Interjú

„A szabadságról szól”

Szilágyi Bálint rendező
szerző
Czenkli Dorka
publikálva
2018/13. (03. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az idei könyvfesztivál díszvendége, Daniel Kehlmann legújabb drámáját tűzi műsorára a Hatszín Teátrum. A megtévesztő cím bűnügyi sztorit takar, mely aktuális kérdéseket tesz fel demokráciáról, jogállamról, s közben egy szerelem történetét is elmeséli.

Magyar Narancs: Miért épp Kehlmann Szenteste című drámájára esett a választásod?

Szilágyi Bálint: Kehlmann évek óta a kedvenc íróm. Mindent olvastam tőle, figyelem a munkáit, és láttam, hogy legutóbb épp színdarabot írt. Ahogy most megszólal, abban van valami újdonság. Ő úgy fogalmazott: életében először írt valami olyasmit, ami a szó szoros értelmében aktuális, az újságok szalagcímeire reagál. Rendezőként nekem is ez az első olyan munkám, ami, ha úgy tetszik, aktuálpolitikai kérdéseket érint. De a mű izgalmas, hibátlanul megszerkesztett bűnügyi történet is.

MN: Mi van a bűnügyi sztori mögött?

SZB: Ez egy valós időben zajló kihallgatás története. December 24-én 22.30-kor kezdődik. Egy nőt, egy filozófiaprofesszort azzal vádolnak, hogy merényletet akar elkövetni. A kihallgató rendőr, mielőtt letelik az idő, szeretné kiszedni belőle, hol van a bomba. A nagy kérdés az, valóban tervezett-e terrorakciót a nő, vagy az állam újabb túlkapásáról, paranoiájáról van csak szó. Kehlmann nem ad egyértelmű választ, a néző pedig a szópárbajuk kereszttüzében ingadozik. A történetet az Edward Snowden által kirobbantott lehallgatási botrány inspirálta. Kehlmannt felkavarta, amikor kiderült, hogy a titkos-szolgálatok milyen módon másznak bele az emberek privát szférájába. De a terrorizmus, a migráció, a bevándorlás is mind szóba kerül a darabban.

MN: A Szenteste arról is szól, mi a demokrácia, a jogállam, milyen törvények vannak, azok kikre vonatkoznak.

SZB: Szellemes játék ez azzal, mit jelent a jog, a jogállam. A vita a férfi és a nő között a körül zajlik, mi a fontosabb: a szabadság vagy a biztonság. A kérdés nem fekete-fehér, nem egyértelmű, kinek van igaza. A férfi rezignáltan tekint a rendszerre, érzi, hogy nem működik, de nem akar rajta változtatni. A nőben viszont még él valamilyen idealizmus. Kultúrpesszimista, a harmadik világot, a szegények kizsákmányolását emlegeti, és azt mondja, hogy mindenképpen tenni kell valamit. Kehlmann elmondta, hogy a tanácstalanságát írta meg: ő sem tudja, mi a helyes. De lehetőséget teremt rá, hogy gondolkodjunk a társadalmunkról, a demokráciáról, amiben élünk.

MN: A magyarországi politikai klíma, a közelgő választás másféle aktualitást ad az előadásnak?

SZB: Ha nem lenne most választás Magyarországon, akkor is ezt a darabot kéne megcsinálni. Elképzelhető, hogy a néző valamit a közvetlen politikai környezetére fordít majd le, de alkotóként nincs ilyen szándékunk. Sokkal átfogóbb a mű, az egész nyugati társadalmat érintő problémáról szól.

MN: Van egy értelmiségi nő, aki óriási dilemmával néz szembe… Az emberi dráma vagy a társadalmi kérdésfeltevés a hangsúlyosabb?

SZB: Ez filozofikus szöveg. Kehlmann, aki egyébként filozófiát végzett, minden művében közérthetően beszél filozófiai problémákról. Ez a műve a szabadságról szól, arról, mit jelent szabadnak lenni egyénként a magánéletben, állampolgárként. A teret, a kihallgatószobát Árvai György díszlettervezővel nem is reális kihallgatószobaként rendeztük be, hanem absztrakt, allegorikus teret hozunk létre, ami átmenet a szabadság és a börtön között. Mert ez a dilemma a nő számára, ez a dráma tétje, hogy a kihallgatószobából a börtönbe megy, vagy szabad lesz. Ezenkívül van egy harmadik szereplő is a történetben, aki sosem lép színpadra, a nő volt férje. Mert valójában ez egy nagy szerelmi történet is.

MN: Bemutatták már Bécsben és Münchenben a darabot. Mit tud ezekről az előadásokról?

SZB: A bécsit megnéztem, az volt az ősbemutató. Ők a krimit csinálták meg: nagyon profi színészek realista díszletben játszanak, szinte olyan, mintha filmet látnánk. Kigyakorolták az órával, amit Kehlmann kért, és működött is a feszültség, a thriller, az aktuálpolitika, de azt érzem, az ősbemutató nem bontotta ki a darabban rejlő filozófiát. Ami persze nem biztos, hogy baj. Amikor éjfélhez ér az óra a bécsi előadásban, sötét lesz, és vége. Én meg azt éreztem, hogy az erős kérdésfeltevés erős csattanóért kiállt. Mi abban állapodtunk meg, hogy amikor éjfélt üt az óra, valaminek még történnie kell. Egy szimbolikus momentum, ami a nézőt felrázza, és remélhetőleg elgondolkodtatja.

MN: Miért épp Petrik Andreára és Rába Rolandra esett a választásod?

SZB: Nagyon jó színészek és nagyon jól áll nekik a szerep. Azt akartam, hogy a két, már létező előadással ellentétben a filozófusnő ne szürke könyvtárosnő alkat legyen. Vagányabb, elevenebb nőt képzeltem el, olyan embert, akiben van agresszió, elégedetlenség, és akiről el tudod képzelni, hogy akár embert is ölne. A pasi meg egy kifinomult szadista. Erőszakos, cinikus, gúnyos, de van stílusa. Egy pillanat alatt megszereted, holott rettenetes dolgokat csinál. Olyan, mint egy Tarantino-gengszter.

MN: A kötött formát a szerzői utasítás szerint az idő szervezi.

SZB: Az óra a falon az előadás elején 22 óra 30-at mutat. Innen kell eljutni éjfélig. A színészek valós időben játszanak. Külön szempont, hogy ne csak elmondják a szöveget, jól eljátsszák a darabot, hanem annak 90 percnek kell lenni. Ez nem azt jelenti, és a szerző sem azt kéri, hogy metronómra játsszanak. Meg kell érezniük egymás ritmusát, ébren kell tartani a figyelmüket: az a kulcs, hogy úgy kell kezelni az órát, mint egy partnert.

MN: Ha lehet, magad fordítod a rendezésed alapjául szolgáló művet. Kehlmannt milyen fordítani?

SZB: Köznyelvet használ, nem költőit, és csak menet közben jöttem rá, hogy mennyire nehéz. Többször fordítottam már, de nem tartom magam profi fordítónak, színpadi szövegeket csinálok. A megközelítésem sem a klasszikus műfordítóé. A szöveg egy rendszer része, és a fordítással párhuzamosan már az előadáson is gondolkodom. Számomra ez tiszteletadás, egyfajta rítus. A fordítás által bekerülök a darabba.

MN: Jó cím a Szenteste?

SZB: Szerintem igen. Van a németben egy szójáték, amit nem lehet lefordítani. Heilig Abend az eredeti cím, ebből az Abend, ugye, az este, de szokták a nyugati kultúrára is használni, mint Abendland. Azon felül, hogy a cím karácsonyt jelent, az egész kultúránk, civilizációnk bealkonyulása is benne van. A karácsony túl egyértelmű lenne, „szent este” meg elméletileg bármelyik este lehetne. Kíváncsiságot ébreszt. A cím, mindkét nyelven, a néző tudatos félrevezetése.

szerző
Czenkli Dorka
publikálva
2018/13. (03. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...