Hatalmasat buktak a legnagyobb sztárok

  • narancs.hu
  • 2017. augusztus 24.

Színház

60 ezer forint Al Pacinóért? Tiszta pénzkidobás!

A Guardian összeszedte, hogy Hollywood legnagyobb sztárjai hogyan bőgtek le a Broadway színpadain, miközben azt igyekeztek bizonyítani, hogy színházban is megállják a helyüket.

Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki filmsztárokat akar látni a manhattani Broadwayn, a sztárokat felvonultató előadásokra a legolcsóbb jegyek is 100 dollár körül vannak (és ennyiért alig valami látszik csak a színpadból), a jobb helyekért pedig a 200-250 dolláros jegyár sem ritka. És ha le is perkáltuk a horribilis összegeket, a minőség akkor sem garantált:

false

Al Pacino a China Doll című David Mamet-darabban lépett fel 2015-ben, de talán csak ő tudta, mit is csinál a színpadon, a közönség zavartan figyelte a nagy Al alakítását, melynek lényege talán úgy foglalható össze a legjobban, hogy egy nagy színész keresi a szövegét – az ügyre és Pacinóra rálátó források szerint a sztárt leginkább a súgógép villanyozta fel az egész produkcióban.

Bruce Willis sem nyűgözte le a kritikusokat, ő egy Stephen King-adaptációban, a Tortúrában lépett színpadra, de azok jártak jól, akik a hátsó sorokból követték az ágyhoz kötött főszereplő szenvedéseit, talán csak ők – azok, aki alig láttak valamit a színpadból – távoztak azzal az illúzióval, hogy színészhez méltó alakítást láthattak.

A nagy színházi lebőgők közé tartozik Keira Knightley, Shia LaBeouf, Katie Holmes és Julia Roberts is – nekik sem sikerült a színházi kiruccanás.

A New York Times színikritikusa a Narancsnak elmesélte, hogyan viselik a sztárok a rossz kritikát: interjúnk vele itt olvasható.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.