Színház

Mészármese és fikciós labor

Martin McDonagh: Párnaember

  • Ady Mária
  • 2014. február 23.

Színház

Az ír peremvidék kisegzisztenciáinak kegyetlen, groteszk és mégis szerethető mcdonaghi miliője helyett ezúttal egy névtelen diktatúrában járunk, ahol a társadalmi dimenzió a nézői elvárásoknak szellemes csavarokkal csapdát állító krimi alkatrészévé zsugorodik.

Főszereplővé maga a dramaturgia lép elő, amely jelenetről jelenetre változatos eszközökkel teszi újabb és újabb idézőjelek közé az előadás valóságát. A Párnaember mozgóképes vágásokat és montázsokat, hiperrealista filmkockákat idéző hang- és fénytechnikája ellenére Radnai Márk rendezése a színházi valóságra kérdez rá McDonagh rémtörténetének segítségével. A négy oldalról körülült átlátszó műanyag szobában játszódó jeleneteket kihangosítva, időnként torzító, visszhangzó mikrofonok közvetítésében, azaz mediális rétegen keresztül halljuk, miközben a játék szerint befelé transzparens, kifelé átlátszatlan tükörfelület a kihallgatás filmes-naturalista kliséjével operál. Csakhogy a látványnak az adott megvilágításban része a szemben ülő közönség, a szoba berendezését a jelenetek közti sötét leple alatt váratlanul 180 fokkal elforgatják, a magára hagyott fogoly pedig tenyerével árnyékolva szemét úgy kémlel ki a plexifalon, mint aki tisztában van azzal, amit a színész nyilván tényleg lát. A felrajzolt helyzetek és viszonylatok is épp csak addig tartanak egy irányba, ameddig a néző felismerni véli a logikájukat.

Az előadás tipikus terrorszituációval indul, amelyben a vallatott kiszolgáltatottsága a karhatalom erőfölénye mellett a visszatartott információkból is adódik: nem tudni, mi a "rend", és ez lehetetlenné teszi az együttműködést. Az író Katurian történeteinek mintájára gyerekgyilkosságok sorát követték el - a vád tehát nem politikai jellegű. Vagy mégis? "Szeretünk írókat kivégezni, annak üzenete van" - mondja Tupolski, Kárpáti Pál önelégült, áldozatával kéjesen játszadozó nyomozója. De Jankovics Péter Katurianja nem az a klasszikus, galamblelkű diktatúraáldozat értelmiségi - fejből megtanult és gyerekes büszkeséggel előadott banális horrortörténeteit hallgatva végtelenül ironikussá válik a pátosz, amivel gyilkosságot és mártírhalált egyként vállalva igyekszik inkriminált novelláit (például a gyerekeket szomorú jövőjük felvillantásával öngyilkosságra ösztönző Párnaember meséjét) megmenteni az utókornak. Igaz, a hullák egy részéről kiderül, hogy fiktívek, a művér pedig a fikció szerint is hol "mű", hol "igazi". A szellemesen technikás narratíva mindig az utolsó pillanatban bontja meg az összeállni látszó mozaikot, a végtelenségig karikírozva a krimi befogadójának kiszolgáltatottságát az információkat kénye-kedve szerint adagoló szerzőnek.

Radnai szigorúan színházi és álfilmes eszközökkel kontráz McDonagh drámájának csavarjaira: az előadásban nyoma sincs a fiatal rendező két korábbi előadásában kulcsszerepet játszó vetítésnek. Lehet ennek oka az elszakadás igénye Dömötör András egri rendezésétől, ahol Katurian novellái webkamerával pásztázott legókulisszák között elevenedtek meg, de akárhogy is, a minimalista eszközökkel - a narrációt aláfestő hangeffektekkel, a sötétbe hasító fényben exponált képekkel - ábrázolt erőszak intenzíven hat, és összetetten működteti a fikciós síkok sokaságát. A feszesre húzott párbeszédek, borzongató történetek és a mozgások dinamikus koreográfiája sodró dramaturgiát eredményez, amelyben egyedül McDonagh fekete humora sikkad el némiképp.

011 Alkotócsoport-Szputnyik Hajózási Társaság-Füge Produkció, Jurányi Inkubátorház, január 11.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.