„Inkább magamat választom”

Hartai Petra színész

Színház

A Budaörsi Latinovits Színház fiatal színésze a versenysport helyett végül a színház mellett döntött, és ebben nagy szerepe volt Takács Vera televíziós szerkesztőnek, rendezőnek is. Bár jelentős színházi és ismert filmes szerepek is kötődnek hozzá, azért felmerülnek számára a színház mellett más opciók is.

Magyar Narancs: Valamikor versenyszerűen öttusáztál. Mit adott a versenysport a mindennapi életedben, és hogyan segít a szakmaiban?

Hartai Petra: Szerintem a sport nagyon fontos gyerekkorban, főleg a mostani digitalizált világban. Megtanultam beosztani az időmet, másokra figyelni, nem halogatok, segített csapatjátékossá válnom. A sport megtanítja, hogy mindig a legjobbat akard kihozni magadból. Azt is kaptam tőle, hogy ha valami nem működik, ne adjam fel, találjak másik megoldást, és a színházban ezt is tudom kamatoztatni. Volt, hogy napi két edzésem volt, hajnalban úszás, délután futás, emlékszem, az edzőnk biciklivel jött mellettünk az erdőben, felügyelve, milyen sebességet tartsunk. Ha esett, ha fújt, menni kellett. Ebből talán azt viszem, hogy bármilyen körülmények között meg tudom állni a helyem, megtanultam feszegetni a saját határaimat. És eszközöket is kaptam a kezembe, amelyeket a mai napig tudok használni. Van, hogy reggel veszem a futócipőmet, és kifutok a világból. Ezek vezettek oda, hogy egy ideje megtanultam tudatosan nemet mondani is, óvni a szabadidőmet. Ez a mi szakmánkban nagyon nehéz, de most már inkább magamat választom.

MN: Terápiára is jársz, és nem olyan régen elkezdtél látogatni egy pszichodrámacsoportot is.

HP: Öt évvel ezelőtt egy konkrét élethelyzet miatt volt rá először szükségem, onnantól kezdve pedig nem volt kérdés, hogy folytatom. Az önismeret egy véget nem érő folyamat: elindulsz, rájössz valamire, majd egy év múlva rájössz ugyanarra, csak más nézőpontból. Nagyon izgalmas! Hogy értsem, mit miért teszek. Egyben felelősségemnek is érzem, hogy magamon dolgozzak, mert minden, ami bennem zajlik, hatással van minden emberi kapcsolatomra. Meggyőződésem, hogy saját magam tisztánlátása szükségszerűen olyan helyzeteket eredményez, amelyekben nemcsak én, hanem minden körülöttem élő ember jobban érzi magát. Az önismeret persze nincs csak úgy önmagában, érdemes különböző eszközöket kipróbálni. Mindegyik máshogy, más tempóban, más mélységben hat.

MN: A nemet mondás nem okozott bűntudatot vagy félelmet, hogy ha most nem, akkor később sem…?

HP: Nem bántam meg, ha nemet mondtam valamire. Akkor, ott nem tudtam volna máshogy dönteni. Lehet, hogy ez a szakmai önbizalmamnak is köszönhető, szinte minden évadban megkapom, ami feltölt, és azt jelenti számomra, hogy a helyemen vagyok.

MN: Ugyanakkor egyre nagyobb elvárásokat is támaszthatsz magad felé?

HP: Volt, hogy nagy volt a nyomás rajtam, főleg, ha túlvállaltam magam. Olyankor elvesztettem a könnyedséget. Akkor rájöttem, hogy nem kell állandóan tökéletesnek lennem, és azt kezdek az életemmel, amit csak akarok. Ez a gondolat, hogy mást is csinálhatok, hogy nem kell csak színészként definiálnom magam, levette a súlyt a vállamról.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.