Színház

Hat adag majonéz

Molnár Ferenc: Riviéra

  • 2019. július 20.

Színház

„Színes, csillogó művészete, melyet a világ tapsa kísér, ötletekből sarjad. Nem emberteremtő. [...] Sok mai drámaíróval rokon abban, hogy az ember csak bizonyos viszonylatban érdekli, nem önmagáért, s elsősorban a helyzet ihleti meg, amelyből alakjai mint tényezők ugranak ki, hogy fényt vessenek az élet egyes furcsa, elmés, mulatságos kapcsolataira.”

Kosztolányi Dezső sommázta így 1926 januárjában Molnár Ferenc drámaírói alkatát a Riviéra című darab ősbemutatójáról beszámolván. Mi tagadás, aligha véletlen, hogy Kosztolányi épp e színmű kapcsán tételezte ilyen frappánsan, habár egyszersmind váltig gusztusosan azt az alapvető fenntartását, amely már annyiszor felsejlett a különféle Molnár-bemutatókról tudósító kritikáiból. A Riviéra ugyanis a virtuóz életmű azon vonulatát képviseli, ahol a tematikus és dramaturgiai önismétlés kényelmességében is vitán felül technikás gyakorlata már-már az akaratlan önparódia műfaját kísérti. Hiszen a történet, amely lecsontozva mindössze arról szól, hogyan veszíti el barátnőjét Misch, egy nagyáruház eladója, Molnár egyik legkedvesebb alapképletét (a buta férfiak és az okos nők örök és egyenlőtlen küzdelme) az általa szintén igencsak kultivált lírai-pszichologizáló megoldással, a realitástól eloldott betéttel elegyítette. Igaz, itt nem álomról van szó, mint A farkasban, és szárnyas angyalok sem ereszkednek a színpadra: a lerészegedett Misch segéd úr a kirakati próbababák közt éli ki ábrándjait, és itt vívja meg eleve kudarcos párbaját munkaadójával, a nőrabló Casellával.

Ezt a rutinmunkára valló szomorkás vígjátékot meglehetősen gyors ütemben leszámítolta a színházi praxis, azonban közel száz év múltán most mégis majdnem egészében hitelesíti a rendező Benedek Miklós mintaszerű elkötelezettsége és stílusismerete. Benedek ugyanis nálunknál sokkal jobban hisz Molnár és a Riviéra igazságában, s talán neki van igaza. Bájosan régimódi rendezése a főszerepek pontos kiosztásával alapozza meg az előadás hitelét, hogy ne csupán „tényező” gyanánt tekinthessünk Misch, Lujza és Casella háromszögére.

Schruff Milán a „lássuk, uramisten, mire megyünk ketten!” önsorsrontó, ám életismerő alapgesztusát egészséges kisemberi keserűséggel és handabandázó férfiágálással adja elénk, s így helyből vesztes, fanyar figurája valóságos kiterjedést nyer. Ennek az ismerős alaknak a szájából hallva még azt is jellemző, pontosabban önjellemző vallomásnak vesszük, amint szegényszagúan luxuriózus tobzódásában hat adag majonézt emleget. A férfit szerető, mellette kitartani vágyó, majd mégis bölcsen a jobb életet választó Lujza figurájához Kovács Patrícia mindenekelőtt az utolsó jó évek türelmetlenségének hangulatát adja hozzá, s nem mellesleg elegánsan tud tovább- és átlépni. Ahogy lelkiismeretesen áruházi kolléganőjére testálja volt szerelmét, abból a színésznői okosság és a szívmelegség is jól kiérezhető. A nőre és a nagylelkűség látszatára egyként pályázó rablólovag, Casella szerepében Szabó Kimmel Tamás ugyancsak pontosan a helyén van. Jól áll neki a frakk és jól áll neki a figura léptéke is: inkább lendületes svihák ez a milliomos, semmint a bűn imperátora. Szabó Kimmelnek ráadásul van ebben a szerepben egy igen jól bejáratott, egyszerre önelégült és önironikus kandúrmosolya, amely a fiús színpadi vonzerőt éppúgy fényesen szolgálja, akárcsak Casella mikrozavarainak poentírozását. Csak az s hangját kellene az oly tehetséges színésznek gondosabban karbantartania, mert kevésbé koncentrált pillanataiban bizony civil s-eket hallunk tőle.

A szerepek második vonalából a komikus rezonőr, az ugyancsak áruházi beosztott Márton megformálóját, Kardos Róbertet emelnénk még ki. Az ő szerepét Benedek mintha csak önmagának állította volna be, alig kétarasznyira az Illatszertár Sipos urától. Ejtett hangú, mintegy mellékes, kisipari életbölcsességeivel, jól beszúrt poénjaival Márton persze eleve hálás szerepnek íródott, de ettől még a ziccereket is jól kell megjátszani: Kardosnak ez sikerült – a jelenkori Molnár-előadások megannyi karakterszereplőjével ellentétben.

A játék és a konverzáció ügyesen siklik, és habár Dévényi Rita látványmunkája nem teremt különösebben elegáns áruházi teret, azért a kirakattal ellentétben a Riviéra sokáig így is meglehetősen mutatós darabnak tetszik. Csak hát elérkezik a kollektív beszeszelt őrület középrésze a próbababákkal, és itt, fájdalom, Molnár megoldhatatlan feladat elé állítja Benedeket és színészeit. Merthogy nincs az az isten, hogy ne hasson kínosan kimódoltnak, és ami ennél is rosszabb: gyenge és átlátszó manipulációs kísérletnek a kirakatbeli Riviérán elő­vezetett drámázás. A színészi zavar jeleként itt rendre hamissá, olykor fülsértően hamissá válnak a színészi megszólalások. S ezúttal kivételesen még csak azt sem gondolhatjuk, hogy hiányzik belőlünk a lírai érzék – mert az itt bizony Molnár Ferencből hiányzott.

Belvárosi Színház, május 30.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.