Színház

Időutazások

Két kecskeméti előadás

  • Herczog Noémi
  • 2015. február 8.

Színház

Az időutazós sztorik humora gyakran arra épül, hogy két különböző kor mást gondol természetesnek.

Ha ma megjelenik egy színtársulat a 19. századból, és cifra ruhában, veretes magyar nyelven fog a nyelvművelés, a színi hivatás szent ügyének deklamálásába – mint azt teszi az 1814-ből idecsöppent Kelemen László és színtársulata Szente Vajk kecskeméti rendezésében –, akkor ők nem viccelnek. De mi nevetni fogunk. Pedig ugyanaz történik, mint az 1800-as években, csak a néző más: a mi tekintetünk változtatja meg az előadást. A humor pedig a mai fülnek furcsa, fentebb stílű párbeszédek mellett, mint annyiszor, a néző többlettudásából fakad: értem, hogy a kecskeméti nagyváros 21. századi „dzsungelében” elveszett 19. századi magyar „bennszülött” mit nem ért. És azt is, miért retteg tőle az egyszeri építési vállalkozó, amikor megérti: a másik nem e világból való.

Ezt a kecskeméti time slipet Réczei Tamás írta. A time slip annak a kornak az időutazós meséje, amikor még nem volt sci-fi, de már gondolkoztak időutazásról, ha nem is tudományos, de fantasztikus módon. Time slip lehet akár a Hamletben visszatérő szellem, akire utalgatnak is Réczei darabjának múltbéli színészei. Mert ők maguk is hamleti nyughatatlan szellemek, akiknek a jóféle kísértetekhez hasonlóan még be kell végezniük küldetésüket, mielőtt végre visszatérhetnek a jól megérdemelt túlvilágra. A Szín­házi vándorok tehát időutazós bohózat, hol jobb, hol rosszabb, például temérdek „feleséges” poénnal, kezdve a Kelemen nevéből adódó ismert kőmívesnével.

A kedves, magukat komolyan vevő cifraszűrűek (a most ártatlan, meleg tekintetű Decsi Edit és Béli Ádám) udvariasan és emelkedett stílben igyekeznek maguk mellé fordítani a hajdani színházukat épp ledózerolni készülő brigadérost. De van a történetnek egy túlságosan kitett, népművelni vágyó, kegyeleti szála is: az első magyar játékszíni társaság igazgatójára, a kecskeméti Kelemen Lászlóra emlékezünk. Érdekes módon ez az emlékezés pont azért nem működik, amiért a nevetés igen. „Mert semmit se folytatunk, mit elkezdtek ők rég, mindig csak dózerolunk, ezért kell most vezekelnünk” – halljuk a nevetésre ingerlő tanulságot majdnem fentebb stílben, és hiába tudjuk, bohózatról van szó, mégsem esik jól hallani. Ezen a hangnemen mostanáig nevettünk, mert mi muzeálisnak láttuk, a szereplők meg kísértetiesnek; most sem egyszerű komolyan venni.

 

*

A nagyszínházi bemutató, Szász János Li­lioma abból indul ki, hogy erősebben átélünk egy érzelmileg intenzív jelenetet, ha ezt hasonló érzelemvilágú zene is megtámogatja. Az első képben szól a Balaton együttestől a Kész az egész (Szemenyei János dolgozta fel): a Li­liom befejezése felől indulunk, és a zene alapozná meg azt az érzetet, amit a drámának majd az előadás alatt kell felépítenie. Egyelőre azonban a kilátástalan dallam még üres. Aggódhatunk, lesz-e ebből dráma, vagy csak zenei jelzések következnek arról, mit kellene éreznünk a Liliomot nézve. Később a szerelmi jeleneteket, a megrázó pillanatokat a rendező rendre zeneileg is aláhúzza. Molnár kihagyásos párbeszédeinek mintha éppen az adná az erejét, hogy akik erősen éreznek valamit, képtelenek azt megfogalmazni.
A zene itt egyértelműsít és kimond valamit, amiről a szereplők kényszerűen hallgatnak. Minden előre beszél ebben a Liliomban: a díszlet, a zenei betétek. Orth Péter Lilioma nekifeszül a szürke bádogfalnak, és jelenetváltáskor dacosan, keménykedve, masszívan és némán tolja a színpad mélye felé. A végkifejlet atmoszférájának drámai dallama szól már az első képben is, és ezáltal az előadás nem azt éri el, hogy a néző előre megtudja a baljós véget, és figyelhet a megvalósításra. Ez a sorrendcsere inkább azzal jár, hogy közhelyesnek, túlontúl érzelmesnek és talán felszínesnek érezhetjük ezeket a korai, érzelmi állapotokat előrevetítő jeleneteket; hiszen ekkor még nem töltötték meg őket a színészek drámai erővel. Csak a hatást tolja előtérbe az előadás, az okok késésben vannak, behozhatatlanul lemaradnak.

Mindez részben az alakításokra is igaz. Különösen Orth Péter játékában érezhetjük, hogy a színész felmutatja Liliom főbb attribútumait: zord, érzelmeit kimutatni nem képes, nem is túl okos macsó. Az alakítás az előadás során töltődik fel tartalommal, mögöttes érzelmekkel. Ez a Liliom a macsóság tragédiája, és a tragédia valahol azért is következik be, mert annyira más a hintáslegény értékrendje, vágyai, mint a Julika iránti, mindezzel összeegyeztethetetlen érzelmei. Eleinte a macsóságot Orth Péter legalább annyira felmutatja, mint az előadás a zenét: nem annyira átéli, mint jelzi: később ez sokat változik. Hasonlóképpen tesz a Marit játszó Hajdú Melinda, aki mintha néha arra is reagálna, milyen naiv a szereplő, akit játszik. Mészáros Blanka Julikája az egyetlen, akinek fojtott játéka mögött végig érzelmi színskálát lehet sejteni. És amikor meg-meghalljuk a Molnár-darabból kiszűrődő, oly hitelesen ábrázolt, korszerű zsidózást is, már-már egy pillanatra úgy érezzük, közünk van ezekhez az emberekhez.

 

 

Kecskeméti Katona József Színház, október 26.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.