Színház

A Nemzeti direktora vasárnap délután kiült a Vörösmarty térre, hogy jegyeket áruljon színháza első előadására. Ott voltunk mi is.

Az örmény származású orosz rockzenész és képzőművész néhány éve Budapesten él és dolgozik. A Deti Picasso énekesnőjeként ismerhettük meg, aztán öccsével, Karennel megalapította a Wattican Punk Ballet formációt, amelynek most jelent meg az első nagylemeze.

Én erősen hiszek az úgynevezett írói színházban, ugyancsak erősen a rendezői színházban - de legerősebben a színészi színházban hiszek. A színészek azok, akik kollaboránsként olykor valamivé pumpálják a semmit, jóvá a rosszat. A jó színészek, persze, csak ők; azok, akikre azt szoktuk mondani, hogy még a telefonkönyv is, ugye...

"Megfér a színpadon Pintér Béla Parasztoperája, Horváth Csaba Peer Gynt rendezése, Hajdu Szabolcs sajátos előadása, a Békeidő" - a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészeti aligazgatójával, Gálovits Zoltánnal beszélgettünk.

Fiatal pár beköltözik a fiú családjának valahai lakásába, s bár a feleség már az utóddal terhes, a férjre az elődök története szakad rá. Nagyjából a 20. század.

Ribizlilé almapéppel és műcsirkecombbal, biztonsági pótpörkölt nokedlivel, na meg Kerényi Imre előző éjjeli álmai - ezek mind fontos részei a színházi előadásoknak. Mégis a kellékesről, aki mindezért felel, a néző szinte semmit nem tud. A trükkjeiről nem is beszélve.

Meglepő, de Fehér Ferenc táncos-koreográfus először készített egész estés előadást külföldi előadóval. A Runningban Yumi Osanai japán táncosnővel húznak le ötven percet bokáig érő kapucnis csuhában (Simon Judit jelmeze). Nehéz, lefojtott tánc, feszengős nézni is, csak a lábak és a lepel alatt vonagló, reszkető, vibráló testek látszanak.

Minden ötödik órában bántalmaznak valakit családon belül. Illetve nem is így igaz: minden ötödik órában keletkezik ilyen tárgyú bírósági ügy, márpedig jó okkal hisszük, hogy az "ügyeknek" csak töredéke kerül bíróság elé. Ahol ugyanis sikerül a megfélemlítés, ott csönd következik.

Az Alföldi-éra sokak szerint legfontosabb darabja, az Egyszer élünk utolsó előadása előtt beszélgettünk a Nemzeti Színház tagjával.

A Magyar Narancs legfrissebb számában nagyinterjút közlünk Stohl Andrással, aki Alföldi Róbert utolsó nemzetis rendezésében, a Mephistóban főszerepel. A felkészülés gyötrelmei, Törőcsik bókja, a legendás Szabó-film, a jövő Vidnyánszkyval és nélküle: minden szóba kerül. Fotógalériával!

Erna Ómarsdóttir nevét érdemes megjegyezni, és nem csak azért, mert ő volt a Shalala társulat Hogyan lépjünk túl őrületünkön? című, 2009-ben készült darabjában a hét hónapos terhes kismama, aki sátánmetál hanggal, vetélő mozdulatokkal a frászt hozta mindenkire. Ómarsdóttir nemcsak a tárgyalt darab, hanem az izlandi táncművészet központi figurája is. Dolgozott a belga színházi rendező, az excentrikus és innovatív darabokat alkotó Jan Fabre társulatában, a szintén nem gátlásos Björk produkcióiban, valamint Gabríela Fridriksdóttir szürrealista-újgótikus vizuálartista projektjeiben.

Az előadás (amely a párizsi Thé‰tre des Bouffes du Nord-ban készült) már az előcsarnokban elkezdődött: a masszív várakozás volt a nyitány. A Művészetek Palotájának aznap esti közönsége nem föltétlenül és nem elsősorban a Varázsfuvola elemzőgárdája volt, hanem egy várhatóan nagyszabású találkozás drukkere: egy "utolsó opera" és egy beharangozottan "utolsó rendezés", Mozart és Peter Brook randevújának tanúi.

A Sto gyelaty? (Mit tegyünk?) nevű szentpétervári művészcsoport a tranzit.hu meghívására rendezte meg a tandráma és a közösségi színház módszereit alkalmazó Hová letta kommunizmus? című darab budapesti adaptációját. A Jurányi Inkubátorházban bemutatott előadást a művészetelméleti és -gyakorlati szabadiskola 2012. decemberi szemináriuma készítette elő, ahol a baloldali művészcsoport tagja, Dmitrij Vilenszkij vizsgálta - Tamás Gáspár Miklós segítségével - a magyarországi (anti)kommunizmus állapotát.