Loveshake – Az élet összeráz

Kielégítetlen kíváncsiság

szerző
Rádai Andrea
publikálva
2018/7. (02. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Semmilyen skatulyába nem illik Szabó Győző és Rezes Judit közös előadása, a Loveshake. Bulvárnak nem elég szaftos: tény, hogy építenek a kukkolás iránti vágyunkra, azonban nem elégítik ki a pikáns részletek iránti esetleges kíváncsiságunkat. Párkapcsolati, életvezetési tanács­adáshoz képest túlságosan is celebekről van szó – persze habitus kérdése is, ki mikor jut el arra a pontra, hogy a színpadon megjelenő emberre tudjon koncentrálni. Kőszínházi produkciókhoz képest rendhagyó, viszont a függetlenek felől nézve nem igazán formabontó produkció. Jól illeszkedik abba a színházi tendenciába, mely a hiteles, önmagát felvállaló személyességet helyezi előtérbe – de ehhez meg túlságosan is prefabrikált, nem eléggé performanszjellegű.

Mindezt nem panaszként írom, csak arról van szó, hogy a tájékozódási pontokat inkább az jelöli ki, hogy mi nem a Loveshake. Nem fontos skatulyákba rakni előadásokat (bár a legtöbbet azért lehet), és a Hatszín Teátrum repertoárjába is tökéletesen belesimul az okos lányosan ilyen-olyan produkció. A problémám inkább az, hogy túl sok kérdés és kielégítetlen (nem bulváros) kíváncsiság maradt bennem: az előadás sokkal szélesebb, mint amennyire mély.

Az alapállás, a kitárulkozás gesztusa egyébként vagány: Szabó Győző és Rezes Judit – egy olyan páros, akiket soha nem boronáltak volna össze mások – bemutatják párkapcsolatuk örömét és bánatát. Egy helyen úgy nyilatkoztak, hogy a terápia, a kutatás fázisában vannak, ezért is hozták létre a Loveshake-et (a színészpárossal készült interjúnkat lásd „Apró hazugságok”, Magyar Narancs, 2018. január 18.). Nem bántam volna, ha ennek a keresés-kutatásnak az izgalmából többet lehetett volna érzékelni, de ehhez túlságosan kiérlelt volt az előadás és kerek a történet (aminek más szempontból vannak azért előnyei).

A színlapon olvasható tág műfaji meghatározásnak – színházi duett – megfelelően sokféle műsorszámot látunk: a színészpáros egy kis stand-uppal kezd, elmesélik megismerkedésük történetét, némelyik sztorit el is játszszák (dramaturg: Enyedi Éva). Vannak elemeltebb vagy komikussá sűrített jelenetek, például amikor Szabó eljegyzi Rezest, azaz Popeye-ként udvarolja körül Olivát (pontosabban Fafeye-ként Paradicsomot, utalva Szabó és Rezes egy korai szerepére, a Kolibriben játszott Egressy-darabra). Az előadás egyetlen díszlete néhány szalagos kordonoszlop, amit a színészek sokféleképpen használnak, konkrét és absztraktabb asszociációkat előhívva: motorkormány, kerítés, korlát, háló… Fontos szerepe van a táncnak – nemcsak az előadásban, hanem kapcsolatuk alakulásában is –, szólók és duettek váltakoznak, inkább a versenytáncok modorában, mint rengeteg érzelmet korbácsolva. Az előadást élő zenekar kíséri, és a két színész olykor dalban mondja el, amit másként nem lehet. Ezek közül a legemlékezetesebb alighanem Szabó rapje és Rezes vadmacskás-sarkára állós magánszáma (dalszöveg: Máthé Zsolt), melyben amellett, hogy combközépig sem érő flitteres ruhában táncol, még azt is megígéri, hogy mos, vasal, teszi a dolgát, csak legyen hűséges a párja – mindez bizarrul hangzik, és cseppet sem tüchtig menyecskésen, alázatosan.

Életük eseményeit nem kronologikus sorrendben idézi fel az előadás – íve azonban így is kiadja egy hosszú távú párkapcsolat logikus rendbe szedett stációit: megismerkedés, udvarlás, love, elszürkülés, botrány, megbocsátás, love, melyben a két love természetesen különböző amplitúdójú és mélységű kapcsolatot jelöl. A megismerkedésről és a szerelem kiteljesedéséről szóló rész tele van kedves és humoros mozzanatokkal, és az önirónia is meg-megnyilvánul. Mégis, kissé hosszúnak éreztem ezt az első, a függöny legördülésével jelképesen is lezárt részt. Hiszen a világon a legtöbb történet az ásó, kapa, nagyharangnál ér véget: sokkal kíváncsibb vagyok a folytatásra. És innentől könnyebb elengedni azt is, hogy celebekről van szó, innentől könnyebb közösséget érezni a színpadi szereplőkkel. Szabó és Rezes ebben a második fázisban sem rest ciki történeteket megosztani a közönséggel, felvállalnak egy kis bénaságot, de még mindig úgy érzem, hogy párkapcsolati stációkat szemléltetnek. A botrányra túl hamar következik a békülés, annak fájdalmából és kínosságából, hogy milyen lehet ezek után együtt, egymás mellett élni, keveset érzékelünk.

Ez az egyik oka, hogy nehezen tudok elszakadni attól az értelmezéstől, aminek egyik megnyilvánulása az Egy jó asszony mindent megbocsájt című Zámbó Jimmy-szám dallamtapadása. Egyébként is férfi-, vagy talán inkább Szabó Győző-központú az előadás: végig ő sztorizik, ő hódít, ő udvarol, ő csal, általában az ő szemével látjuk a történteket. Talán az életben is ő szerepel, sziporkázik többet, míg párja a háttérben marad. Rezes egyébként úgy mutatkozik be, hogy anya és színésznő, de később egyáltalán nincs szó arról, hogy ő milyen anyaként. Vagy hogy a gyerek hogyan tud megborítani mindent egy párkapcsolatban, ami már így is nagyon bonyolult. Néhány történettel adós marad a Loveshake.

FÜGE Produkció – Hatszín Teátrum, január 21.

szerző
Rádai Andrea
publikálva
2018/7. (02. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...