A Spinoza-ház alapító-tulajdonosa, Sándor Anna és Forgách András Herzl című darabja Czeizel Gábor rendezésében kávéházi beszélgetésekben eleveníti meg a zsidó állam születésének előzményeit. Herzl Tivadar (1860–1904) újságíró, színműíró, „a zsidó állam megálmodója” és Max Nordau író, pszichiáter Émile Zola közvetítésével találkoztak Párizsban. Herzlnek sikerült meggyőznie Nordaut a békés zsidó állam létjogosultságáról, évekig közösen szervezték a cionista kongresszust. Az új Mózesként aposztrofált Herzlt Makranczi Zalán formálja meg Gyabronka József szkeptikus Nordauja mellett.
| ||
magyarnarancs.hu: Az Izraelben nemzeti hősként tisztelt Herzl Tivadar idején is univerzális volt az antiszemitizmus. „Budapest el sem képzelhető antiszemitizmus nélkül” – hangzik el a darabban. Ez volt a gyújtópontja Herzl messianisztikus ötletének?
Makranczi Zalán: Umberto Eco A prágai temető című könyvében kifejti: onnantól kezdve, hogy egy ország állapota gazdaságilag romlik, elsőként a nacionalizmus üti fel a fejét. Amikor még nagyobb bajban van egy ország, akkor jön a sovinizmus. Végezetül pedig elkezdődik az ellenségkép-keresés, amire a zsidók tökéletesen alkalmasak voltak. Herzl zsenialitása abban állt, hogy felismerte, létezik egy népcsoport, amelyik szétszóródott a világban, viszont nincs saját hazája. Herzl nem tartozott a vallásukat gyakorló zsidók közé, mindenki ufóként tekintett rá. Ő azt mondta, hogy az új országot nem azért kell létrehozni, hogy megvédjük a vallásunkat, a hagyományainkat, hanem az antiszemitizmus miatt. Sokat gondolkodtunk az előadás létrehozása közben arról, hogy manapság, amikor valakit lezsidóznak, konkrétan mire értik, vallásra, származásra, állampolgárságra. Tökéletes káosz uralkodik ezen a téren a fejekben, azóta is.
magyarnarancs.hu: Nordau eleinte kávéházi prófétának, tornádónak nevezte Herzlt, aki egyszemélyes diplomáciai invázióba kezdett a török szultántól az orosz cárig. Vilmos császártól Chamberlainig államfők, politikai vezetők, még a pápa is fogadta. Mi lehetett a titka?
| ||
MZ: Nem sikerült pontosan megfejtenem. Bizonyára a személyiségében rejlett, amit az előadásunkban Nordau szemén keresztül látunk. A nemleges válaszokat igennek tekintette, a határozott elutasítást talánnak, a fenyegetésre pedig úgy reagált, hogy biztosan van egy másik megoldás. Az is nagy kérdés, hogy mennyire volt autista vagy zseni. Furcsa módon élte meg a lelki életét, minden energiáját a zsidó állam ügyére összpontosította. Egyfajta érzelmi autizmus jellemezte. A szó klasszikus értelmében vett együgyű ember volt.
magyarnarancs.hu: Milyennek képzelte el a negyven évvel a halála után megalakult Izrael államot?
MZ: Utópisztikus elképzelései voltak egy pacifista országról, aminek nem lett volna hadserege, mondván mi nem bántunk senkit, minket sem bánt senki. A kultúrára, az oktatásra, a gazdaságra, a vasúthálózatra helyezte volna a hangsúlyt. Bárki, akivel erről beszéltem - természetesen jó nagy iróniával -, azon a nézeten van, hogy a mostani zsidó államot Herzlnek és Hitlernek köszönhetjük. Ennek a két embernek az együttes hatása kellett ahhoz, hogy minden borzalom után megalakulhatott Izrael.
magyarnarancs.hu: Az ismeretterjesztő jellegénél fogva felmerült, hogy vidékre, oktatási intézményekbe is elvigyétek az előadást
MZ: Tudomásom szerint van ilyen szándék. Már csak azért is benne lennék, mert Miskolcról származom, ahol, mint a legtöbb vidéki városban, még az írmagját is kiirtották a zsidóságnak. Ha lehet ilyet mondani, a pesti zsidóság egy hangyakönyöknyivel szerencsésebb volt ebből a szempontból. Amikor tizennyolc évesen felkerültem Budapestre, csak kapkodtam a fejem, mert mindenki zsidózott.
magyarnarancs.hu: A második évadodat töltöd Székesfehérváron. Mennyire ment könnyen a beilleszkedés?
MZ: Sok kollégát már régebbről ismertem, nem volt olyan érzésem, hogy na most akkor nekünk össze kell szokni. A Forte Társulat tagjaival szinte azonnal megtaláltuk a közös hangot, mi, akik a Nemzetiből jöttünk, valamint Cserhalmi György és Derzsi János is belepasszoltak a képbe. Szerencsére a régi csapat részéről sem hangzott el, hogy mit keresünk mi itt. Villámgyorsan összeforrtunk egy társulattá.
| ||
magyarnarancs.hu: Régen látott a közönség vígjátéki szerepben, mint amilyen a 3:1 a szerelem javára Blazsek II-je.
MZ: Kecskeméti színészéveim alatt sok vidám szerepet is játszottam. Szeretek hülyéskedni, ökörködni, szívesen vállalok vígjátéki szerepeket. Tény és való, hogy sokkal könnyebben nyúlok egy drámai anyaghoz. Hatszor annyit kell melózni egy vígjátékkal, a 3:1-et nyolc hét alatt raktuk össze. A könnyed műfaj könnyedségéért meg kell szenvedni, hogy slágfertig módon ontsuk a poénokat.
magyarnarancs.hu: Egyre több ellenséges figurát formálsz meg a Lear király Edmundjától a Mester és Margarita Azazellóján át az Őfelsége komédiása d'Orsini grófjáig. Élvezettel hozod elő magadból a luciferséget?
MZ: A pályám elején megadatott, hogy a világirodalom jó néhány pozitív hősét eljátszhattam Rómeótól Don Carlosig, Liliomfitól Figaróig. Egyszercsak eljött az életemben egy pont, ami egybeesett azzal, hogy Alföldi Robi hívott a Bárkába. Közöltem vele, eddig hősöket játszottam, innentől kezdve nincs kedvem csillogó szemű királyfiakhoz. Mindazzal együtt, hogy tudomásul vette, azért megkaptam a Don Carlost, az Ármány és szerelem Ferdinándját és A fösvény Cléante-ját.
magyarnarancs.hu: Alföldinél váltottál sötétebb színekre?
MZ: Bodolay Gézától sem állt ez távol Kecskeméten. Minden irányban kipróbált színészileg. Kedvenc előadásom volt nála Molnár Ferenc A vörös malomja, amit Juronics Tamás rendezett. Egy ember megrontásáról szól, arról, hogyan válik egyre mocskosabbá, aljasabbá.
magyarnarancs.hu: Milyen nyomokat hagyott benned a Nemzetiben eltöltött öt év?
| ||
MZ: Már a második, harmadik év végén mondtam azoknak, akik elégedetlenkedtek a sok előadás vagy a kevés pénz miatt, hogy eresszék ki a csápjaikat, mert jóideig nem fognak hasonlót megélni. Irgalmatlan adrenalinlöketet jelentett az ott töltött időszak. Észrevettem magamon és azokon, akik eljöttek a Nemzetiből, egyfajta adrenalin függést. És most azt látom, hogy kicsit üresen keresik magukat, az új helyüket, azt, hogy miként lehetne valami hasonlót, az adott korra reflektáló színházat csinálni. Úgy szoktam megfogalmazni magamban, hogy lehet színházat csinálni a Don kanyarban elesett katonáknak, az unokáink gyerekének, de a lehető legegyszerűbb az itt és ma élő embereknek. Robi egyfajta katalizátorként működött, ráadásul olyan színészeket válogatott össze, aki hajlandóak voltak egy közös ügyért beállni.
magyarnarancs.hu: Most nincsenek hasonló közös ügyek?
MZ: Minden el van mosva, mindenki folyamatos bizonytalanságban van tartva. Megyek az utcán, és Ady megfogalmazása szerint lárva arcú embereket látok, akik összehúzott szemöldökű maszkba rejtőznek. Értelmezhetetlen szavakkal dobálódzunk, mint a szélsőballiberális. Ha valaki nem tudná, ma így mondják a zsidót. Hiszen zsidózni nem szép dolog, viszont a szélsőballiberális mennyivel „kultúráltabb”! Magamon is kezdem észrevenni a szorongást, a félelmet. Ilyenkor irgalmatlan dühös vagyok, hogy miért kell nekem ezt érezni, amikor fizetem az adómat, nem kamuzok el semmit. Eljutottam arra a pontra, hogy besokalltam, magamba zárkózom, és a család felé fordultam. Véleményem szerint nagyon sokan tesznek ugyanígy manapság, és mint mondtam, ennek a fő okát én a bizonytalanságban látom. Nagyon szégyelltem magam, amikor rájöttem arra, hogy mit csinálok, hiszen a színháznak pont arról kéne szólnia, hogy felrázzuk és gondolkozásra késztessük az embereket, és akkor pont én mutatok ezzel rossz példát? Nem hagyom magam felrázni? Nem gondolkozom? Csak begubózom? Erről jut eszembe, ha van politizáló színház, akkor manapság inkább a struccpolitizáló színház terjedt el. Amivel nem foglalkozunk, az nincs is. Mint a Monty Python Eric, a viking című filmjében, mikor az atlantisziak boldogan skandálják, hogy: „Nem süllyedünk, nem süllyedünk!”
| ||
magyarnarancs.hu: Néhány éve a Fiú a tükörből című előadással a családon belüli erőszak elleni kampányhoz csatlakoztál, börtönökben is játszottál.
MZ: A mai napig fontos momentumnak tartom, ugyanakkor roppant felháborító, amikor azokat hibáztatják, akiket megerőszakolnak. Teljesen irracionális ok-oksági összefüggést próbálnak lenyomni a torkunkon. Ez olyan, mintha az esőerdők kiirtásáért a fákat hibáztatnánk, hogy mi a francért nőttek csoportosan rossz helyre. A jelenlegi politika ugyan mellé állt a családon belüli erőszak elleni kampánynak, de semmit nem tesznek, ami érdemben változtatna ezen.
magyarnarancs.hu: Amikor a társadalom hallgat, félrebeszél vagy elmos, megnő a művészet társadalmi felelősségvállalásának szerepe. Érzed ennek a súlyát?
MZ: Nem a problémamegoldás a mi feladatunk, hanem olyan előadásokat kell létrehozni, amelyek párbeszédre késztetik az embereket. Kérdéseket kell feltenni kényes kérdésekről, nem pedig válaszokat adni. Időnként előjön belőlem a fiú, aki először régész, majd történész szeretett volna lenni, végül a színészetnél kötött ki. Az egész magyar történelem semmilyen szinten nincsen tisztázva, egységesen kezelve. Nem csak az elmúlt ötven vagy huszonöt évvel, hanem sok száz évvel nem néztünk szembe az államalapítástól kezdve. Szent István az Imre herceghez írt intelmeiben leírta, hogy mit gondol erről az országról, az ország jövőjéről, hogyan kellene vezetni egy népet, és ami döbbenetes, hogy a 80 százaléka ma is megállja a helyét! Egy előadás után találkoztam egy Brazíliában élő idős magyar hölggyel, és átbeszélgettünk egy délutánt. Ő mesélte, hogy egyszer elhívott magával egy őserdei sámánt, aki három napig bírta az itt tartózkodást. Amikor megkérdezte tőle, mi a baj, azt felelte, annyi halott mászkál az utcán, hogy ezzel ő nem tud mit kezdeni. Nem tudjuk a halottainkat elengedni, illetve a helyükön kezelni. Van, aki még mindig valamelyik őse miatt döngeti a mellét, mondván, hogy az én dédapámmal kicsesztek a rácok. Ha ezek a kérdések le lennének tisztázva minden egyes generáció elmúlásakor, és attól kezdve nem az indulat, az agresszió, az emóciók öröklődnének tovább, hanem a tiszta gondolatok, akkor talán nem itt tartanánk.
