Színház

Másképp

Két előadás a Thealteren

  • Herczog Noémi
  • 2014. augusztus 31.

Színház

Általában a táncelőadásokban a táncoson van a fókusz, a zenész neve pedig zárójelben szokott szerepelni, már ha. Nem így a Nyúzzatok meg! zenészei: gitárral Czitrom Ádám és a dobnál Porteleki Áron. 'k kikívánkoznak a zárójelek közül, egyenértékű alkotók a három kiváló táncossal. A dögös Dányi Viktóriával, a kivételes Molnár Csabával (akinek a nevét nemsokára koreográfusként is meg fogjuk jegyezni), és a bohókás Vadas Zsófia Tamarával.

Ezt a munkát közösen készítették, Molnár csak a következő, Dekameron című előadásukat jegyzi egyedül. És persze azért nincs senkinek a neve zárójelben, mert itt nemcsak táncos és zenész, de zene és tánc is egyenértékű. Előadóművésszé lép elő a két zenész, kapcsolatba lépnek velük a táncosok, zenére zihálnak, apránként, pimaszkodva elveszik a dobfelszerelésüket, bebújnak a gitáros pántja mögé szorosan; tánccá válik az is, ahogyan megszólal a zene. Például egy reneszánsz-barokkos hangzású dallam, elektromos gitáron.

És már megint egy táncelőadás, aminek humora van. Nem tudom, mi történt itt, de míg sokáig a magyar kortárs tánc halálkomoly, kissé karót nyelt jelenség volt - fontos és alapvető áttörést jelentettek Gergye Krisztián politikai tánckabaréi -, most feltűnt egy friss és új táncnyelv, ami dögös, vagány, könnyed és nem utolsósorban van humora. A Budapest Tánciskola szellemisége ez. A táncos, aki ironizál a természetellenes és önnön erotikáját leplező baletthagyományokon. Miközben képzett és profi a teste, nem billen el a természetes test ma kissé idegennek, debellának ható, Isadora Duncan-i szélsőségébe sem. És minderre reflektál is. A legegyszerűbb, látszólag semleges, az ujjgyakorlatoknak megfeleltethető bemelegítés közben a táncosnő lelepleződik mint erotikus jelenség. Molnár Csaba magánszáma, ahogy megmutatja, hogy lényegében minden bemelegítés "arról" szól. Megemeli a táncosnőt, csak épp "véletlenül" a mellénél fogja meg. Egyúttal fitneszparódia, amikor kéri a táncosokat, vegyék le felsőjüket, miközben ugrálnak, és a nézői tekintetet a szökdelő mellek táncára irányítja. Felszabadult és könnyed ez az előadás, nem szól többről, mint emberi viszonyokról, nincsenek súlyos állítások, mégis éppen elég, ami van. Tánc és vele egyenértékű zene.

A Nyúzzatok meg! tipikusan "független" színházi fesztiválra való. Mert aki a magát így jellemző Thealterre, hazánk legjelentősebb független színházi fesztiváljára megy, nem egyszerűen strukturális különbségekre számít. Joggal várja, hogy újszerű, itthon legalábbis nem megszokott nyelvű előadásokat lásson, legyenek ezek sikerültek, mint a Nyúzzatok meg!, vagy akár elvetélt kísérletek, csak ne unalmasak. Szomorú, hogy az NKA Kulturális Fesztiválok Kollégiuma idén nem tartotta a Thealtert támogatásra méltónak. Szomorú, hiszen egy kultúra számára nincs elemibb szükséglet, mint hogy platformot kapjon a "nem megszokott" - amilyen például ez a Trafóban debütált táncelőadás. (A fesztiválon töltött két nap zavarba ejtő kitérője a debreceni Csokonai Színház igazgatóhelyettese, Gemza Péter bosszantóan végiggondolatlan és főként nyelvezetében túlontúl ismerős, egyszerűen nem idevaló Beckett-rendezése.)

Mi való ide, mi nem - ez alatt azt értem, hogy minden illik a Thealterhez, ami szokatlan, vitát gerjeszt, és ha ezt elérte, szélsőséges esetben akár bukás is lehet. Az izraeli Kétszobás lakással például akadhat a hazai nézőnek fenntartása, talán részben a kulturális különbségek miatt, és itt a zenehasználatra gondolok. A legproblematikusabb talán a két szerelmes egymásra találásának pillanatában bevágott kommersz, romantikus sláger. Niv Sheinfeld és Oren Laor produkciója ezzel együtt is joggal tart számot érdeklődésre.

A műsorfüzetből kiderül, hogy egy ikonikus izraeli táncelőadás átiratáról van szó, az átfogalmazás lényegi vonása pedig, hogy a szerelmi kettős ezúttal nem egy férfi és egy nő, hanem két férfi között történik. Izraeli kontextusban, ahol három ősi vallás melegek iránti hagyományos intoleranciája adja a keretet, a tánc rögtön politikus előadássá válik, ahogy most nálunk is.

A szegedi zsinagóga modern színházi lámpákkal felszerelt terében a két táncos először iszonyú lassan, tűréshatárunkat feszegetve határolja le szigetelőszalaggal a színpadot. Felkészít az előadásra, megképzi a teret. Ami körporond helyett a kétszobás lakásnak megfelelően kettéosztott téglalap. Valamiféle sportpálya. Két térfél.

Először egyszerre mozognak, szimmetrikusan. Kék, illetve zöld tréningfelsőben. Aztán elindulnak körbe-körbe. Mozgásuk repetitív. Az egyik levetkőzik, és egy ugrással átöleli a másikat, felajánlkozik. Alighanem tudatosan idézik meg Pina Bausch Café Müllerének ismert jelenetét. Amikor a táncost átkulcsoló, szorosan átölelő testet az álló figura leveti, ledobja magáról, de a szerelmes táncos alighogy földet ér, ugyanazon szigorú koreográfia szerint villámgyorsan visszakapaszkodik. Majd ugyanez a pontos, pár mozdulatból álló koreográfia ismétlődik, egyre gyorsabban. Az egyik táncos nem fogadja el az őt nyilvánvalóan vonzó másik közeledését. Elkapom a tekintetét, miközben öleli a társát. Látható, ahogy szerelmének külső megítélésén gondolkodik.

A repetíció végig megmarad. A sejtetett közeg erősen militáns, hogy talán még nehezebb legyen vállalni az eltérő nemi identitást. Ennek a leheletnyi előadásnak azonban nemcsak témája a másság, hanem a nyelvezete is. Deviáns színház. Remélem, mehetünk jövőre is színháznyelvi devianciát keresni az addigra huszonöt éves Thealterre.

Thealter Fesztivál, Szeged, július 23. és 24.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.