Színház

Alkalmazottak

Amikor 1984 tavaszán a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban bemutatták Gádor Béla Lyuk az életrajzon című szatíráját, senki nem gondolta, hogy a produkció nyomán egy csodálatos barátság veszi kezdetét.

Felejthetetlen

A Kerekasztal Színház középiskolásoknak készített előadásában három generáció (együttlétezésének) problémái sűrűsödnek össze.

Kosztolányi Dezső: Esti Kornél

Cziczó Attila rendezése kétszer ötven percbe sűrítette a novelláskötet történeteit: egyes fejezeteket összevont, volt, amit kihagyott.

  • Sándor Panka
  • 2022. április 27.

Egy szó a bajban

Az előadás végén arra gondolok, hogy anyák napi vers sosem volt még annyira a helyén, mint ebben a darabban. Az ovisokra erőltetett, elhadart, hamisan hangsúlyozott szavalatokkal ellentétben itt ugyanis mélység van a sorok mögött, egy identitáskeresés története. Egy középiskolás roma fiú eljut odáig, hogy vállalja az édesanyját, azaz a származását.

Pszichedelikus magány

Kereki egy létező kistelepülés Somogy megyében, a szerző-rendező – Georgita Máté Dezső – családjának ott van nyaralója. Az előadás alapötletét is önéletrajzi helyzet ihlette: nagyapja halála után az apjával rendezgetik a házat… 

„Amikor már mindent tudok”

A független színházi szcéna különös figurája. Kereki című új rendezése apropóján a gyermeki kötődésről, a vidéki életről, az SZFE-s évekről, alkotói céljairól, az FAQ társulatban betöltött szerepéről, valamint improvizációról és közösségi színházcsinálásról is beszéltünk vele.

Ellenségek

A darab Ingmar Bergman 1980-ban bemutatott filmje alapján készült, és főbb szereplői korábban már feltűntek a Jelenetek egy házasságból kockáin is. Ez a történet annak próbál utánamenni, hogyan juthat el egy látszólag mintaéletet élő férfi a gyilkosságig.

  • Sándor Panka
  • 2022. április 13.