Színház

Jon Fosse: Én vagyok a szél

  • Sisso
  • 2020. november 22.

Színház

A kortárs norvég irodalom hősének jelen drámájában két ember – akikről semmit nem lehet tudni azon kívül, hogy a nyílt tengeren közös bárkában sodródnak – időtlen gondolatfoszlányai, párhuzamos monológjai és dialógjai gomolyognak költőien. Végtelenül magányosak, néha reménykednek abban, hogy partot érnek. Két nő, ennyi biztos.

Tudjuk, hogy Fazakas Júlia és Szorcsik Kriszta (és a rendező, Szabó K. István) a fiatalon elhunyt kollégájuk és barátjuk, Kovács Ágnes Anna emlékének ajánlották a darabot, és bár belső tájakat, érzelmi utakat járunk be a tenger végtelen kilátástalanságának tudatával, az előadás nem válik szentimentálissá. Inkább afféle összművészeti megemlékező rituálévá válik itt Fosse komplex szövege, amely Böjti Natália improvizációin alapuló koreográfiájával, Karácsony Attila komor animációs vetítéseivel és Cári Tibor megrendítő ze­néi­vel egészül ki, illetve fonódik össze organikusan.

A bárka fedélzete: egy fehér vászonsátor alatti tér. Közben nem szabadulhatunk az érzéstől, hogy tényleg egy hajón vagyunk, most épp az eső is kopog a TRIP fémszerkezetén. A háttérben az animáció a ringás illúzióját hozva ugyancsak álomszerű tájakra visz: a szereplők hol sötét folyók vidéke felett repülnek, hol betonlabirintusban bolyonganak. A két nő mintha egy lenne, de legalábbis megérdemlik egymást. Végül felcsendül Ágnes hangja is, lebeg az immár csendesen hullámzó tenger felett. Partot értünk, túléltük.

TRIP Hajó, október 13.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.