Magyar Narancs: Áprilisban volt a Védőháló című előadásod bemutatója, amelyben a főhős feleségét játszod. Hogyan kerültél Alberti Zsófia író-rendező csapatába?
Radnay Csilla: Zsófi korábban színésznő, a szombathelyi társulat tagja volt. Néhány éve azonban otthagyta a kőszínházi közeget. A Védőháló ötlete ekkoriból jött: elhatározta, hogy ír egy darabot az öngyilkosság témájában. Khaled-Abdo Szaida dramaturggal együtt írta meg a szöveget, és már a kész anyaggal keresett meg, hogy eljátszanám-e a főszereplő feleségét. Nagyon hamar igent mondtam. Az ilyen alulról szerveződő, fontos ügyekkel foglalkozó projektek gyorsan mozgásba hoznak.
MN: Hogy állt össze végül az előadás?
RCS: Hát, a busás anyagiak itt senkit nem motiváltak, de ez a független színházban evidencia. Zsófi mozgósított mindenkit, akit csak elért. A független produkcióknak újabban marad a baráti alapon szerveződés: a szívesség, a kevés pénz. Nekem szerencsém van, mert van egy főállásom. Egyébként májusban a Mammutban is játszottuk a Védőhálót, ami azért volt kísérteties, mert a bevásárlóközpont évekig egyfajta öngyilkossági hot spot volt. A darab születését is nagyban ez ihlette.
MN: Neves színészek is szerelemből vagy jelképes összegért vállalnak szerepet egy-egy független filmben, mert az alkotók mögött nincs állami vagy intézményi támogatás. Aztán ha a film váratlanul befut, és nem húszezer, hanem mondjuk nyolcszázezer nézőig jut, nem hallani arról, hogy utólag kapnának 5–10 százalékot. Ezt mennyire tartod etikusnak?
RCS: Nem látok bele, ki hogyan szerződik. Nem tartok kizártnak semmit, de az ellenkezőjét sem. Én már voltam olyan megbeszélésen, ahol pénz helyett Instagram-követőket ajánlottak. Mondtam is, hogy ez menő lesz, hamar meg fogunk egyezni… Közben meg nyilván ez az én szűklátókörűségem, mert ha valaki ügyesen kezeli ezeket a platformokat, lehet, hogy megfelelő kreativitással és önmenedzselési képességgel tényleg sokat ki tud hozni belőle. Én régi vágású vagyok: pénzben szeretem megkapni a pénzt.
MN: Ha már említetted az Instát, mi annak az oka, hogy tavaly elkezdtél posztolni és sztorikat gyártani munkával összefüggő témákban, de akár Tompos Kátya, Gena Rowlands és Alain Delon halála kapcsán is?
RCS: Egy kedves ismerősömmel, aki elég aktív jelenlétet folytat ezeken a médiumokon, vitatkoztunk arról, hogy az, hogy bár én nézem a hírfolyamot, tartalmat viszont nem szolgáltatok vagy infót nem adok magamról, az vajon fair attitűd-e. Igazat kellett neki adnom abban, hogy „kukkolni” az emberiséget ezen az Instagramnak nevezett kulcslyukon keresztül akkor is kukkolás, ha voyeurködésnek nevezem. Én mindig elkerülő, kívülálló, a szélekről befelé figyelő ember voltam, és most, közeledve a negyvenhez, jöttem rá, hogy ez nem jó nekem. Nagyon szeretnék a közegemnek meg a közösségemnek teljes értékű tagja lenni, de eddigi életem során nem volt rá receptem, hogy ezt hogyan kell csinálni. Most akkor itt ez a lelkigyakorlat-féleség, hogy valahogy adjak is abba a kosárba, amelyikből kiveszek.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
