Tartalom

(2013-05-02)

Egotrip
Publicisztika

Deák Dániel

Publicisztika

Majd még kell valamennyi

A feltételes kényszer-hozzájárulásról

Az alaptörvény negyedik módosításakor a többi rendelkezésnél érdemtelenül kevesebb figyelmet kapott a módosítás 17. pontja: ez a feltételesen és alkalmilag kikényszeríthető illeték (vagyis kényszer-hozzájárulás) alkotmányos bevezetésének a lehetőségét teremti meg. Így szól: "...ha az Alkotmánybíróság, az Európai Unió Bírósága, illetve más bíróság vagy jogalkalmazó szerv döntéséből az állam által teljesítendő olyan fizetési kötelezettség fakad, amelynek teljesítésére a központi költségvetésről szóló törvényben e célra rendelkezésre álló összeg nem elegendő, tartalmában és elnevezésében is kizárólag és kifejezetten az e kötelezettség teljesítéséhez kapcsolódó, a közös szükségletek fedezéséhez való hozzájárulást kell megállapítani."

Ujlaky András

Publicisztika

Fel, zárkóztatás!

Az alkotmányozó hatalom útja a szegregációhoz

Az elmúlt néhány évben a köztudat és a közbeszéd nagyjából konszenzusra jutott annak elfogadásában, hogy Magyarországon a roma gyerekek fele-kétharmada elkülönítetten tanul az adófizetők által fenntartott intézményekben, külön iskolákban, tagozatokon, párhuzamos osztályokban. Nincsen persze konszenzus arról, hogy ez kívánatos-e vagy sem, esetleg továbbfejlesztendő-e, vagy éppen vissza. Nem kevésbé arról, hogy ez hasznos-e vagy káros. Úgy vélem, nemkívánatos, visszafejlesztendő és rendkívül káros.

A szerk.

A szerk.

A szerk.

A mi utcánk

A múlt héten ismerhettük meg a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) állásfoglalását "Magyarország önkormányzatai közterületeinek elnevezéseiről". (A listát az akadémia Történettudományi Intézetének három munkatársa készítette.)

A szerk.

A szerk.

Jutalomfalatok

Hétfői közleménye szerint az ügyészség nyomozást rendelt el trafikügyben. De nem azért, mint gondolnánk. A Fidesz pedig triumfál, lám, „látványosan összeomlott a baloldali hisztériakeltés”. Még mindig nem értik, miről van szó.

Belpol

Nemzeti dohánybolt, nemzeti tulajdonosok

Belpol

Van az a pénz

Hatalmas felháborodást keltett a nemzeti dohányboltokra kiírt koncessziós pályázat első eredményhirdetése, mindenki korrupcióról, klientúraépítésről beszél. Nézzük, hogy a jelenlegi feltételek mellett megéri-e cigit árulni!

A gödi 050-es parcella története

Belpol

Politikai művelésbe vett terület

Eladhatatlanná tett a gödi önkormányzat egy öthektáros földterületet. A parcellatulajdonosok a 2006-os önkormányzati választások után kerültek szívóágra, amikor a Fidesz átvette a település irányítását. A szabályozást a kormányhivatal törvénysértőnek minősítette.

Külpol

Borisz Abramovics Berezovszkij (1946-2013) pályaképe

Külpol

A bolygó oligarcha

Egy hónappal a halála után Vlagyimir Putyin is megszólalt, április 25-én, az Egyenes adás c. tévéműsorban elmondta: két levelet kapott tőle, s Berezovszkij mindkettőben elismeri, hogy követett el hibákat, megbánta mohóságát, és kéri, hadd térhessen vissza Oroszországba.

Zene

Zene

"És közben szórakoztató" - Bíró Eszter énekesnő

Musicalsztárként, dívaként éppúgy ismerős lehet, mint a Budapest Klezmer Bandből vagy akár a moziból. Énekesnői szólókarrierje hét éve kezdődött, 2009-ig három lemeze jelent meg, azóta alig hallottunk róla. Egy gyerekeknek szóló CD-vel tért vissza.

Lemez

Zene

Fakuló ikonok

Yeah Yeah Yeahs: Mosquito

Négy, máskülönben igen mozgalmas év telt el a Yeah Yeah Yeahs legutóbbi nagylemeze, az It's a Blitz óta, ami bizony eléggé hosszú idő. Hogy jelezzük, mennyire is az, talán érdemes gyorsan végigvenni, hogy mi is történt 2009 óta azokkal a zenekarokkal, amelyek a YYY-hez hasonlóan az előző évtized elején robbantak be az újrock-forradalomnak nevezett izé élvonalába, majd több-kevesebb (de inkább több) sikerrel dolgozták végig magukat a nullás éveken.

Lemez

Zene

Összegezve

Rachid Taha: Zoom

Egy kis bocsánatos leegyszerűsítéssel az arab ra•-rock királyaként szokás emlegetni az 1958-ban Oránban született Rachid Tahát. Egy ilyen címkének, ugye, éppen annyi súlya van, mint amennyire lufi, de ebbe most ne menjünk bele, inkább tegyük hozzá, hogy a zendülők királyáról beszélünk, akire pont úgy hatott a Sex Pistols és a Clash, mint a ra•kultúra.

Koncert

Zene

A gépek szava

Laurel Halo és Andy Stott a Trafóban

Szerencsénk volt a hét végén: két olyan alkotót vehettünk közelről is szemügyre, akik számára az elektronikus zenekészítés valóban kreatív tevékenység, s akik jól hallhatóan gondolnak is valamit arról, amit csinálnak.

Opera

Zene

Kardos menyecske

Verdi: Attila

A kevesebb több - mi tagadás, gyanús egy közhely, amely sokszor a hiányt próbálja erény gyanánt eladni, s amely csak ritkán igazolódik be oly érzékletesen, mint a Müpa múlt heti két Verdi-produkciójának vizuális összevetésében.

Interaktív

Rádió

Interaktív

Ócsáról, szeretettel

Napközben

Nem mondhatja senki, hogy nem szóltak előre szakértők, társadalomtudósok, építészek és tulajdonképpen bárki, akinek csak egy csöppnyi józan esze is volt, amikor a tervpályázatot kiírták (lásd a tervekről szóló cikkünket: Szomorú Kert-Magyarország, Magyar Narancs, 2012. február 2.).

Képzőművészet

Képzőművészet

"Beindul a katasztrófaturizmus" – Bencsik Barnabás a Ludwig Múzeumról

"Nem akarták, hogy folytassam" - állítja a kortárs művészeti múzeumot öt évig vezető művészettörténész és kurátor. Mint mindent, a lehetséges szakmai érveket is titkosították - mindenesetre a javaslattevő bizottság a másik jelölt nevét ajánlotta a miniszter figyelmébe. De Bencsik szerint a történetben jöhetnek még fordulatok.

Színház

Színház

Színház

"Hadd lássunk át magunkon..."

Ibsen: A nép ellensége

Fikarcnyi áthallás sincsen a Katonában bemutatott A nép ellenségében (Hajdú Henrik fordításában a manapság agyonstrapált A hazaáruló a címe, ám most Kúnos László friss magyar szövegét halljuk): Zsámbéki Gábor rendezése ugyanis nem összetett mondat, egy "olyan, mint"-tel a közepén, hanem kijelentés, noha azon belül finoman árnyalt.

Film

Interjú

Film

"Háborúban állunk"

Jean-Paul Jaud dokumentumfilm-rendező

A Canal+ egyik alapítójával a Kísérleti egerek vagyunk? című, magyar mozikban is látható dokujáról beszélgettünk Budapesten.

Könyv

Könyv

Könyv

Egy batyuval

Rachel Seiffert: Lore

Kicsiny, csonka család (öt kiskamasz és gyerek) menekül keresztül a háború verte Németországon - 1945 késő tavaszán indulnak. Valaha egy híres film nyomán úgy mondták: nulladik év.

Könyv

"Annyit mondok: éltem" - Eugen Ruge író

A szovjet munkatábor túlélőjeként hazatelepülő keletnémet történész fia testközelből élhette át a rendszerhű, de egyre kétkedőbb és megkeseredettebb értelmiségi lét évtizedeit. Magyarul is megjelent regénye, A fogyatkozó fény idején a múlt sajátos szempontú feldolgozásának sikeres példájaként vált népszerűvé. A könyvfesztiválon kérdeztük fikcióról, valóságról, múltról és jelenről.

Könyv

Könyv

Dióverés, mákszüret

Tandori Dezső: Aforiz-dió - Aforiz-mák

Egy Kornis Mihályhoz címzett, nemrég a Literán közzétett levelében írja Tandori Dezső: "Így dolgozom, olykor 2 hónapig gyötrődöm egy szón, és irtózom a kész 'művet' összehozni." Talán éppen ennek az irtózásnak a mégiscsak összehozott műve a kötet, mely ugyan évszámmegjelölése szerint 1961 és 2012 között keletkezett szövegeket hoz, kétségtelenül a mai nézőpont dominál benne - erős szerkesztettsége és jól kitapintható szelekciós elvei is mintha ezt támasztanák alá.

Könyv

Könyv

Esik szét

JLG/JLG - Jean-Luc Godard dicsérete, avagy a filmművészet önfelszámolása

A kevéssé árnyalt eredeti szerkesztői elképzelés - "Godard minden egyes nagyjátékfilmjéről külön-külön szerzőnek egy-egy tanulmányát tartalmazza ez a szöveggyűjtemény" - nem teljesen valósult meg a filmes könyvekre szakosodott kiadó vaskos könyvében. Szerencsére. Nemcsak azért, mert Godard-nál a játék- és dokumentumfilmek elhatárolása vagy a bő öt évtizeden átívelő életmű bevehetetlen gazdagsága nehézséget okoz, hanem azért is, mert a rövid elemzések sorozata kevés eséllyel rajzolta volna ki az életmű lényegét, szerteágazó hatástörténetét, aktualitását - és mi lenne egy nagy volumenű monográfia célja, ha nem éppen ez.

Kultúra
Riport

A Közgép-konzorcium vitorlásparadicsomot építhet

Riport

Nekem a Balatont

A Simicska Lajos tulajdonolta Közgép és Fonyó Károly közös cége, a Solum-Invest - az osztrák Swietelskyvel konzorciumban - hatalmas szálloda- és turisztikai komplexumot építhet fel a honi vitorlássport szíveként ismert balatonfüredi telekegyüttesen. Végigkísértük az ügylet alakulását.

Mozgalom a tudás szabadabb megosztásáért

Riport

Tudósok tavasza

Tudósok és könyvtárosok forradalmairól ritkán hallunk, de az Aaron Swartzhoz hasonló civiljogi aktivisták mellett már a tudomány tekintélyes képviselői is fellépnek a tudományos kiadók egyeduralma és üzletpolitikája ellen.

Jegyzőkönyv a földbérleti umbuldák hátteréről

Riport

Rések a falon

A Nemzeti Földalap (NFA) bicskanyitogató döntési gyakorlata - amellyel rendre a Fidesz-közeli vállalkozóköröket, illetve kormánypárti politikusok családtagjait juttatják földvagyonhoz - a jelek szerint elérte a végrehajtó-apparátus ingerküszöbét. A minap jutottunk hozzá egy belső vizsgálat anyagához - íme.

A jövő Budapestje 1945-ben

Riport

"Soha vissza nem térő alkalom"

Reptér a Vérmezőn, Nemzeti Pantheon, föld alatti vonatközlekedés. A második világháborút követő újjáépítés hevében az álmodozás sem maradt el.

Riport

Minőségben kérlelhetetlen

Mihályi László mestercukrász

"Amikor megtudtam, hogy harmadmagammal bekerültem a lyoni cukrász-világbajnokság döntőjébe, nem csaptam nagy hűhót. Kiírtam az üzletajtóra, hogy bocsánatot kérek a kedves vendégeimtől, bezárjuk az üzletet, mert a cukrászmester elmegy két hétre Lyonba, versenyre."

Tudomány

Konyhai kémia XL.

Tudomány

Az óvoda réme: a spenót

A spenótot sokan szeretik, mások meg nem, pláne, ha egykor kényszerből tolták le a torkukon. Mindenki egészségesnek tartja, s az is, de nem feltétlenül a vastartalma miatt.

Gasztro
Tévétorrent
Ételhordó