rés a présen

Nonstop

Juhász Dóra, a Trafó "sajtósa"

  • rés a présen
  • 2012. március 2.

Színház

rés a présen: Mióta vagy tagja a Trafó stábjának, és mi az, amit ez idő alatt itt tapasztaltál?

Juhász Dóra: 2006 óta dolgozom itt - szakmai referensi poszton kezdtem, két éve vagyok a ház sajtósa, és felelek a Beavató Programért (ez a Trafó középiskolásoknak szóló oktatási programja). Nyilvánvalóan nehéz két jól irányzott mondatban megfogalmazni, hogy mit adott ez az időszak szakmailag. A "mindent" túl patetikus lenne, azt hiszem. A legfontosabb tapasztalatom a folyamatos dialógus. A nyitott, értő és nagyon intenzív (szakmai és nem csak szakmai) párbeszéd a stáb tagjai között, a nézők és a művészek között, a nemzetközi és a hazai szcéna között és átvittebb értelemben is persze, az évad egyes előadásai, a különböző műfajok és nézőpontok között.

rap: Az igazgatóváltás hogyan érinti a leszervezett programokat?

JD: Bozsik Yvette július 1-jén váltja Szabó Györgyöt az intézmény élén. Az évad végigfut azzal a programmal, amit a jelenlegi csapat válogatott.

rap: Amellett, hogy itt dolgozol, milyen projektekben veszel még részt?

JD: A Trafóban dolgozni életforma: nonstop jelenlét, folyamatos együtt lélegzés sok házon belüli és a helyhez laza szálon kapcsolódó projekttel. Élmény volt például a Műhely Alapítvány EDIT táncfilmfesztiváljának a sajtóját egyengetni, hiszen ebben az évben ők mutatták be itthon például Wenders Pina Bausch-filmjét. Ahogy abszolút intézményen belüli, de nagyon szép feladat lesz szerkeszteni és kiadni tavaszszal a Trafó Beavató Programjáról szóló, a program eredményeit, módszertani újításait összefoglaló kétnyelvű kötetet is. 2011 végén az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszékének támogatásával elindult a Glass what? projekt és a divat.elte.hu divatelméleti portál, aminek az egyik alapítója vagyok. A divat elképesztően izgalmas kulturális konstrukció, dinamikusan változó, társadalmi és esztétikai problémákra érzékenyen reagáló kortárs művészeti ág. A divatról való gondolkodás - akadémiai szinten és széles közönséget megszólító módon - külföldön abszolút zajlik, itthon kevésbé. Azon vagyok/vagyunk, hogy mostantól itt is kialakuljon.

rap: Milyen hazai produkciót ajánlanál februárra?

JD: Nagyon szeretem, ha aktualitása és tétje van egy előadásnak - tartalmilag és/vagy formailag. A Tünet Együttes Voks című bemutatóját tehát nagyon várom.

rap: Milyen a nemzetközi felhozatal?

JD: Tavasszal két olyan csapat is visszatér Budapestre, amelyek katartikus pillanatokat okoztak nekem legutóbb. Pedig a katarzis szóval nem dobálózom - ritkán adatik ugyanis. Az egyik Philipp Quesne és a Vivarium Studio, a másik a Rosas. És ha már Keersmaeker, egyetlen koreográfust tudnék mondani a nemzetközi táncszcénából, aki pont olyan érzékenyen és hihetetlen intelligenciával kezeli a csendet a táncszínpadon, mint ő. Emanuel Gat. Na, ő is jön.

rap: Van-e terved a jövő évadra?

JD: Szeretnék többet írni, hiszen táncszakíró és színikritikus is vagyok. Igaz, ezt minden szezon végén megfogadom. De nagyon jó lenne látni, hogy a hazai független területnek és kortárs kulturális szcénának is van terve a jövő évadra (sőt az azt követőre is). A támogatások csökkenésével kulcsfontosságú lesz a határozott művészi koncepcióhoz kapcsolt szponzoráció, a fundraising kérdése, a magántőke bevonása. Annyira szeretném, ha lenne hol/kikkel/miért kortárs kultúrával foglalkozni a jövő évadban is!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.