Színház

Egy szó a bajban

Ogre para

Kritika

Az előadás végén arra gondolok, hogy anyák napi vers sosem volt még annyira a helyén, mint ebben a darabban. Az ovisokra erőltetett, elhadart, hamisan hangsúlyozott szavalatokkal ellentétben itt ugyanis mélység van a sorok mögött, egy identitáskeresés története. Egy középiskolás roma fiú eljut odáig, hogy vállalja az édesanyját, azaz a származását.

Az előadást bemutató, Balogh Rodrigó vezette Független Színház nem csak a szűkebb értelemben vett színházzal foglalkozik, de az együttműködést és az integrációt segítő tréningeket, képzéseket is tartanak, oktatási segédanyagokat állítanak elő. Nekik köszönhető a hiánypótló, roma drámákat tartalmazó két kötet – a Roma hősök; öt európai monodráma és Roma hősök; öt európai dráma – megszületése, illetve ők szervezik a Roma hősök elnevezésű színházi fesztivált is. A társulat előadásainak van egyfajta társadalmi beágyazottsága, továbbá olyan hitelessége, amely a közéleti problémákkal foglalkozó színházban is ritka. Darabjaikat műhelyként működve hozzák létre, ami azt jelenti, hogy van elég idejük és energiájuk kiérlelni egy-egy színházi produkciót.

A drámainstruktorként végzett Szegedi Tamásnak a 2018-as Kaméleonlány után ez a második rendezése a társulatnál. Az anyag hitelessége itt is szembeötlő, az önéletrajzi ihletettség, vagy legalábbis az első kézből szerzett tapasztalatok sora alighanem fontos szerepet játszik a történet megszületésében. De szerencsére az alkotók részéről megvan a rálátáshoz szükséges távolságtartás is. A tiniknek szóló bábelőadásban a középiskolás, kollégista roma fiú, Ádám retteg, hogy kiderül róla a származása, az általános iskolájában folyton csúfolták emiatt, ráadásul az anyukája volt a takarítónő. Még a barátai, Töttös Lacika és Pufi előtt is titkolózik, miközben kénytelen csendben asszisztálni is az ő szolid cigányozásukhoz. Aztán egy új lány érkezik az osztályba, Lili, akinek mintha szintén lenne valami titkolnivalója…

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.