Interjú

„Most sem vagyok egyedül”

Bíró Bence dramaturg, drámaíró

Színház

Szereti, ha a színpadon valami őszinte és igaz, de a színházon kívül már nem szeret konfrontálódni. Alföldi Róberttel való szakmai kapcsolatáról, az Egy tökéletes napról és a nyitott és empatikus viselkedés fontosságáról is beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Forgách András és Radnai Annamária osztályába jártál 2010 és 2015 között. Mit jelentett ez az időszak a pályád alakulásában?

Bíró Bence: Röviden: mindent. Annamarira nagyon sokat szoktam gondolni a mai napig, Andrással pedig tarjuk a jó kapcsolatot (Radnai Annamária dramaturg 2019 nyarán elhunyt – a szerk.) Élesen különböző hozzáállást tanítottak nekünk: Annamari inkább a klasszikus dramaturgi munkáról mesélt sokat, arról, hogyan kell egy rendezővel kapcsolatban lenni, milyen információkkal kell rendelkeznünk, mit és hogyan érdemes neki átadni. Forgách András pedig sokkal szabadabb módon értelmezte ezt a szakmát, tulajdonképpen azt mondta, azt csinálunk, amit akarunk. A lényeg, hogy mindig legyünk önazonosak. Nem is annyira a konkrét munkára, inkább egy posztmodern életstílusra készített fel minket, amikor bármiről bármi eszébe juthat az embernek, mert mindig minden tudás hasznos.

MN: A Centrál Színházban 2022 novembere óta fut a saját, magyartenger című drámádból készült előadás. Lehet, hogy a „forgáchi tanok” vezettek el oda, hogy saját drámát írj?

BB: Biztosan, hiszen Andristól elsősorban önbizalmat és önismeretet tanult az ember: vállaljuk mindig bátran a véleményünket, és egyszerűen csináljuk azt, ami jólesik!

MN: Más állapot, amikor a saját drámádat írtad és másfajta hozzáállást kíván az adaptáció?

BB: Teljesen más! Nagyon szeretek együtt dolgozni csapatban a rendezővel, a színészekkel, az élő vagy akár halott szerzővel. Ha közös a munka, közös a felelősség. Együttes alkotásnál sok szerkesztői munkám is van: hogyan lehet integrálni mindenféle ötletet az előadásba, hogyan találjuk meg közösen a megoldásokat? Amikor egyedül írok, az gyötrelem. Emlékszem azokra az éjszakákra, amikor egyedül ülök otthon az íróasztalomnál, és nem jut eszembe semmi, nem tudok valamit megoldani. És ez hónapokig tart… én egyelőre keveset tapasztaltam ebből a létből. De úgy érzem, a magányos munkában sokkal kevesebb az öröm. Nagy magasságokba és mélységekbe lehet eljutni, de nagy áldozatokat is kíván. Az én lelki alkatomhoz inkább a közösségben való munka illik, együtt dolgozni sok kreatív emberrel jobb érzés. És a színházcsinálás ilyen.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.