Magyar Narancs: Mire ez a beszélgetés megjelenik, nyilvános lesz az önkormányzat költségvetése. Hol van jelentős eltérés a számokban a tavalyihoz képest?
Csomós Miklós: A kulturális területen 3,8 százalékos csökkenés van tervezve, ami az inflációval együtt nyilván több lesz. Ez nem lenne olyan súlyos, bár az egyenetlen eloszlás egyeseket rosszul fog érinteni. A színházi területen például már működik a TAO, a társasági nyereségadó-kedvezmény, ami azt jelenti, hogy a jegybevétel 80 százalékáig a színházak befogadhatják a cégek adóját, vagyis ők tudnak kompenzálni. A közgyűjteményeknél rosszabb a helyzet, mert ezt ők nem tehetik meg.
MN: Miért nem terjesztik ki rájuk is?
CSM: Ezt kezdeményeztem a minisztériumnál; valamit nekik is ki lehet és ki kellene találni, ha már a sport területén is sikerült. A színháznál azért lehetséges, mert miként a sport, ez is elősegíti a nemzeti identitás erősödését - szerintem a közgyűjtemények is.
MN: Ez a helyzet erősen tükrözi a jelenlegi kormányzat preferenciáit. Melyik területet látja különösen veszélyeztetettnek? Art mozik?
CSM: Igen. Az art mozik esetében arra törekszünk, hogy legalább az általunk működtetettek megmeneküljenek.
MN: De én nem aszerint megyek moziba, hogy melyiket működteti az önkormányzat.
CSM: Persze hogy nem, ezért is nehéz kérdés ez. Az art mozik mind a főváros tulajdonában vannak, legalábbis az ingatlanok, és egy részüket mi is működtetjük, a Budapest Film Zrt.-n keresztül. A többi bért fizet a fővárosnak. A működésből nincs annyi bevételük, hogy fenn tudjanak maradni - eddig abból a bevételből kaptak évente 80 milliós támogatást, amely a Budapest Filmnél a Mammutban lévő mozi eladásából származott, ezt a pénzt azonban tavalyra fölélték.
MN: Biztos nem nyaralni mentek belőle.
CSM: Azért voltak ott hatalmas irodák, meg székház a Tabánban; az átvilágítás során évente 70 milliós megtakarítási lehetőséget találtak a fizetések, a luxusautók területén. Most ezt a pénzt tudjuk az eddig is általunk működtetett art mozikra fordítani: a Toldira, a Puskinra, a Művészre és valamennyit az Odeonra, amelyben 60 százalékos részesedésünk van.
MN: A kormányzat nem támogatja az art mozikat?
CSM: Tavalyig ők is támogatták, mostantól nem. De minthogy ezek a mozik Budapesten vannak, nekünk fontos, hogy meg is maradjanak, noha nagyon lecsökkent a nézőszám.
MN: Ha összesen ötszázezer nézőről beszélünk, azokra sem lehet rálegyinteni. Miért nem lehet pályáztatni az art mozikra fordított pénznek legalább egy részét?
CSM: Ezen most nem gondolkodunk. Sok probléma van ezen a területen, nemcsak az art mozik. Nem vagyok ugyan szakértője a filmgyártásnak és -forgalmazásnak, ezt épp most tekinti át a miniszteri biztos, Andy Vajna, de tény, hogy nem lehet elválasztani egymástól a filmgyártást, a forgalmazást és a mozik működtetését. A szakemberek szerint az eddigi rendszer aránytalanságai ebből fakadtak.
MN: A kormány most nagyon bízik Andy Vajnában - én ebből a messianisztikus hitből erősen hiányolom a szakmaiságot. És féltem azokat az art mozikat, amelyek a minőségi kultúra terepei, még ha a minőségi kultúra ma igen kevés embert érdekel is, a kormányzatot végképp nem.
CSM: Én a rendszerről beszélek, azon kell javítani. Városvezetőként arra teszek kísérletet, hogy a városban maradjon art mozi. Hogy négy vagy egy tucat, az más kérdés.
MN: Beszéljünk a színházakról! Hallom, Radó Denise a következő igazgatója a József Attilának. Ezek szerint minden baj okozója Méhes László volt? Netán az ő kezén halmozódott fel a 270 milliós hiány?
CSM: Személyekről vagy elvekről beszéljünk?
MN: Mindkettőről, ha lehet! Esetleg Léner Pétertől kezdve.
CSM: Tavaly nyáron jutott tudomásunkra, hogy van ez a 270 milliós hiány. A főjegyzői vizsgálat januárra zárult le. A gazdálkodás meglehetősen hányaveti volt, hogy finoman fogalmazzak, már a Méhes-korszak előtt. Méhes - aki állítása szerint nem tudott semmiről, noha jó ideje már a színház művészeti vezetője volt - próbálta megmenteni a helyzetet, lefaragni a hiányt, növelni a bevételt, de azért az előző igazgatóval, Léner Péterrel is kötött egy 30 milliós szerződést művészeti tanácsadásra - a következő öt évre. Az önkormányzat nem mehet el szó nélkül egy ilyen helyzet mellett: azt kértem Méhestől, hogy tegyen följelentést - megtette. Jelenleg a VPOP is, a mi szakértőink is vizsgálódnak.
MN: Értem: Méhesnek is mennie kell. Megoldás-e Radó Denise?
CSM: Nem ezen gondolkodunk. Március 4-én egy hasznosítási pályázatot terjesztünk a közgyűlés elé, amely a működésre vonatkozik. Vagyis színházat szeretnénk ott, de önkormányzati támogatás nélkül.
MN: Nos, erre én kevés példát láttam. De hátha... Ugyanez a helyzet a Mikroszkóppal?
CSM: Igen. Ott is színházra adunk ki hasznosítási pályázatot, önkormányzati támogatás nélkül.
MN: Mi van, ha nem jön jó pályázat?
CSM: Akkor a József Attilára vezetői pályázatot fogunk kiírni. A Mikroszkóp pedig esetleg valamelyik közeli színház másik játszóhelyévé válhat - ezen még gondolkodunk.
MN: Vannak további ötleteik is? Más színházak?
CSM: E pillanatban ezen a két helyen alakult ki olyan helyzet, hogy nem tudunk más megoldást.
MN: Ilyesmire csak kényszerből kerülhet sor?
CSM: Nézzük meg, hogy egyáltalán sikerül-e. Igaz, hogy itt kényszerhelyzet állt elő, de az is igaz, hogy egyszer végre ki kell mondanunk, hogy különbséget tennénk a művészszínházak és a többi közt. Ez most a költségvetésből is kiderül.
MN: Hogyan?
CSM: Ezenkívül, amiről eddig beszéltünk, például úgy, hogy sem az Operett, sem a Madách nem kap önkormányzati támogatást. Ez azt jelenti, hogy sok millióval többet tudunk adni a többi színháznak, vagyis ezt a pénzt nem visszük el máshová.
MN: Nemrég hoztak egy olyan rendelkezést, amely szerint az igazgató az általa igazgatott színházból az igazgatói bérén kívül más juttatást nem vehet föl. Ez föltehetően például az Operett igazgatójának különféle jogdíjai miatt született - de brutálisan és igazságtalanul érinti a művészszínházak művészigazgatóit is, akik nem jogdíjat, hanem gázsit kapnának a minden esetben konkrétan elvégzett munkáért. 'k ezentúl ingyen játszanak és rendeznek? Például Máté Gábor, Eszenyi Enikő, Mácsai Pál? Ez nagyon nincs rendben.
CSM: Ez az új javadalmazási szabályzat az új városvezetés eltökélt szándékát tükrözi, és nemcsak a színházakra, hanem például a közműcégekre is vonatkozik. Tiszta viszonyt akartunk. A színigazgatóknak is elismertem, hogy lehet, hogy ez a szabály túl egyszerűre és túl szigorúra sikerült.
MN: Baltával faragtak fogpiszkálót.
CSM: Ősszel ezt felülvizsgáljuk. Addigra látjuk a tapasztalatokat, és úgy tudunk módosítani a szabályokon, hogy valóban a gyakorlathoz igazodjanak. Nincs kőbe vésve. Szerintem is egy kicsivel tovább csúszott a kés.
MN: Lépjünk tovább: független színházak. Ez főként kulturális kormányzati felelősség, és van is kapkodás, szétszórtság bőven; hol nyolc százalékról (mármint a színházra fordított összeg nyolc százalékáról), hol másról beszélnek. A független csapatok nagy része a fővárosban dolgozik, itt a közönségük is. A fővárosnak nem dolga, hogy foglalkozzon velük? Pályázat? Rezsitámogatás?
CSM: Sajnos erre nincs keretünk. Semmilyen. Mondok egy példát: az idegenforgalmi adó a kerületekhez ment át, ezzel mi komoly forrást veszítettünk.
MN: Már Demszky is sokat panaszkodott a kerületek túlerejéről, úgy látszik, ez most sem csökken, sőt.
CSM: Ugyanazt tudom mondani, mint az art mozikról: a saját intézményeinket tudjuk működtetni.
MN: Ez kevéssé minőségérzékeny koncepció.
CSM: Amit eddig a színházakról mondtam, abból azért - remélem - világos, hogy a minőség is fontos szempont, fontosabb, mint eddig bármikor. Több évtizedes, halogatott problémákat nem tudunk egy év alatt megoldani. De létrehozunk egy pályázati keretet a színházi támogatáson belül, ahová a függetlenek is pályázhatnak, bár ez sem fogja őket megmenteni, nyilván egy-két produkcióra lehet elég.
MN: Ötszázmilliós pályázati keretről lehet hallani.
CSM: Már nem: most kétszázharmincmillió, valószínűleg ennyi marad. Ez abból a pénzből van, amelyik egyébként is a fővárosi önkormányzati színházaknak járna, csak így tudunk a minőségre külön ösztönözni. És igaz, hogy eredetileg többet akartunk, de az anyagi helyzet a lehetőségek szűkítésére kényszerít bennünket.
MN: Jól értem, hogy ez leginkább egy művészszínházi minőségi ösztönzés lehet?
CSM: Nem kifejezetten a művészszínházakat céloztuk meg, hanem például a jegyár-kiegészítéssel a fiatalokat. Ezzel együtt valószínű, hogy végül ugyanoda megy.
MN: A színházvezetők nem tudják, hogy nyolc- és harmincszázalékos elvonás között mire számíthatnak.
CSM: Lesz egy nyolc-tizenöt, és egy huszonkettő-harminc százalékos sáv. A súlyozás fő szempontja a művészi teljesítmény, illetve a kisszínház-nagyszínház ellentmondás.
MN: Tarlós István bejelentette, hogy a főváros eladja az Operettszínházat, a Műcsarnokot és a Trafót az államnak, a pénzt meg benyomják a BKV-ba. Igaz ez? Nem tűnik jó ötletnek.
CSM: Az Operettszínház és a Trafó eladásáról valóban tárgyalunk - előbbi esetében a hungarikumnak számító operettjátszás jobb helyen lehet az állam kezében, és a Trafó jelenlegi tevékenysége, feladatai is túlmutatnak a főváros keretein. A Műcsarnok most sem fővárosi intézmény, a mögötte lévő parkolóról van szó egyébként. A BKV-ról pedig a főpolgármester nyilatkozott - többet én sem tudok.
MN: Mi lesz a Fesztiválközponttal? Kinevezték Vitézy Zsófiát vezetőnek - miután nem egy ember már visszautasította a felkérést. Mitől lett ő a legalkalmasabb?
CSM: Vitézy Zsófia feladata, hogy megújítsa a Tavaszi és az 'szi Fesztivált, és végiggondolja a fővárosi fesztiválok helyzetét. Össze kellene hangolni azt a rengeteg rendezvényt, amely a fővárosban zajlik, megnézni, minőségileg milyenek, szükség van-e mindegyikre. Vagyis a Tavaszi, Őszi Fesztiválnál nagyobb feladata lesz.
MN: Azért a megújítással jó lesz vigyázni: ezek igen jó fesztiválok, igen jó védjegyei az országnak; Vitézy Zsófiát viszont nem fesztiválszervezőként ismeri, aki ismeri. Több pénzt fog kapni esetleg?
CSM: Nem. A kötelezettségünket háromoldalú megállapodás rögzíti: a turisztikai, a kulturális kormányzati és a fővárosi részvétel aránya aligha változik. Ebből a miénk száznegyvenmillió forint, az előbbiek kétszázötvenmillió és százkilencvenkétmillió. Ehhez jönnek a szponzori pénzek és a bevétel.
MN: Vitézy Zsófia nem pályázat útján került a Fesztiválközpont élére.
CSM: Nem kötelező pályázatot kiírni.
MN: Más. A Fesztiválzenekartól elvontak 75 millió forintot. Aztán az állam is elvont 100 milliót. Közben a világ tíz legjobb szimfonikus zenekarának egyikéről van szó. Tarlós István programjában kiemelten fontosnak nevezte a Fesztiválzenekart.
CSM: Szerintem abban nincs vita, hogy nagyra értékeljük a Fesztiválzenekart. De ha megnézzük a város pénzügyi helyzetét, akkor ez az elvonás elkerülhetetlen volt. És nekik is megvan ugyanaz a lehetőségük, mint a színházaknak, ők is szert tehetnek a jegybevétel nyolcvan százalékáig a különféle cégek adójára.
MN: Mégis úgy néz ki, hogy az állam jól megbüntette Fischer Ivánt, aki elmondta a véleményét a magyarországi állapotokról a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak.
CSM: Ezt nem tudom. Azt tudom, hogy mi már decemberben jeleztük, hogy elvonjuk ezt a 75 milliót.
MN: Fölmérték, hogy a zenekarnak mit jelent ez az elvonás?
CSM: Igen, erre mondtam, hogy be tudják hozni ezt a pénzt. Nálunk biztosan nem játszott szerepet semmi más, mint a pénzügyi helyzet. És olyan szoros a költségvetés, hogy ezen az elvonáson biztosan nem tudunk változtatni. Nincs mozgásterünk. Ne felejtsük el, mi volt itt az elmúlt években. Én erre nem nagyon utaltam eddig, de...
MN: Lassan már nem lehet mindenre mentség, hogy az előző vezetés szétrabolta az országot. Mert azért volt itt egy működő kulturális élet, vagy nem?
CSM: Ezért nem is hivatkozom erre örökké. Ezért hangsúlyozom azt, hogy még ezen a szoros költségvetésen belül is igyekszünk a minőség javára súlyozni.
MN: Bizonyos területeken érzékelhető a törekvés erre, azzal együtt, hogy a kommunikáció viszont csapnivaló. Erről jut eszembe: rögtön a választás után megszüntették a kulturális bizottságot. Én ugyan jelen voltam számos ülésen, ahol láttam, mint üti fölül a politikai hovatartozás, a párttól kapott parancs a szakmaiságot, de azért nem föltétlenül haszontalan az egyszemélyi döntés mellett valami tanácsadói testület.
CSM: Én az előző négy évben a kulturális bizottság alelnöke voltam. Ismertem a működését. És nem gondolom, hogy konzultáció nélkül kellene döntenem.
MN: Akkor kikre hallgat? Kikkel beszélget?
CSM: Szakmai ügyekről lévén szó nem politikai, hanem szakmai tanácsokra hallgatok. Folyamatosan konzultálok a szakmák képviselőivel is. Az itteni kulturális főosztályon is szakemberek dolgoznak, velük is gyakran beszélek. A parlament kulturális bizottságának elnökével is szoktam egyeztetni, Szőcs Gézával is.
MN: Lentről, az én nézőpontomból látszik némi önállóságra törekvés a főváros részéről, amit biztatónak tartok. Ugyanakkor pénz az nincs, a város akkor is "bűnös város" marad, ha sok benne a fülkeforradalmár. És itt vagyunk mi, budapesti polgárok, művészek, lakosok, akik elvárják a vezetőiktől, hogy nekik vezessék a várost, ne valamiféle felső elvárásnak.
CSM: Mit mondjak erre? Mi is itt vagyunk, Budapesten. Nem könnyű - de ezt nem is ígérte senki.
