Színház

Kedves Elvtrsk!

Afféle szatirikus komédia Az öngyilkos erős társadalomkritikai éllel; a szovjet szerző 1928-ban írta a művet, ami aztán hatvan évig várhatta a bemutatót. Bár ahogy az ember a Forte Társulattal benépesült színpadot nézi, inkább úgy érzi: a darabot tegnap írták magyar közegben. Úgy is játsszák, hogy megszólaljon, mint egy hangszer jó kezekben.
  • Tompa Andrea
  • 2018. augusztus 5.

„Nem volt vesztenivalóm”

Tíz évig volt a Szegedi Nemzeti Színház társulatának tagja, július 1-jétől ő az igazgató. A 40 éves színészt egyhangúlag választotta meg a szegedi közgyűlés februárban, rajta kívül nem volt más pályázó.

Meghitt káosz

Negyedóra sem telik el az előadásból: megszületik és már fel is nő Pájinkás János, feltalálja a Singer varrógépet, s nekigyürkőzik, hogy megváltsa a világot, például azzal, hogy megdönti a cár uralmát, és felhozza az olajat és az érceket a föld alól. Ez a fajta meseszövés kikacag mindenféle racionalitást, ok-okozatiságot vagy léptéket – nincs lassan vánszorgó idő vagy időrend, csak a képzelet erejében szétbomló jelen: az van, ami gondolatban.

Puck a fán

Horthy kormányzó 70. születésnapján nyílt meg a nagyközönség előtt, s a Margitszigeti Szabadtéri Színpad létrejöttének története egyebekben is az 1938-as esztendő sűrűjébe kínál betekintést.

Tele a padlás

Egy időben mutatták be a Katonában az Ithakát és a Kamrában az Ürgéket, így elkerülhetetlen az összehasonlítás.