja programjait
