Rozgonyi-Kulcsár Viktória (a továbbiakban Viki), a ház ötletgazdája és motorja, intézményvezető és ügyvezető elnök, a Füge ernyő- és produkciós szervezet alapítója, a TÁP Színház egykori produkciós vezetője egyszer csak elkezdett foglalkozni egy közösségi és színházi játszótér létrehozásának ötletével. Megfelelő épületet keresett, ahol a produkciós, a közösségi és az inkubátorház együttélésének feltételeit meg tudja valósítani. A Jurányi utcai, szorosan egymás mellett álló két iskolaépület ideálisnak tűnt. Beruházott állagmegóvásra és felújításra, így a piaci árnál olcsóbban bérelhette ki az épületet a II. kerületi önkormányzattól. A fővárossal sikerült olyan közszolgáltatási szerződést kötni, amelynek értelmében a bérleti díj 70 százalékának megfelelő éves támogatást kap a Füge működésére a Jurányiban. Így a csapatoktól beszedett üzemeltetési hozzájárulásokkal fedezni tudják a költségeket. Minimális díjemelésekre volt csak szükség az elmúlt öt évben, épp csak akkorákra, hogy ki tudják fizetni azt az összeget, amennyit a háznak is emelt az önkormányzat.
„Az elején olyan produkciós közösségi inkubátorházat képzeltünk el, mint amilyen a Flórián Műhely volt, azaz a 6700 négyzetmétert úgy tudjuk működtetni, hogy tele van művészekkel és civilekkel. Jelenleg 63 alkotó, képzőművész, zenész, előadóművész, alkotócsoport, illetve társulat működik a házban. A produkciós ház funkció változott. Eleinte az volt a fontos, hogy ne egy pincében vagy a rendező lakásán kelljen próbálni. De mire kinyitottuk a kapukat, már egyértelmű volt, hogy itt nemcsak próbálni, hanem játszani is akarnak az alkotók. Eleinte ad hoc módon, de aztán láttuk, mire jönnek be inkább a nézők, így a harmadik évben elfogadtuk, hogy a Jurányi egyben színház is. Akármit is akartunk csinálni belőle, ennek inkább örülni szeretnénk, mint azon bánkódni, miért lettünk nagyüzem” – meséli Viki, akinek a szűk stábjával együtt a jelenlegi havi negyven előadás nem kis adminisztrációs feladat, miközben a művészi színvonallal is foglalkoznia kell.
Kategorizált produkciók
Az önkormányzattal anno úgy kötötték a szerződést, hogy a ház egyoldalúan meghosszabbíthatja újabb öt évre, ha bejönnek a számításaik. Ez most garancia is arra, hogy ne vehesse meg senki olcsón a fejük fölül a jól bejáratott intézményt. Az idén is kiírták nyilvánosan a Jurányi működtetésére a pályázatot, de a Fügén kívül nem pályázott senki. Öt év múlva lesz pályázat legközelebb, de addig is dübörög a hely, sőt szükség lenne más, hasonló koncepcióval működő intézményekre is, mert kétszázas a bebocsátásra várók listája, miközben a Müszit – amely hasonló profilt szeretett volna felépíteni – épp bezárják, és nincs, aki segítsen a kis társulatokon, alkotócsapatokon. Pedig a Jurányi működőképes modell, és elég sok üresen álló ingatlan van még a fővárosban meg vidéken is. Igaz, hogy bátor befektető, jó önkormányzati szemlélet viszont annál kevesebb akad.
A Jurányi idén nyáron közvélemény-kutatást készíttetett, ennek alapján fogalmazták meg mind a szakma, mind a közönség számára, hogy mit szeretnének üzenni az előadásokkal. Eszerint öt kategóriában születnek produkciók.
A legtöbb bevételt a szórakoztató jellegű (dumaszínházas koprodukciók) előadások, illetve a személyes sorsokkal foglalkozó színpadi adaptációk (Orlai koprodukciók) hozzák. Népszerűek a társadalmi problémákra reflektáló darabok (HoppArt, Mentőcsónak, Titkos Társulat) és a családbarát jellegű előadások, rendezvények, amelyek a színházon is túlmutatnak és szabadidős programokként is hasznosak (festőműhely Mohácsi Andrásnál, kiállításmegnyitók, jógaórák). A tehetséggondozó programok (Titánium, Staféta) fiatal alkotóknak adnak lehetőséget – ez inkább befektetés, mint bevétel, viszont egyensúlyban tartja az intézményt.
Bejártuk a házat, megnéztük néhány műhely, illetve csapat munkáját közelről is. A Jurányi vezetősége minden „bérlőtől” azt kérte, dekorálja ki az alkalomnak megfelelően és rá jellemzően a saját kis birodalmát, így a házra most úgy tekinthetünk, mint egyetlen nagy kiállításra.
Nagy Fruzsina szabadúszó jelmeztervező úgymond őstag. Mindig szeretett volna saját helyet, ahol – az otthoni ebédlőasztalon tervezéssel ellentétben – nyugodtan lehet alkotni: „Kicsit elkéstem a helyfoglalással, és mire eszméltem, már nem maradt szabad helyiség. Szerencsére sikerült rávennem a Jurányi vezetőjét, hogy a volt könyvtárból kialakított jelmeztárból elkeríthessek egy kis műhelyt. Ez számomra a tökéletes stúdió, pont akkora, amekkorára szükségem van, ráadásul jelmezekkel vagyok körülvéve. Éjjel-nappal lehet zavartalanul dolgozni, van internet, és ha egy kis szünetre, emberekre vágyom, lemegyek a büfébe, és biztos találok társaságot a kávé mellé.”
A jobb szárny II. emeletén található a Lucky Shepherd Show Room, a két fiatal tervező, Szerencsés Gabo és Juhász Dóra női és férfikiegészítőket gyártó és ruhatervező műhelye. A MOME-s barátságot közös üzletté fejlesztő csajok olyan jól belakták a helyet, hogy workshopokat tartanak, és az idén már a Design Hét hivatalos nyitott műhelyeként is üzemeltek. Főleg festőművészek műhelyei kaptak helyet a III. emeleten, de itt van Kálmán Eszter rendező próbahelye, aki a Tó című előadására reflektálva papírhajókkal díszítette a falakat. A B épület II. emeletén a legendás E8 Labor csapata lakik. Alapvetően belsőépítészettel foglalkoznak, de filmes és színházi díszleteket is készítenek, kiállításokat rendeznek, és intakt multimédiás eszközöket fejlesztenek. Felettük talált otthonra a rangidős Műhely Alapítvány. Huszonöt éve foglalkoznak független kortárs táncművészekkel. Náluk nincs minden este előadás, de napi szinten nagyüzemben dolgoznak nemzetközi csereprogramokon. Legalul találjuk a Noppa Design Stúdiót. A precíz építészeti tervezést kombinálták a falfirkával, ebből csináltak design brandet, és hasítanak vele. A logótól a belsőépítészetig mindent terveznek, nagy cégeknek is. A WOMEX világzenei fesztiválra három éve ők építik a brit standot.
És ki ne ismerné a Gólem Színházat, a HOPPartot, a Mentőcsónakot, illetve a Soharóza kórust, akik itt tanyáznak az A épületben? Ezek a független társulatok előadásokat és különböző nyilvános találkozókat is szerveznek, alkalmanként fuzionálnak. Előadásaikat rendszeresen láthatjuk az A épületben, lent, a régi tornateremből kialakított, felújított 150 fős színházteremben, amely a legtöbb néző számára maga a Jurányi.
Homo juranyicus
A Gólem, Budapest egyetlen zsidó színházának vezetője, Borgula András plasztikusan magyarázza el a működésüket. „A zsidóságunknak semmi köze a minőséghez. Felnőttünk ahhoz a feladathoz, hogy elsősorban színházi műhely vagyunk, és ugyanaz a célunk, mint a többi társulatnak, hogy jóvátegyük az emberek számára, amit elrontottunk az elmúlt pár száz évben. Már nem mi, zsidók, hanem mindannyian. Azért érezzük jól magunkat itt, mert mindenki kisebbség, vagyis senki sem az. Mindannyian homo juranyicusok vagyunk, és reméljük, ez így marad a következő pár évben vagy tíz évben, vagy, amilyen léptékekben mi, zsidók gondolkodunk, az elkövetkező 5-6 ezer évben is.”
Vajdai Vilmos, a TÁP Színház atyja szerint „a Jurányi lényegében mindent megadott, ami a munkához kell. Elég sokat jártam a világban a Katona József Színházzal is, de nem nagyon találkoztam ehhez hasonlóval. A Jurányi nélkül a független színházak fele nem létezne Magyarországon.”
A Tünet Együttest szándékosan hagytuk utoljára. Aki ismeri őket, tudja, hogy igazi csoda történt velük a Jurányi Ház megléte óta, hiszen a független színházak kinyírására irányuló támogatási rendelkezések – népszerű előadásaik ellenére – őket is a csőd szélére sodorták. Most a működési támogatásból fizetik a bérleti díjat. Amikor ők maguk nem próbálnak, a termeiket olyan csoportoknak adják ki, akik szellemiségükben kapcsolódnak hozzájuk. Szabó Réka művészeti vezető így zárja a beszélgetésünket: „A Ház mindent jelent most nekünk, de nincs jövőképem. Annyi működési pénzt kapunk az államtól, mint 12 éve. Mindenki munkája mélységesen alulfizetett. Nincs elég ember, hogy felkutasson más forrásokat, ráadásul az adminisztratív terhek valószerűtlenül nagyok. Ugyanolyan adminisztrációt kérnek a független színházaktól, mint a kőszínházaktól, csak azoknak három nullával több van a végén. És ez nagyon fontos eleme a független színházak kivéreztetésének.”
