"Megkérdezte a külföldi rendező, mi a véleményem a szexjelenetről"

Waskovics Andrea színész

  • Kozár Alexandra
  • 2019. december 19.

Színház

A Vígszínház ifjú színésznője arról beszél, hogy miért vállalna sorozatot és miért nem vetkőzne le a színpadon.

Narancs.hu: A vígszínházi színésznőkkel gyakran megesik, hogy felkapja őket a szerencse, aztán valahogy megfeneklik a pályájuk vagy kénytelenek odébbállni. Te hosszú távra tervezel a Vígszínházban?

Waskovics Andrea: Attól, hogy már nem ebben a színházban folytatják a munkásságukat, még ugyanazok a színészek, színésznők maradnak. Amikor az egyetem után Szegedre szerződtem, hosszú távra terveztem, aztán egy rajtam teljesen kívül álló, a színházvezetést érintő esemény miatt nem tudtam tovább maradni. Tehát jobb, ha most nem így tervezek, hanem élvezem a jelen lehetőségeit és a szerepekre, a partnereimre koncentrálok. Egyelőre tényleg nagyon szép  feladatokat kaptam.

Narancs.hu: A Nagy Gatsby Daisyje, a Liliom Marikája, majd pedig az Anna Karenina Dollyja. Nem félsz attól, hogy ez az „érdekes pályakezdő színésznő” állapot eltart két-három évig, aztán jön egy következő pályakezdő színésznő, hiszen eddig mindig jött, és akkor ő lesz az érdekes?

WA: Na, ilyeneken nem szoktam törni a fejem. Nem félek. Akkor majd vele együtt csinálunk valamit.

Narancs.hu: Ha valaki a Nemzeti Színházban tölti a gyakorlatát, mint a Körhinta női főszerepe vagy Tóth Ilonka, miért Szegeden kezdi a pályáját?

WA: Engem három osztálytársammal együtt Keszég László rendező és az akkori igazgató, Gyüdi Sándor hívott Szegedre. Ez olyan lehetőség volt, amit a mai napig bánnék, ha nem léptem volna meg. Balmazújvárosban születtem, nekem Budapest még mindig egy kicsit hangos, zajos és túlzsúfolt. Szeged sokkal közelebb áll hozzám. Kicsit még egyetemérzésem volt, de közben megtapasztaltam egy újfajta szabadságot is.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

 

A színház közelében laktam, délelőtt próbáltunk, utána benn maradtunk, a darabról beszélgettünk és egy időben általában egy dologra koncentráltunk. Szép emlékeim vannak az ott töltött gyakorlati éveimről. Olyan embereket ismerhettem meg és tanulhattam tőlük, akik a mai napig nagyon közel állnak hozzám.

Narancs.hu: Pestre nem is hívtak?

WA: De igen, a Nemzetibe.

Narancs.hu: Miért nem mentél?

WA: Nem politikai és nem is ízlésbeli okok miatt, hiszen én és sok osztálytársam debreceni éveink alatt Vidnyánszky Attila színházán nőttünk fel. A Mesés férfiak szárnyakkal mai napig egyik meghatározó színházi élményem. Egész egyszerűen volt egy nagyon erős elhatározás bennem, hogy vidéken szeretnék kezdeni.

Narancs.hu: Sajnos nem tartott sokáig, pedig jól indult. Egyértelmű volt, hogy eljössz az igazgatóváltáskor?

WA: Nem volt kérdés. Ő bizalmat szavazott nekem, én meg úgy éreztem, ennyivel tartozom neki.

Narancs.hu: Amikor fölálltál, még nem is volt meg a vígszínházi mint lehetőség?

WA: Akkor még nem. Megkerestem Eszenyi Enikőt, aztán egyszer csak jött a várva várt telefon, hogy mehetek

Narancs.hu: És rögtön Marika lettél a Liliomban, ahol nagyszerű a kettősötök a Julikát alakító Szilágyi Csengével, és ebben az előadásban a Debrecen környéki beszédmódot is fel tudod használni.

WA: Itt kifejezetten előtérbe lehetett hozni ezt a fajta beszédet, Marika egy harsány, sokat beszélő, vidéki lány, akinek jól áll a tájszólás.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Narancs.hu: Daisy viszont egy spleenes, nagyvilági, csillogó, de bizonytalan, hezitáló nő, aki nem dönt, inkább hagyja magát sodorni az élettel.

WA: Hosszú volt az út, amíg Daisyhez eljutottam. Előadásról-előadásra rájövök valamire belőle. Ez egy létező szerelmi történet, a nő nem tud két férfi között dönteni.

Narancs.hu: Nemrég egy interjúban Balázsovits Edit azt nyilatkozta, hogy a 90-es évek végén, amikor ő a Háború és békében játszotta Natasát pályakezdőként, még hírértéke volt annak, ha valaki főszerepet játszott a körúti nagyszínházban. Ma van ilyen előadás?

WA: Lenne sok. Például a Nagy Gatsby lehet ilyen. Az álmok világát, a csillogást hozza elénk, egy mindenkitől irigyelt kirakatéletet, ugyanakkor szerelmi történet, ami mindig érdekelni fogja az embereket.

Narancs.hu: Lenne olyan szerep, amit nem vállalnál?

WA: Nem. Talán idegen nyelven nem játszanék, mert nem tudok úgy angolul, illetve más nyelveken sem. Egyszer már sikerült kellemetlen helyzetbe kerülnöm emiatt. A szinopszis elolvasása után megkérdezte a külföldi rendező, mi a véleményem a szexjelenetről. Én meg kérdeztem tőle, hogy micsoda? A szövegkönyvből ugyanis nem derült ki számomra, mi is lenne a feladat.

Narancs.hu: Nem lennél hajlandó levetkőzni a színpadon?

WA: Nem. Mindig van más megoldás. A régi filmekben is milyen izgalmasak az erotikus jelenetek, és ezek soha nem meztelenül zajlanak.

Narancs.hu: Te már abba a színészgenerációba nőttél bele, amelyiknek már nem ciki sorozatban szerepelni. Te vállalnál-e ilyet?

WA: Igen. Ha hívnak castingra, természetesen elmegyek, aztán kiderül, hogy kölcsönösen akarjuk-e egymást.

Narancs.hu: Marton László halála hogyan érintett?

WA: Megrendített. Engem nem tanított az egyetemen, a felettem két évvel járó osztályt vezette. Arra tisztán emlékszem, hogy a tanítványai mindig óriási szeretettel és tisztelettel meséltek róla.

Narancs.hu: Alapvetően ösztönös vagy intellektuális, elemző típusú színésznőnek tartod magad? Ösztönösnek látszol.

WA: Ez mindig az adott szereptől függ. De kutakodok, ások és botladozom azért, hogy ráleljek a megfelelő útra. És ezt az utat nagyon szeretem.

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.