Darvas Ferenc zeneszerző ekkor állt össze az akkor még csak egykötetes Várady Szabolccsal, hogy néhány, a korabeli kritika szerint „invenciózus, bravúros ötletekben, stiláris zenei tréfákban tobzódó zeneszámmal” dobják fel az előadást. Nem csoda, hogy az újdonsült alkotótársakat hamar felfedezte magának a színházi világ, ám Darvas Ferencet és Várady Szabolcsot mégsem emlegették szerzőpárosként, mivel csak akkor szállították határidőre a dalokat, ha felkérés érkezett. „Mindkettő telítve van iróniával, racionalitással és játékossággal. Ha a Brecht–Weill párost említem mint mintát, akkor nem az epigonizmusra, hanem a szellemiségre gondolok” – írta öt évvel később Koltai Tamás a Radnóti Színház Kék angyal előadásáról, amelyhez tíz dal született, egy egész nagylemezre való. Ám mivel e dalokat nem rögzítették, lassan feledésbe merültek, emléküket legfeljebb az egykori nézők, színházi emberek és a néhány korabeli kritika őrzi. „Darvas Ferenc dalai minden dramaturgiai döccenő nélkül szólalnak meg Kerekes Éva előadásában. A színész énekesnő egyéniségét valami magától értetődő egészséges romlottsággal érezteti, szemünk se rebben, mikor azt énekli, hogy: »Hüvelyembe a hímtagodat bevezesd«” – olvasható például Köröspataki Kiss Sándor Kék angyal-kritikájában az Új Tükörben, mely még ennyi év távlatából is felcsigázza érdeklődésünket: miféle szöveg jöhet még, és hogy lehet ezt egyáltalán elénekelni ízléstelenség nélkül?
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
