Színház

Tiszta hazát? Tiszta őrület – Jerry Herman-Harvey Fierstein: Őrült nők ketrece

  • Herczog Noémi
  • 2014. augusztus 24.

Színház

Robusztus, hagyományos férfiikont választott Alföldi Róbert, hogy vonzó, karizmatikus és érzékeny nőt játsszon az Átrium bohózatában, az Őrült nők ketrecében. Tengerkék kisestélyijében a transznemű dívát alakító Stohl András erotikus és jó humorú jelenség, aki választott nemét egyik legfőbb személyiségjegyének tekinti.

Úgyhogy a meleg nightclub-sztár az átlagnőnél jóval autentikusabban mozog a hagyományosan elvárt - egyszerre szexi feleség és odaadó anya - szerepben. Még a hagyomány- és erkölcsvédő pártvezérnek is megakad rajta a szeme. Stohl dívája ellenállhatatlan, sziporkázó és vibrál. A színház kedveli a nőnek öltözött férfit mint eredendő komikumforrást akkor is, ha ezzel többnyire csak a tudatalatti szintjén utal a melegtematikára. Jellemzően nem kedvel azonban semmiféle nőnek öltözött férfijelenséget a puritán mozgalom (és ez részben meg is magyarázza, miért eredendően színházellenes).

Márpedig az Őrült nők ketrece: melegbár, ahol sok férfi nőnek öltözik. Mi több: táncol is, Gergye Krisztián koreográfiájára, fergetegesen. Kizárólag a tánc eszközével ábrázolni humort, sőt szemtelen politikai kritikát, méghozzá jóízűen: ezt tudja Gergye, aki azt folytatja a musical alkalmazott koreográfusaként, amit önálló munkáiban, az Adaptáció Trikolorban vagy az Opera Amoraléban már elkezdett. Huszárnak öltözött queerek járják a kánkánt (kockás a hasuk, nem pocakosak; egy huszár ne is legyen), középen pedig feltűnik a dívát játszó Stohl egy nemzetiszínű népviselet szexi hacukájában. Szemtelenek és bátrak a hol egyházi, hol magyaros ízű LMBT-táncbetétek, és főként humoruk miatt nem szájbarágósak, hanem szimpatikusak és erősek, noha ugyanez a szöveges jelenetekről nem mindig mondható el. Mert vannak az Alfölditől nem idegen, hatszor-hétszer piros ceruzával aláhúzott kiszólások (kisebb baj) vagy csöpögősen kimondott igazságok, tanulságok (nagyobb baj). De Stohl András és az egyik legjobb komikus színész, Hevér Gábor kettőse gyakran még azt is megoldja, hogy ezeken se akadjunk fenn (nagyon), és bár erre nem mindenki képes úgy, mint ők, valahogy bátor az előadás svungja, és ez nyilvánvalóan a kabarék bátorsága. Hiszen a kabaré politikus műfaj, amibe sok kiszólás és szájbarágás belefér.

Mert jó párszor előfordul Önök kértékbe, szilveszteri műsorba passzoló szám vagy poén is, de a "kabaré" szó most többet jelent - ez a darab egy Bob Fosse-parafrázis, akad is erre utalás. A kabaré az a szubkultúra, az a karneváli közeg, amelynek jól áll a szókimondás, a nyers, hahotázó hatalompüfölés és a kritika. Amikor például a konferanszié szóba hoz végre egy kemény témát is, az ugandai meleg fiú elégetését, akkor eszünkbe jut a Kabaréból a majomdal, amikor Joel Gray énekel a náci tiszteknek majomszerelméről, és arról, hogy ha az ő szemével látnák a majmot, nem látnák zsidónak. "Tiszta haza, tiszta haza? Pedig csak tiszta őrület" - mondja valaki Ugrai István bonmot-kkal átszőtt, sikerült fordításában, ami a melegnarratíván keresztül (kissé giccsesen, de nemes egyszerűséggel), Hofi örököseként röhög ki mindenféle tisztogatási vágyat.

A Jerry Herman és Harvey Fierstein musicaljéből készült filmet elsőnek szokták emlegetni, amely - igaz, kissé sematikusan - bemutatta Magyarországon a homoszexualitást. Azzal a musicalhullámmal együtt érdemes rá gondolni, amely a vad, lázadó szubkultúrákat szerelmi kettősökkel átszőtt giccsbe foglalja túlnyomóan középosztálybeli, egzotikumkedvelő közönségének. Ráadásul a tézisbohózat keményen ráerősít a homoszexualitás és a polgári élet szembenállásának hazug sztereotípiájára, mely status quót leginkább maguk a Tartuffe-ök tartják fenn. Alföldi rendezése kihasználja ezt a sztereotípiát, de túl is lép rajta: azt állítja - nem sokat köntörfalazva ki is mondja -, hogy a szerető család nem külső forma kérdése. Vagyis nemcsak férfi és nő közt lehetséges - de akár még egy lebujban is. A szeretet nem polgári privilégium.

Átrium Film-Színház - Kultúrbrigád, július 17.

Figyelmébe ajánljuk

Cserna-Szabó András: „Csinálnék egy kocsmát”

Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.

Lefotózta a Kígyó-sziget egyik védőjét, aki visszaszólt az oroszoknak

Emeric Lhuisset fotográfus fényképein valódi harctereket és igazi katonákat látunk, még akkor is, ha a kompozíció klasszikus festményeket idéz. Mi a viszonya valóságnak és beállításnak, hogyan nyerhetik vissza hangjukat a történelem tényleges főszereplői, és hogyan sikerült lefotózni a Kígyó-sziget védőjét, aki rádión szólt be az orosz hadihajónak? Budapesti kiállítása apropóján beszélgettünk.