Színház

Jon Fosse: Én vagyok a szél

  • Sisso
  • 2020.11.22 11:10

Színház

A kortárs norvég irodalom hősének jelen drámájában két ember – akikről semmit nem lehet tudni azon kívül, hogy a nyílt tengeren közös bárkában sodródnak – időtlen gondolatfoszlányai, párhuzamos monológjai és dialógjai gomolyognak költőien. Végtelenül magányosak, néha reménykednek abban, hogy partot érnek. Két nő, ennyi biztos.

Tudjuk, hogy Fazakas Júlia és Szorcsik Kriszta (és a rendező, Szabó K. István) a fiatalon elhunyt kollégájuk és barátjuk, Kovács Ágnes Anna emlékének ajánlották a darabot, és bár belső tájakat, érzelmi utakat járunk be a tenger végtelen kilátástalanságának tudatával, az előadás nem válik szentimentálissá. Inkább afféle összművészeti megemlékező rituálévá válik itt Fosse komplex szövege, amely Böjti Natália improvizációin alapuló koreográfiájával, Karácsony Attila komor animációs vetítéseivel és Cári Tibor megrendítő ze­néi­vel egészül ki, illetve fonódik össze organikusan.

A bárka fedélzete: egy fehér vászonsátor alatti tér. Közben nem szabadulhatunk az érzéstől, hogy tényleg egy hajón vagyunk, most épp az eső is kopog a TRIP fémszerkezetén. A háttérben az animáció a ringás illúzióját hozva ugyancsak álomszerű tájakra visz: a szereplők hol sötét folyók vidéke felett repülnek, hol betonlabirintusban bolyonganak. A két nő mintha egy lenne, de legalábbis megérdemlik egymást. Végül felcsendül Ágnes hangja is, lebeg az immár csendesen hullámzó tenger felett. Partot értünk, túléltük.

TRIP Hajó, október 13.

Neked ajánljuk