Színház

A csapból is vodka folyik

Michael Frayn: Vadméz

Színház

Azért a plakát minimum gyanús: mit keres pöfékelő szamovár egy brit szerzőnél? Aztán a díszlet: amikor belépünk a nézőtérre, az orosz vidék kopottas-fehéres, „megállt az idő”-t sugalló bútordarabjait pillantjuk meg. Annyira tipikusak, hogy már-már installációként hatnak: a mindenkori és tetszőleges (magyar) színház tetszőleges Csehov-előadás díszlete prototípusaként.

Michael Frayn, a Magyarországon elsősorban a Még egyszer hátulról / Veszett fejsze című vígjátékáról ismert drámaíró Csehov jelentős fordítója, és Vadméz című darabjában a Platonovot dolgozta és hangolta át komédiává. Ám a Belvárosi Színházban bemutatott előadás színlapján egy szó sincs Csehovról: még a szereplők sincsenek feltüntetve, csak annyit sejtetnek, hogy a történet ismerős lesz. Ez nyilván tudatos döntés: az alkotók alighanem meglepetésben akarták részesíteni a nézőt – vagy talán nem szerették volna elriasztani az orosz drámaíró nem annyira könnyű nyár­esti szórakozással kecsegtető nevével.

Csehovtól amúgy egyáltalán nem idegen a komikum, így önmagában a felfedezés, hogy legsúlyosabb drámáit is lehet vígjátékként hangolni, nem hat revelációként: a csehovi-emberi létezés kisszerűsége nemcsak tragikus, hanem groteszk és nevetséges is (lehet). Frayn viszont nem ezt a minőséget emeli ki a Platonovból, hanem a helyzetkomikumot habosítja bohózativá. Csehovnak ez a zsengéje egyébként sokkal alkalmasabb erre, mint későbbi drámái: egy központi figura van (míg az utóbbiakban inkább központi figurák hálózata), és a cselekmény is akciódúsabb. Platonovba négy nő szerelmes, vagyis innentől kezdve csak azt a mechanizmust kell beépíteni a darabba, miszerint, ahogy egy nő széttárja a lábát, rögtön felbukkan egy-egy újabb szereplő, szerető, megannyi légyottot meghiúsítva. Nekem úgy tűnt, hogy a rendezőt, Znamenák Istvánt ebből a felállásból inkább Csehov izgatta, így aztán a kétféle drámai minőség nem vegyül el, hanem lóg egymáson. Más szóval: a feszengő néző tényleg nem tudja, hogy sírjon-e vagy nevessen, ami mindenképpen zavarba ejtő, még ha nem is baj.

A komikum másik forrása az orosz léttel kapcsolatos, és rájátszás a csehovi sztereotípiákra, de ez kevésbé hangsúlyos vonulata az előadásnak. Egy ilyen játékból kihagyhatatlan a szamovár, amelybe műanyag vízforralóból önti a lakáj a vizet, s amelyet megpillantva Szofja felsikolt, hogy életében először lát ilyet. Míg Csehovnál minduntalan kézcsók csattan, az Orlai Produkció előadásában a nők egy része (és nem csak Grekova) visszautasítják ezt az üdvözlésformát, pedig ezek a fránya, mattá kopott úriemberek annyiszor próbálkoznak be, ahányszor manapság a zöldségesek a műanyag zacskóval. Amivel viszont cseppet sem takarékoskodik az előadás, az a részegség már-már Szeszélyes évszakokat idézően komikus ábrázolása. Még a csapból is vodka folyik (de a szódásüvegből tényleg), a férfiak pedig valóban agyatlan disznókká isszák magukat.

A két felvonás között lényeges különbségek vannak, és ezúttal a második tűnik kiforrottabbnak. Korban is közelebb érünk a mához, például míg az első felvonás jelmezei skatulyából előhúzott, 19. század végi alakokat idéznek, a másodikban a casual stílus uralkodik (jelmez: Cselényi Nóra). Az impresszionista festményeken sűrűn előforduló szaletlik és nádfonatos kanapék után pedig egy tornaszertár kellékei között találjuk magunkat. Szinte rögtön megcsapja orrunkat az a jellegzetes medicinlabda, izzadság és dezodor keverékéből álló szag – ez nagyon illik Platonovhoz, és persze a többiekhez is. A legjobb kép, amikor Nagy Dániel Viktor és Ficzere Béla a szívtipró Platonov kárvallottjaiként, magukba roskadva üldögélnek egy-egy zsámolyon, piros pöttyös labdával a kezükben.

A színészek közül Ullmann Mónika hozza a legmarkánsabban a frayni karaktert, igaz, Anna Petrovna eleve harsány. Grekovának a karót nyeltségét, szálkásságát emeli ki Grisnik Petra. László Lili csehovian megadó, hűséges Szását játszik. (Szép pillanat, amikor azt mondja a teásdobozt rázogatva: „Elhagylak és ne is keress. Ez elfogyott, hozok még.”) Szofjában a látszólag „emancipált”, de zsigereiben, beidegződéseiben régimódi nőt testesíti meg Radnay Csilla. Érdekesség, hogy Mészáros Máté a Vadméz egyetlen másik magyarországi bemutatójában, Egerben is játszott, akkor magát Platonovot, most pedig Trileckijt, a kicsattanó tahót. Ötvös András a Platonov Platonovjaként is megállná a helyét, a flegmasággá savanyodott önsajnálatot ábrázolja magas fokon, hogy aztán a végén úgy tűnjön el a színpadról, mint egy bűvésztrükkben.

Belvárosi Színház, június 24.

Neked ajánljuk