Persze volt azért, aki megúszta a komolyabb fizikai megterhelést, viszont annak a puszta jelenléte mutatott túl a drámai helyzeteken. Mert az izgalmas színházi formanyelv olyan, hogy szívesen ellentmond a saját játékszabályainak is.
Az úgynevezett fizikai színházi módszer organikusan és provokatívan hatja át ezt a szenvedéstörténetet, és isteni komédiát is magában hordozó ókori görög drámát. Az antik szociohorror újszerű kibontakozását a koreográfia és rendezés mellett Karsai György és Térey János fordítók munkája is segíti. És ne feledjük a legkisebb karaktereket is plasztikusan formáló színészeket és Khell Zsolt kínzókamrákat meg különleges falmászó klubokat egyszerre idéző indusztriális díszletét.
A dráma meglehetősen komplex helyzetből indul. Adott egy fiú, Oresztész, aki meggyilkolta édesanyját, Klütaimnésztrát. Történetesen nem a saját jószántából tette, hanem egy isten, Apolló bujtotta fel, hogy így bosszulja meg apja halálát. Az előzményeket a hosszú felvezető szakaszban hallgathatjuk meg Oresztész nővérétől, Elektrától, míg a fiú a halálos bűn lelki terhétől meggyötörten, majdnem csupaszon hever a színpad közepén. Innen szép nyerni. A címszerepet játszó, fizikailag is felkészült Rétfalvi Tamásnak ebből a hullamerevségből kell a legvadabb érzelmi kitörésekig eljutnia. A csupasz valóságában megjelenő test változó fizikai állapotai vezetik a történetet. Jó nézni.
Többé-kevésbé minden szereplőre vonatkozik a szabály. Belső vívódásait a megszokottnál erőteljesebben kell a mozdulatain keresztül is kifejeznie. Szó sincs arról, hogy a mozgás kvázi illusztrálná a szent szöveget, jó esetben észre sem venni, hogy a szó vagy a mozdulat fogant meg előbb.
A bőséges vívódások közepette ott rezonál az asszonyok mozgás- és verbálkórusa, akik között Blaskó Borbála, Horváth saját társulatának táncosnője a hangadó, de a Radnóti színésznőinek testi jelenléte is szerepazonos, még a karvezető Csomós Marié is, aki úgy teszi oda a maga fizikai valóját a térbe, hogy magabiztosan irányítja a nézői tekintetet. A díszletfalból kiálló fémrudak segítségével a vízszintes falakat is úgy használják a szereplők, mint játékteret. Járnak-kelnek, lajhárkodnak vagy szökellnek a tüskéken. A zseléjellemű nagybácsit, Meneláoszt alakító Gazsó György, aki már dolgozott a rendezővel korábban, egészen profin karikírozza magát a húzódzkodó mozdulataival, ahogy a Tündareoszként megjelenő, mozgásművésznek épp nem mondható Bálint András félmeztelen mozdulathőbörgése is leleplezi a gyilkos utódok ellen forduló nagypapa érzelmi analfabetizmusát. A rendező tehát lefokozza az amúgy sem túl heroikus euripidészi lényeket. Helénát, a meggyilkolt nő testvérét játszó Szávai Viktóriát elegáns félistennőségében is marionettként érzékelteti.
Püladész (Adorjáni Bálint), a leghűségesebb barát megjelenésével kezdődik a szünet nélküli darab második része. Oresztész sorsa fordulatot vesz. A népgyűlés halálra ítélte anyagyilkosságért, mégis van kiút. Hőssé válhat – egy újabb gyilkosság által. Jellemző. Ha Heléna, aki miatt kitört a trójai háború, kis rásegítéssel kileheli a lelkét, akkor megbocsát a nép. A görög férfibarátság homoerotikus mítosza is megmutatkozik finoman és ellentételezésként a cselszövésben segédkező Adorjáni játékában, kizárólag a gesztusokra támaszkodva. A fiúk terve végül meghiúsul, közbelép az isteni csoda. Apollón elragadja Helénát, és felviszi az égbe. Konkrétan is: csörlők és hevederek segítségével repked a Forte Társulatban edződött Horkay Barnabás és a hazai pályán szálló Szávai, ami egyszerre lenyűgöző és megmosolyogtató. A légtornász Horkay mellett egyébként a phrügiai hírvivőt játszó, A nagy füzet egyik ikreként megismert Nagy Norbert hozza még Horváth színházi formanyelvének a legjavát.
Aztán a végén, ha már nem folyik több vér, mindenkinek meg kell nősülnie, ha akar, ha nem. Így kívánják az istenek. És a görög drámákban minden úgy van, ahogy az istenek akarják. A színházban meg úgy, ahogy a rendezők. Szándékuk szerint kortárssá válnak a klasszikus darabok.
Radnóti Színház, október 24.
