Interjú

„Amikor már mindent tudok”

Georgita Máté Dezső színész, rendező

Színház

A független színházi szcéna különös figurája. Kereki című új rendezése apropóján a gyermeki kötődésről, a vidéki életről, az SZFE-s évekről, alkotói céljairól, az FAQ társulatban betöltött szerepéről, valamint improvizációról és közösségi színházcsinálásról is beszéltünk vele.

Magyar Narancs: A Kerekiben egy apa és egy fiú drámája bontakozik ki. Személyes sztori…

Georgita Máté Dezső: A nagypapám élt Kerekiben. Ő volt az első halottam, 11 éve. A halál efféle közelsége mély nyomot hagyott bennem, más keretbe helyezett mindent az éle­temben. A nagypapám halála után pár hónappal lementünk apukámmal rendbe tenni a telket, de képtelenek voltunk hozzányúlni bármihez. Mert bármihez értünk volna, ott volt a nagyapám. Ez adta az alapötletet, hogy egy apa-fiú kapcsolaton keresztül beszéljek a halálról, meg minden másról. Nekem még nincs gyerekem, de valahogy azt érzem, hogy abban a pillanatban, amikor egy férfinak gyereke lesz, biológiailag beteljesíti azt, amiért itt van a Földön, így egy apa-fiú kapcsolatban természetes módon van jelen a halál. A darabban a drámai helyzetet az teremti meg, hogy ők már hosszú ideje nem találkoztak egymással.

MN: Lehet tudni, hogy nagyapád egykori bútorai, személyes tárgyai között játszanak a szereplők.

GMD: A díszlet a nagypapám nappalija, egy az egyben. A bútorok, a könyvek, minden Kerekiből való. Azt gondolom, hogy a minket körülvevő tárgyak addig őrzik a lenyomatunkat, amíg közöttük élünk. Ezért is gondoltuk a díszlettervezővel, Jeli Lucával, hogy ha a nagyapám egykori tárgyait használjuk, amelyeknek mind-mind megvan a története, annak lesz egyfajta energetikája.

MN: Hogyan jött létre a Kereki?

GMD: A színészekkel meg Zsigó Annával, az előadás dramaturgjával leköltöztünk, és ott improvizáltunk Kerekiben.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.