Megszólalt az Újszínház zaklatással vádolt színésze

  • narancs.hu
  • 2019. december 9.

Színház

Mihályi Győző szerint semmilyen zaklatásról nem volt szó, liberális támadást érez az ügy mögött.

Mint korábban beszámoltunk róla, zaklatási vád érte az Újszínház egyik színészét is, a hvg.hu információi szerint az egyik vezető színészt érte vád az intézmény egyik nem művész alkalmazottjától, aki jelezte a főnökeinek, de intézkedés csak annyi történt, hogy a két felet elkülönítették egymástól.

Azóta a Színházi Dolgozók Szakszervezete azt közölte, hogy az elnöküket érinti a zaklatási vád, Mihályi Győzőt, aki most az ATV-nek nyilatkozott az ügyben és azt mondta, a szakszervezethez érkezett egy levél az állítólagos zaklatásról, de nem a sértett írta a levelet, hanem egy bejelentő, aki egy ügyelő volt az Újszínházban, és aki korábban a színház igazgatói posztjára is pályázott, majd kirúgták.

"A levél egyetlen egy mondatát nem ismerem el, tiltakozom, rágalmazásnak és becsületsértésnek tartom" - mondta Mihályi, aki hozzátette, jogi lépések megtételén is gondolkozik.

Mihályi hozzátette, ő maga is támogatta az etikai bizottság felállítását a szakszervezetben, hogy kivizsgálják az ügyet, ő pedig meg is fog jelenni a vizsgálaton, de valójában nem történt semmilyen zaklatás, ő egy "nagyon erős liberális támadást" érez az ügy mögött. Azt is mondta, a bejelentő személyes sértettségből írta a levelet, amelynek a végén az is szerepel, hogy nem is állítja, hogy zaklatta volna az öltöztetőjét.

Az Újszínház azóta egy közleményt adott ki, amelyben azt írták, múlt pénteken a Fővárosi Önkormányzat fenntartóként tájékoztatást kért "egy vagy több 2016-ban elkövetett szexuális zaklatás ügyében", de a színház azt válaszolta,, hogy ilyenről nincs tudomásuk.

"Hivatalos bejelentés Színházunkhoz sem akkor, sem azóta nem érkezett. A sajtóban megjelent cikkek valóságtartalmát vitatjuk és visszautasítjuk. A bejelentő személye, valamint a bejelentés tartalma számunkra ismeretlen, mivel mi is a sajtóból értesültünk, hogy a Fenntartó, valamint a Színházi Dolgozók Szakszervezete részére ilyen jellegű bejelentés történt" - írta a színház, hozzátéve, hogy mind a két intézménytől tájékoztatást kértek az ügyben, valamint az intézmény az Etikai bizottsága is vizsgálatot indít.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.