rés a présen

„Az egyetlen helyi erő”

  • rés a présen
  • 2022. április 20.

Színház

Balogh Orsolya színész

rés a présen: Mióta foglalkozol színészettel, és hogyan találkoztál a Független Színházzal?

Balogh Orsolya: Az elkallódott tehetségek táborát erősítettem volna, ám a „véletlennek” köszönhetően Brazíliába vetett a sorsom, ahol sok művész barátom lett, akik felelevenítették bennem a kamaszkoromat, és elkezdték mondogatni, hogy színésznő vagyok, aki nem gyakorolja a hivatását. Ez tíz éve volt, azóta vagyok a gyakorlatban is színpadon. Elkezdtem célzottan előadásokat nézni, utána lehetőség szerint váltani pár szót a rendezővel, majd néha rákérdezni, hogy nincs-e valami hozzám illő szerepe. Valahogy így találkoztam Balogh Rodrigóval is.

rap: Mely előadásaikban szerepelsz?

BO: Kedvencem az Állati színjáték Csányi Dávid rendezésében. Egy idősödő dívát játszom, aki társulatvezetőként úgy dönt, hogy feloszlatja a csapatát, mivel nem tud lépést tartani az online világgal, a több millió lájkkal, a többezres megtekintésekkel. Miután a társulat feloszlik, a színészek kénytelenek megtalálni a helyüket a civil világban, tehát eléggé realista a sztori. Nem mellesleg a szerepem egy kobráé, amit nagyon élvezek, ez volt az első, hogy állatbőrbe bújtam. Szerettem a Falunap című előadást is, de egy ideje nem játszottuk.

rap: Az idei Roma Hősök Fesztiválon a Békamesékkel vesztek részt. Mikor látható és miről szól ez az előadás?

BO: Klasszikus értelemben nem mese. Egy roma család kitörés felé vezető útját ismerhetjük meg általa, az őrző-védő szolgálattól a zenei pályáig, utóbbi a mai napig a legelfogadottabb státusz egy roma számára. Hogyan válnak őrzőbékából díszbékává három generáció alatt. A béka mint motívum egyébként Portugáliából jön, ahol a boltok bejáratához békafigurát tettek, hogy távol tartsák a cigányokat. Az előadásban a partnereim: Oláh Norbert festőművész, akinek a kiállítását záró projektként került bemutatásra a darab a tavalyi OFF-Biennálén, két csodálatos zenész, Babindák István és Kovács A. Máté, de Varga Dávid is játszik benne, aki dzsesszénekes, és Nemcsók Nóra meg én is énekelünk az előadásban. Május 5-én 20 órakor látható az RS9 Színházban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.