Pilobolus Társulat

Testszobor, testtorzítás

  • Krivánszky Emőke
  • 2012. március 2.

Színház

A connecticuti csapat neve jól cseng a táncegyüttesek világában, bár ők maguk nem is szeretik táncnak nevezni, amit csinálnak.

Tavaly ünnepelték fennállásuk 40. évfordulóját, melyet idén egy világ körüli turnéval fejelnek meg Shadowland című darabjukat utaztatva, amely különös ötvözete az ókori árnyjátéktechnikának, az akrobatikának és a kortárs táncnak - és február végén érkezik Budapestre.

*

A társulatot 1971-ben hívta életre három művészeti hallgató, Robby Barnett, Lee Harris és Jonathan Wolken, majd hamarosan csatlakozott a ma is a társulatnak koreografáló Michael Tracy. Az addigi táncnyelvvel szakítva létrehozták a body sculpture/body contortion, azaz a testszobor/testtorzítás technikáját, mely az emelések, forgások, hajlítások helyett a táncos testek jóval szorosabb együttműködésére és formaalkotó képességére épít. A mutatvány abban áll, hogy több táncos közös, összefonódó mozdulata - M. C. Escher képeihez hasonlatos - absztrakt vagy éppenséggel a köznapi világban nagyon is ismerős formákat állít elő, legyen az az Empire State Building körvonala vagy egy értelmes szó betűsora. A látványos alaptechnikán túl egy-egy előadásukban meghatározó szerepet kap a komikus jelenetezés, az akrobatika és a kortárs tánc. Az utóbbi években egy régi-új technikát emeltek be a produkciókba, az árnyékszínházat, melynek egész estés változata a most bemutatandó Shadowland, amelyben a történet hetven százaléka a megvilágított vászon mögött zajlik.

A Pilobolus az idők során kis művészeti műhelyből igazi kreativitásgyárrá nőtte ki magát. "Pár srác voltunk, akik művészetet hallgattak a Darthmouth College-ban. Egyazon tánckurzusra jártunk, és elkezdtünk együtt próbálni. Aztán ment minden a maga útján, először voltunk hárman, azután hatan, majd elkezdtünk bővülni - meséli Robby Barnett művészeti vezető a bécsi bemutató után. - Tulajdonképpen az egész azzal kezdődött, hogy félénkek voltunk. Féltünk egyedül kiállni a színpadra, ezért együtt léptünk fel. Az első pillanattól saját stílust építettünk, nem volt utánzó, példaképmásoló szakaszunk. A testek alakzatteremtő potenciálja érdekelt minket." E szerteágazó érdeklődés eredményeit a művészet világán kívülre is sikeresen exportálták: filmstúdióknak, reklámcégeknek és egyéb alkalmazott területeknek nyújtanak "mozgó-képi" szolgáltatásokat. Sokan emlékezhetnek például a 2007-es Oscar-gála árnyképes filmjeleneteire vagy a legismertebb koreai autómárkának készített szpotra, melyben néhány táncos test a végére tökéletes autóformát ad ki.

Shadowland egy tinédzser lány beavatásának története. Törékeny, elveszett, álmodozó, akinek megváltozott igényeire természetesen a szülők sincsenek figyelemmel. Egy éjszaka a csodáktól megfosztott világból átkerül az árnyékok birodalmába, ahol a komikustól az elkeserítőn át a rémisztőig számos kalandban van része. Egyik sem hétköznapi, de nagyon is sok köze van a felnőtt élet küzdelmeihez. Útja során egy sor jellegzetes Pilobolus-alakkal találkozik: az óriás kézzel, a sokfejű lótuszvirággal, a kentaurfiúval, a karormányú elefánttal és a többiekkel. Karok, lábak, fejek és törzsek összefonódó, szétfoszló és mindig új formákká összeálló kavalkádja, mely hol a vásznon keresztül árnyként, hol a vászon előterében hús-vér szereplőként mutatkozik. A lány olyan határélményeket is megtapasztal az árnyékországban, mint a halál közelsége, a fizikai szenvedés vagy a testiség. Nem meglepő hát, hogy amikor visszajut a mi világunkba, már korántsem az, aki volt.

Ne köntörfalazzunk: ez egy profi show-műsor, annak minden előnyével és hátrányával. Közérthető történetet mesél, melynek "mondanivalója" az átlag, kortárs látványművészeteken nem edzett néző számára is érthető, látványként szórakoztató, az egyes jeleneteket aláfestő popszámok szövege pedig egyenesen egyértelműsíti a színpadon történteket. Viszont a cselekmény és a vizuális világ több ponton is elég meghökkentő ahhoz, hogy az előadás a finom részletekben elkerülje a kiszámíthatóságot, és bár egy sor ősi technikát használ, egyik mai összművészeti produktumra sem hasonlít. A visszataps után - mint egy jó tűzijáték esetén - komoly best of durrogtatást kapunk, ahol új formák is előkerülnek. Mivel az előadókat már nem köti a szüzsé, a látvány olyan erős koncentrációban érkezik, hogy a hatásvadászatnak szóló kezdeti fejcsóválások ellenére is magával ragad. Egyszerű, de sikeres támadás a zsigereink ellen.

(A Shadowland február 28. és március 4. között látható a Budapest Kongresszusi Központban.)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.