Színház

Ki a Napkirály?

Őfelsége komédiása; A félkegyelmű

  • Herczog Noémi
  • 2015. január 5.

Színház

Gáspár Sándor úgy játssza el Molière halálát – ami, tudjuk, a Képzelt beteg előadása közben a színpadon éri –, hogy felváltva mutatja meg, mit érez a haldokló belül, és mi az, amit mindebből a darabbeli gyanútlan néző is lát.

A külső szemlélők – akiket szintén Bulgakov írt, akár Molière-t – csak jóval később, az összeesés pillanatában jönnek rá, hogy valami nincs rendben. De a fehérvári előadás nézője lépéselőnyben van. Már előbb tudja, mi lesz; akkor is, ha nincsenek előismeretei. Mert Gáspár pár másodperccel előre eljátssza: már a színpadi halál beállta előtt megmutatja, mit érez a magát utolsó pillanatig fegyelmező, királyát és közönségét kiszolgáló színész belül.

Bulgakovnak ez a darabja, amit legutóbb Képmutatók cselszövése címen játszottak a Szkénében, élesen jelenvaló, akár Molière valós színpadi halála, amellyel a komédia átfordul véresen komoly performanszművészetbe. Itt alapvető a valósághoz, az itt és mosthoz való viszony. Nem is lehet úgy színre vinni, hogy a mindenkori néző számára ne legyen világos, ki a Napkirály és az ő kedvét kereső, neki kiszolgáltatott udvari művész. Ezek nem egyszerűen áthallások, hanem direkt utalások Bulgakovtól a korabeli nézőnek – nem véletlenül tiltották be a darabot az ősbemutató után.

Bagó Bertalan rendezésében is elhangoznak a hatalompasszusok, de a fehérvári Bulgakov a magánélet drámája, bár a címválasztás éppen a közéleti szálat erősíti: Őfelsége komédiása. Ahogy a fenti haláljelenet erejéből is látszik, ez a privát, „Szerelmes Molière” se minden szépség nélkül való. Komolyan fölveti a kérdést azonban, érdemes-e magánéleti drámaként megrendezni egy ennyire erősen politikus darabot. Mi marad Bulgakov hatalom és művészet dilemmáját középpontba állító drámájából, ha éppen ez a szál a kevésbé fontos? Ártalmatlan tisztelgés a legnagyobb színházi kópé, Molière előtt?

Rendkívüli erejű színészek játszanak most a fehérvári színházban, ennek köszönhető, hogy közünk lesz egyes helyzetekhez, leginkább Molière szerelmi életéhez. Megrázó, ahogy Tóth Ildikó idegesítően sűrűn hulló, apró, de mániákusan szerelmes puszikákkal próbálja öregedő szeretőjét maga mellett tartani, de Molière magát kiröhögni bár képes, megfékezni nem. Most még a Tartuffe betiltásának körülményei közül is a magánéleti féltékenység bizonyul a legerősebb indítéknak: Lábodi Ádám égő szemű, ambiciózus Moirronjának júdási árulása, amiért Molière kirúgta. De a hatalom, a zsarnok itt nem túl félelmetes. Újabb királyszerepében Cserhalmi György szellemes, mint jó kedélyű Napkirály. Makranczi Zalán párbajhős, bohókás márkija szintén a komikus szálat erősíti. Ha már valakinek, akkor Egyed Attila puritán, Tartuffe-szerűen ősz, Fekete György-frizurás főpapjának van fenyegető jellege.

Végig bizonytalanul mozgunk valóság és színház határán. A színészhalál után a többiek rögtön kérdezgetni kezdik a nézőket, van-e köztünk orvos. Ez a páholyos-karzatos színházban elhangzó, egyszerre valódinak, de inkább játéknak szánt „álgesztus” azonban a legkevésbé sem vehető komolyan: a játékszabály tiltja, hogy az orvos-néző jelentkezzen. Kívül maradunk, és könnyű elintéznünk annyival az egészet, hogy ilyen is van: máshol.

Érdekes, hogy Hargitai Iván rendezésében a színház másik orosz bemutatója, A félkegyelmű szintén a magánéleti viszonyokra koncentrál, itt is a szerelmi kapcsolatok kerülnek a középpontba. Csak míg a Bulgakov-darab inkább egyház és színház ősi, praktikus ellentétéről, a prüdériáról és a kritikatűrés hiányáról szól, addig Dosztojevszkij éppen arra lehetne példa, hogyan lehet művek és kereszténység lényegibb kapcsolatát igazolni. A dramatizált regényen szép megoldásként (dramaturg: Perczel Enikő) ismét Molière szelleme suhan át: a mizantróp társaság álságos, felszínes csevejébe csöppen egy olyan Alceste, aki éles szemmel látja környezetét, mégsem embergyűlölő. Krisztik Csaba komoly, szelíd Miskinje megértően fordul a szalon legutolsó, legelvetemültebb tagjához is; Radnay Csilla Nasztaszja Filippovnája, ez a jobb sorsra érdemes, önmagát prostituáló díva-áldozat pedig nyomban beleszeret, megtagadja érte addigi társaságát. A szerelmi négyszögben van még Törőcsik Franciska Aglajája, akire ebben a négyesben a naiva szerepét osztották, bár a színész szerencsére próbál szerepébe összetettséget, kevélységet vinni. A legmaradandóbb élmény László Zsolt Rogozsinja, akinek mintha több oktáv mélységből dörögne a hangja végső magányában és szerelmi kétségbeesettségében.

Hogy Miskin – bár a szalontársaság kineveti – itt mindenkinek a kisujjánál többet ér, egy kicsit túl sokszor halljuk. Legalább három szereplő fakad ki ezzel kapcsolatban hosszabb monológ erejéig; de nem értjük, legalábbis ebből az előadásból nem értjük meg, mitől olyan krisztusi ez a bibliai-jézusi utalásokkal – a könyv alapján joggal – felruházott idióta. Talán azért sem, mert a nyilvánvaló bibliai allúziók ellenére, amelyek elsősorban a második felvonástól következnek, ez az előadás inkább a szerelmi sokszögről szól. Az a kérdés, hogy miért nem illeszkedik ehhez szervesen a vallási-filozófiai réteg. Nincs kész válaszom, talán csak egy emlék arról, mennyire színházias és szellemes Dosztojevszkij bármely regénye hangosan felolvasva. Ebből a feldolgozásból viszont hiányzik a humor, talán ezért hatnak annyira patetikusan benne a bibliai képek, és ezért működik jobban az első felvonás, amely vállaltan önmaga: magánéleti dráma.

Vörösmarty Színház, október 19.; 21.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Megint vinnének egy múzeumot

Három évvel ezelőtt a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa, az ICOM hosszas viták után olyan új múzeumi definíciót alkotott, amelyről úgy vélték, hogy minden tekintetben megfelel a kor követelményeinek. Szerintük a társadalom szolgálatában álló, nem profitorientált, állandó intézmények nevezhetők múzeumnak, amelyek egyebek közt nyitottak és befogadók, etikusak és szakszerűek…

A vezér gyermekkora

Eddig csak a kerek évfordulókon – először 1999-ben, a rejtélyes okból jócskán túlértékelt első Orbán-kormány idején – emlékeztek meg szerényen arról, hogy Orbán Viktor egy nem egész hét (7) perces beszéddel 1989-ben kizavarta a szovjet hadsereget Magyarországról.

Kaland a Botondok házában

Amikor megláttuk szegény doktor Szabót Szentkirályi Alexandra csomagtartójába gyömöszölve, kifacsart végtagokkal, az első reakciónk, mint minden rendes embernek, a segíteni akarás volt. Szabadítsuk ki doktor Szabót menten! – buzgott fel mindannyiónkban a tettvágy. Igen ám, de hogyan?

Netanjahu háborúja

Izrael, vagy inkább az országot önmagával azonosító Benjamin Netanjahu miniszterelnök háborút indított Iránnal. Az akció deklarált célja az Izraelt létében fenyegető iráni atomprojekt felszámolása.

Az új Közel-Kelet

A Hamász és a Hezbollah után Izrael utolsó nagy ellenfelét is katonai eszközökkel kényszerítené térdre. Az iráni nukleáris ambíciók jövőjén túl immár a teheráni rendszer fennmaradása is kérdéses.