Színház

Közben az elit gyönyörűen zenél

Molnár Ferenc: A hattyú

  • Tompa Andrea
  • 2018. május 12.

Színház

Kritikus elődeink nem tartották remekműnek A hattyút, mely darab – idézi Molnár Gál Péter – már az 1921-es bemutatókor (a Vígszínházban) sem volt időszerű: a darab mintha a Monarchia siratása lett volna. Könnyű elszúrni, a szalonok iránti nosztalgiával játszani, félrecsúsztatni hivatkozási pontjait. 1972-ben, a Madách fénykorában az egyik legjobb előadás volt; Márkus László alakítását külön tanulmány örökítette meg.

Száz év elteltével azonban tüneményesen frissnek hat: ehhez talán éppen az „eredeti” arisztokráciára való hivatkozása kellett elhalványuljon. Hogy helyette a mai elitek, gazdagok, kiváltságosok világára mutasson élesen. A történet szerint a hajdani királyi család ismét vissza akar kapaszkodni a fénybe, a királyságba; egyetlen mód a beházasodás. Az eladó lányt, a „hattyút” fogják férjhez adni. Az ambiciózus édesanya egy másik férfit, a házitanítót használja fel, hogy felkorbácsolja a hercegi érdeklődést. A hattyú, ahogy az utolsó felvonásban ki is fejtik: gyönyörű állat a tavon úszva, amúgy szárazföldön nehézkes lúdnak néz ki inkább, ironizál Molnár. A dráma szövegéhez szinte hozzá sem kellett nyúlni, Molnár annyira szellemes; pedig mégis vannak felismerhető hangsúlyváltozások (dramaturg: Szabó-Székely Ármin).

Koszlott, azúrkék festéktől hámló térben barna öltönyben, kék masnis ingben magyaráz a Tanár (Nagy Zsolt): két fegyelmezett, rövidnadrágos, atlaszfényű ruhába bújtatott tanítványa figyel térdepelve. A téma: Napóleon, vagyis a Sas. Bár Molnár Napóleon halálával indítja a darabot, a mi komoly és szolid tanárunk a hadvezér útját, bukásának okát is vázolja: „Hatalmának növekedésével egy ütemben egyre jobban elhitte magáról, hogy kiváltságos lény, aki mindent megkísérelhet, aki mindent merhet.” Napóleon izgalmas háttérszereplője a darabnak; megtestesítője a forradalmárságnak. Aminek ebben a darabban nem sok esélye van.

A barna állati bőrön térdeplő ifjak és ez az egész nagyszerű vizuális világ (amely még oly sok titkot és ikonográfiai meglepetést tartogat; szcenika: Izsák Lili) máris jelzi: nem valami realista szalonban vagyunk, hanem egy örök, szimbolikus, absztrakt térben. Az egyetlen szalonkonkrétum: a ragyogó velencei csillár. Talán ennyi maradt a királyságból.

A hátsó falon neon betűkkel felirat: „We are more than beautiful.” Mintha csak azt vetítené előre az előadás, hogy a maga módján itt számos Napóleon lép majd színpadra, aki mind nagyobbnak, szebbnek, többnek képzeli magát. Tényleg, csodálatos egók vannak a színpadon.

A színpadra beúszó anyahajó, az erélyes és szigorú özvegy királyné (Csákányi Eszter remekel e figurában) erősen (és megalázóan) jelöli ki a közte és a tanár közti határokat, amelyre az egész elittekintély épül. „Tanár!” – szólítják meg folyton szegény Ági Miklóst, akinek mintha neve sem volna, csupán egy szolgáltatást nyújt. Ez az előadás finoman, de kíméletlenül beszél egy (abszolút mai) osztálytársadalomról, hatalom és fény iránti vágyról, a kicsinyek és forradalmárok biztos alulmaradásáról. Ez a kis Petőfi kopott hangon, de nagy emberi méltósággal énekli a Kis lak áll a nagy Duna mentébent, miközben az elit gyönyörűen zenél, mert ők tényleg „more than beautiful”-ok ebben is. A szép hercegkisasszony (Tenki Réka) hiába szeret bele és viszont, az ámort minden legyőzi, főleg a státus. Csodálatos, ahogyan majd a megérkező anyahercegnő (Für Anikó poentíroz ragyogóan e szerepben) legyint arra, hogy mit jelent a házasság és a szerelem. Ragadozói pettyes bundája alatt fehér tollakkal díszített selyem nadrágkosztümöt hord: egykor talán ő is hattyú volt.

A Polgár Csaba rendezte előadásnak minden alkotótársa remekel; ilyen kitüntetett pillanat ritkán van színházban. A darabot, a figurákat, helyzeteket komolyan veszik, mélységei­be látnak; a játék ritmusa, bár háromfelvonásnyi, mint minden Molnár, végig feszült marad. S bár a felületen, a finoman groteszk figurák közt könnyen tűnik könnyűnek minden, a mélyben emberi drámák, társadalmi olvasat búvik meg. A szerelmi dráma az utolsó pillanatig fenntartja azt a finom billegést, hogy a dolgok még a happy end felé fordulhatnának, mintha volna remény, hogy a fenség és a pedagógus együtt… Ó, dehogy!

Nagy Zsolt ezt az alázatot gyönyörűen viszi végig, tele méltósággal és fülig szerelmesen, azzal a visszafogott dühvel, ami a robbanást már lehetetlenné teszi. Csákányi Eszter kemény és mégis önironikus; elhisszük neki a mindent irányító anya szerepét. Néhány tollszerű dísz az ő ruháján is van; az Albert hercegén (Ficza István) meg csodás színes papagájok díszlenek. Talán mindenkiben rejlik egy kis hattyúnyi, egy kis „beautiful”. Ficza flegma, kicsit ostoba herceget mutat varázslatosan. Tenki Réka játssza a már erősen huszonéves eladó leányt, rettentő hidegen és mereven, majd lassan nemcsak felolvad, de szó szerint fülig szerelmes lesz: elpiruló füleivel Tenki fizikailag is, megrendülve átadja magát valami olyan érzelemnek, amit alig mer szavakkal kifejezni. Ahogy csinos szerzetescsuhájában Mácsai Pál is mintha egy darabig eljátszaná küldetését, hogy a jobbik, a szerelem oldalán áll. De nem, ő is túl szép ehhez.

Örkény Színház, március 24.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.