rés a présen

A kapocs

Gáspár Anna, a Manna Produkció vezetője

  • rés a présen
  • 2020. november 22.

Színház

rés a présen: Az idén 12 éves a Manna Produkció. Milyen célkitűzésekkel indultatok?

Gáspár Anna: A Mannát egy tízfős szakmai közösség hozta létre annak érdekében, hogy a színházi alkotók számára professzionális hátteret biztosítson. Az első komoly motiváció az alapításnál az volt, hogy az ország minden területére eljuttassuk a produkciókat, és ez azóta is így van. Évente több mint 300 előadást tartunk, a felét vidéken. Emellett pályázatokat írunk, előadásokat, tehetségprogramokat menedzselünk, saját szervezésű fesztiválunk van, és színházi-nevelési foglalkozásokat, illetve drámatáborokat tartunk. A működésünk egyedi, nincs másik olyan szervezet, amely ilyen sok területen, ilyen szerteágazó és hosszú távú segítséget tud nyújtani az alkotóknak. Az évadunk nincs kőbe vésve, mint a legtöbb intézménynek, így olyan projekteket is fel tudunk karolni, amelyeket nem lehetett előre tervezni, a helyzet, a csillagok állása összeterelte az alkotókat és van, amire ott és akkor kell reagálni, különben érvényét veszti. Ezek jellemzően a társadalmi és közéleti helyzetekre reagáló művészeti alkotások, amelyeknek a Manna műhelye teret tud adni azonnal. Minket az alkotók keresnek meg az ötleteikkel, és ezekből az együttműködésekből áll össze az évad. Van gyerekelőadás, opera, kortárs tánc, fizikai bábszínház és zenés színházi előadás is a repertoárunkon. A Manna a kapocs az alkotók és a nézők között. Azt hozzuk létre, amit az alkotók megálmodnak, és úgy, hogy azt összekötjük a nézők igényeivel. Mentorprogramot kínálunk a hozzánk forduló pályakezdőknek, hogy lássák, milyen összetett folyamat egy produkció létrehozása. Folyamatos műhelymunka zajlik.

rap: Melyik volt a legsikeresebb évetek?

GA: Nincs legsikeresebb az eddigi 12 évből, folyamatosan épülő, bővülő tendenciát mutat a működésünk. Ebben az évadban több mint 10 bemutatót fogunk tartani. Természetesen vannak olyan produkcióink, amelyek túl vannak a mesés 100. előadáson, de azt hiszem, a mi dolgunk inkább a kísérletezés, és emiatt nem feltétlenül az jelenti a sikert, hogy hányszor került a nézők elé egy elkészült alkotás. Minden előadást legalább egy évadon keresztül igyekszünk műsoron tartani, fontos része az elköteleződésünknek, hogy nem is vállalunk olyan projektet, amelynek egy évre előre nem látjuk a továbbjátszási lehetőségeit.

rap: Hogyan érintett benneteket a járvány?

GA: Minden évadunk a rugalmasságra épül, ezért az átlagnál jobban tudtunk reagálni a vírushelyzetre. A csendes hónapokban is folytattuk a háttérmunkát, amit lehetett, áttettünk az online térbe – a próbákat, a projektek előkészítését, a pályázatírást, a képzéseket. Mivel teljesen a befogadó intézményektől függ, hogy melyik előadásunkat játszhatjuk épp és milyen feltételekkel, csak követtük az ő rendszereiket. Jelenleg csökkentett előadásszámmal folytatjuk a munkát, vidéki meghívásaink is vannak, és az iskolai programjaink is működnek. Az igazi kihívás most az új bemutatók helyszínével és megvalósításával kapcsolatos.

rap: Van egy Tűzoltás helyett nevű képzési programotok is. Mit tanítotok?

GA: A háttérmunkát, amit minden előadó-művészeti szervezetben el kell végezni. Kevés az olyan szakember, aki a működés jogi részével, a pályázati lehetőségek sokszínűségével, a marketingstratégiákkal, a pénzügyi tervezéssel és a szerződéskötések mikéntjével is tisztában van. A független színházak nem tudnak minden területre külön embert szerződtetni, általában egy személy kezében fut össze minden ilyen feladat és döntés. Ilyen sokoldalú háttérembereket szeretnénk képezni, naprakész tudással ellátni, mert azt látjuk, hogy hatalmas szükség van rájuk. A tavaszi kurzusokon végzett hallgatóink már most szakmai sikerekről számolnak be.

rap: Milyen bemutatókra készültök?

GA: November végén két bemutatónk is lesz. A Leni – rendezői változat című előadásunkat különleges, nem színházi helyszínen fogjuk bemutatni, egy úszómedencében. De erről többet nem árulhatok el. A Leni Riefenstahl élettörténete nyomán készülő mono­dráma szövegkönyvét Solt Róbert írta, Pelsőczy Réka rendezi és Szalontay Tünde játssza. A másik nagy vállalásunk a Minden negyedik című előadás, ez azokról a nőkről szól, akik megélik a bennük fejlődő élet elvesztését. Ma minden negyedik nő érintett, küzd meg ezzel a helyzettel és a gyásszal, amiről nem beszél, vagy ha igen, azzal nehezen szembesül a társadalom. A darabot Csábi Anna rendezi, ő írta-szerkesztette a szöveget is, és olyan művészeket kért fel az együttműködésre, mint Fullajtár Andrea, Földes Eszter, Tordai Teri, Szegvári Júlia és Sebők Maya. Az előadást, amelyben a zene és a tánc is szerepet kap, a Radnóti Tesla Laborban mutathatjuk be.

rap: Milyen lenne egy álomévad?

GA: A kiszámíthatóság lenne az ideális, ha nem évadról évadra tudnánk csak pályázni és csak visszamenőleg látni, hogy mire milyen erőforrásaink vannak. Ha azoknak a munkatársainknak, akik sok éve velünk vannak, biztos hátteret tudnánk adni. Attól nem félek, hogy a művészek kifogynának az ötletekből és nem lenne mit bemutatni, inkább attól, hogy egyre többen vannak, akik érdemesek lennének, és mi nem vagyunk elegen. Egy álomévadban legalább három-négy olyan háttérszervezet működne és biztosítana professzionális menedzsmentet a független alkotóknak, mint a Manna.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.