Pilobolus Társulat

Testszobor, testtorzítás

  • Krivánszky Emőke
  • 2012. március 2.

Színház

A connecticuti csapat neve jól cseng a táncegyüttesek világában, bár ők maguk nem is szeretik táncnak nevezni, amit csinálnak.

Tavaly ünnepelték fennállásuk 40. évfordulóját, melyet idén egy világ körüli turnéval fejelnek meg Shadowland című darabjukat utaztatva, amely különös ötvözete az ókori árnyjátéktechnikának, az akrobatikának és a kortárs táncnak - és február végén érkezik Budapestre.

*

A társulatot 1971-ben hívta életre három művészeti hallgató, Robby Barnett, Lee Harris és Jonathan Wolken, majd hamarosan csatlakozott a ma is a társulatnak koreografáló Michael Tracy. Az addigi táncnyelvvel szakítva létrehozták a body sculpture/body contortion, azaz a testszobor/testtorzítás technikáját, mely az emelések, forgások, hajlítások helyett a táncos testek jóval szorosabb együttműködésére és formaalkotó képességére épít. A mutatvány abban áll, hogy több táncos közös, összefonódó mozdulata - M. C. Escher képeihez hasonlatos - absztrakt vagy éppenséggel a köznapi világban nagyon is ismerős formákat állít elő, legyen az az Empire State Building körvonala vagy egy értelmes szó betűsora. A látványos alaptechnikán túl egy-egy előadásukban meghatározó szerepet kap a komikus jelenetezés, az akrobatika és a kortárs tánc. Az utóbbi években egy régi-új technikát emeltek be a produkciókba, az árnyékszínházat, melynek egész estés változata a most bemutatandó Shadowland, amelyben a történet hetven százaléka a megvilágított vászon mögött zajlik.

A Pilobolus az idők során kis művészeti műhelyből igazi kreativitásgyárrá nőtte ki magát. "Pár srác voltunk, akik művészetet hallgattak a Darthmouth College-ban. Egyazon tánckurzusra jártunk, és elkezdtünk együtt próbálni. Aztán ment minden a maga útján, először voltunk hárman, azután hatan, majd elkezdtünk bővülni - meséli Robby Barnett művészeti vezető a bécsi bemutató után. - Tulajdonképpen az egész azzal kezdődött, hogy félénkek voltunk. Féltünk egyedül kiállni a színpadra, ezért együtt léptünk fel. Az első pillanattól saját stílust építettünk, nem volt utánzó, példaképmásoló szakaszunk. A testek alakzatteremtő potenciálja érdekelt minket." E szerteágazó érdeklődés eredményeit a művészet világán kívülre is sikeresen exportálták: filmstúdióknak, reklámcégeknek és egyéb alkalmazott területeknek nyújtanak "mozgó-képi" szolgáltatásokat. Sokan emlékezhetnek például a 2007-es Oscar-gála árnyképes filmjeleneteire vagy a legismertebb koreai autómárkának készített szpotra, melyben néhány táncos test a végére tökéletes autóformát ad ki.

Shadowland egy tinédzser lány beavatásának története. Törékeny, elveszett, álmodozó, akinek megváltozott igényeire természetesen a szülők sincsenek figyelemmel. Egy éjszaka a csodáktól megfosztott világból átkerül az árnyékok birodalmába, ahol a komikustól az elkeserítőn át a rémisztőig számos kalandban van része. Egyik sem hétköznapi, de nagyon is sok köze van a felnőtt élet küzdelmeihez. Útja során egy sor jellegzetes Pilobolus-alakkal találkozik: az óriás kézzel, a sokfejű lótuszvirággal, a kentaurfiúval, a karormányú elefánttal és a többiekkel. Karok, lábak, fejek és törzsek összefonódó, szétfoszló és mindig új formákká összeálló kavalkádja, mely hol a vásznon keresztül árnyként, hol a vászon előterében hús-vér szereplőként mutatkozik. A lány olyan határélményeket is megtapasztal az árnyékországban, mint a halál közelsége, a fizikai szenvedés vagy a testiség. Nem meglepő hát, hogy amikor visszajut a mi világunkba, már korántsem az, aki volt.

Ne köntörfalazzunk: ez egy profi show-műsor, annak minden előnyével és hátrányával. Közérthető történetet mesél, melynek "mondanivalója" az átlag, kortárs látványművészeteken nem edzett néző számára is érthető, látványként szórakoztató, az egyes jeleneteket aláfestő popszámok szövege pedig egyenesen egyértelműsíti a színpadon történteket. Viszont a cselekmény és a vizuális világ több ponton is elég meghökkentő ahhoz, hogy az előadás a finom részletekben elkerülje a kiszámíthatóságot, és bár egy sor ősi technikát használ, egyik mai összművészeti produktumra sem hasonlít. A visszataps után - mint egy jó tűzijáték esetén - komoly best of durrogtatást kapunk, ahol új formák is előkerülnek. Mivel az előadókat már nem köti a szüzsé, a látvány olyan erős koncentrációban érkezik, hogy a hatásvadászatnak szóló kezdeti fejcsóválások ellenére is magával ragad. Egyszerű, de sikeres támadás a zsigereink ellen.

(A Shadowland február 28. és március 4. között látható a Budapest Kongresszusi Központban.)

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.