"Köszönjük szépen önöknek, hogy olyanná teszik ezt az országot, amilyen"

Ugrai István művészeti intendáns és Zsedényi Balázs operatív vezető az Átrium Színházról.

A fővárosi színházi élet egyik legérdekesebb magánszínházas projektjének lett vége azzal, hogy a kormány villámgyorsan eltörölte a tao-rendszert: az Átrium költségvetéséből százmilliók hiányoznak, elküldték alkalmazottaikat, eltemettek két előadást. De maradnak, amíg lehet. A teljes cikket a friss Magyar Narancsban találja!

Magyar Narancs: Ha racionális alapon végiggondoljátok, mi az a határpont, ahol már inkább abba kell hagyni?

Zsedényi Balázs: A törvénymódosítás másnapján azt kellett volna mondani, köszönjük szépen, ennyi volt.

MN: Miért nem mondtátok?

Ugrai István: Akkor még nem tudtuk, milyen döntést fog hozni Fekete Péter államtitkár, Kásler Miklós miniszter és a tanácsadó testületük, ami az egész hóbelevanc spiritusz rektora. Ugyanis az volt a duma, hogy aki becsületesen dolgozott, annak nincs miért aggódnia. Itt egy széknyi taomachinálás nem volt, a jegyrendszerünkben szinte név szerint megvan, ki hol ült. Úgy tudom, ilyen nyilvántartása nem mindenkinek van. Úgy gondolom, állampolgári kötelességem, hogy az államban bízzak. Ha azt mondja az állam képviselője, hogy nem érhet hátrány, akkor az úgy lesz. Addig hiszek ebben, amíg nem történik meg az ellenkezője. És aztán megtörtént.

Ugrai István és Zsedényi Balázs

Fotó: Németh Dániel

MN: Mégis itt ülünk most az Átrium előterében, előttünk van a szeptemberi–októberi műsor.

Ugrai István: Így van, csak éppen az embe­rek szélnek lettek eresztve, lefújtuk a Kasszasiker című új előadást, levettük a repertoárról a Krakkent és a Chicagót. Ez így már nem egy színház. A színház műhely, közösség, és ennek vége van. Mi az előadásainkat játsszuk, amíg lehet. (...)

Zsedényi Balázs: Az új működési modellünk az, hogy játsszuk a régi darabjainkat magas jegyáron, és közben kiadjuk rendezvényekre a házat. Innentől megfordult a logika, a rendezvényekhez kell igazítani a játszási napokat, mert bevételt kell termelni folyamatosan, hogy 3–5 év alatt kihozzuk nullára az elmaradt kötelezettségeinket. Ez szerintem morális kötelességünk is. Azért nem fejeztük be novemberben, mert nem voltunk érzelmileg sem abban az állapotban: hétévnyi munkánk van ebben, nyilván az utolsó csepp vérig küzdünk érte. Évi százezer ember fordult meg itt, estéről estére több száz ember jött el, fontossá vált, ami itt felépült, nem fogjuk elengedni csak úgy. (...)

(...)

Sodró Eliza és Hernádi Judit

Fotó: Szilvás Zoltán

MN: Milyen volt az Alföldi rendezte Chicago búcsúelőadása?

Ugrai István: A világ legcsodálatosabb dolga. Megpróbáltuk jelen időben eljátszani, ez nem volt nehéz feladat, csak elmondtuk az eredeti szöveget: „Köszönjük szépen önöknek, hogy olyanná teszik ezt az országot, amilyen.” Az eredetiben Illinois állam himnusza szólal meg a darab végén, ezt a mi előadásunk a Szózatra fordította le. Jól szólt."

A teljes interjúban szóba kerül még a taórendszer eltörlése, a hiányzó százmilliók, az örkényi sültrealizmus, és egy önmagába harapó kígyó is! Vegye a bátorságot, vegye a Magyar Narancsot!