Megszűnik a pécsi színház, ahol lemondták Alföldi színdarabját
alfoldi.jpg

Megszűnik a pécsi színház, ahol lemondták Alföldi színdarabját

  • narancs.hu
  • 2018. április 24.

Színház

A színház egyik alapítója úgy döntött, hogy jelenlegi formájában nem működhet tovább a Zsolnay Színház.

Egy héttel ezelőtt derült ki, hogy nem adhatják elő Pécsett az Igenis, miniszterelnök úr című darabot, melynek egyik főszereplője Alföldi Róbert. A kormánykritikus darab a Kodály Központban lett volna, ám azt indoklás nélkül lemondták. Az előadást a 2012 óta fennálló Zsolnay Színház szervezte Pécsre. A színház egyik alapítója, Kiss Mónika ma azt írta ki Facebook-oldalára, hogy

(Az általam szervezett) Zsolnay Színház véget ért (2012–2018)

Élt 84 előadást.

Köszönöm mindazoknak a Társulatoknak és alkotóknak, akik megtiszteltek minket és eljöttek Pécsre.

Kiss a hvg.hu kérdésére azt válaszolta, hogy a színház megszüntetése a saját döntése volt „az ok, azt gondolom, elég nyilvánvaló” – tette hozzá.

A lemondott darabot végül Szigetváron adják elő május 27-én.

Emlékezetes, hogy márciusban Zalaegerszegen mondták le Alföldi egy előadását. Az egy politikamentes talk show lett volna, ám a fideszes városvezetés nem engedte, hogy önkormányzati szervezésű programon Alföldi legyen a vendég. A beszélgetést végül Zalaszentgróton rendezték meg, telt ház előtt.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.