Színház

Portner: Hajmeresztő

Színház

Kriminek harmatos, de vígjátéknak sem sokkal izmosabb Paul Portner (vagyis igazából inkább Pörtner) 1963-as darabja, ám a Hajmeresztő mégsem érdemtelenül tart játszási rekordokat többfelé is a nagyvilágban. A játékba a közönséget is bekapcsoló, interaktív nyomozósdi ugyanis eredeti szabadalom, amely máig jól elműködik a színpadon, mint arról már több hazai előadáson is meggyőződhettünk. Tony fodrászszalonja legújabban a Centrál kisszínpadán ütött tanyát, és Puskás Tamás rendezése lelkiismeretes gondossággal készíti elő a terepet a közös játék számára. Mert a lényeg a nézői aktivitás – meg a jó előre borítékolható vagy épp váratlan kérdésekre és felvetésekre reagáló színészi flottság. Ezen a téren a legnagyobb feladat a nyomozást és vele az interakciót irányító Simon Kornélnak jutott, aki már a bemutatón is készen hozta a maga lazán fölényes figuráját, s azóta a nézői részvételt is imponáló svádával serkenti és terelgeti. A gyanúsítottak közül elsősorban a tűzforró fodrászfiú szerepe kínál egészen magas labdát a mindenkori megformáló számára, és ezt a hálás játéklehetőséget – mint Görög László hajdani alakítása óta számosan – most Rada Bálint is az affektáltság és a kikacsintgatás emelt szintjén kamatoztatja. Mellette leginkább Borbás Gabi fanyarsága és bölcsen kijátszott grimaszkészlete kelt külön is feltűnést a testületileg fegyelmezett, derűs és ügyesen reagáló szereplőgárda munkálkodásából. No és persze túlnyomórészt tehetségesnek bizonyul a közönség is: jó kérdésekkel, tisztes megfigyelőképességgel és egy-egy váratlan riposzttal, vicces felvetéssel hozzájárulva az előadások sikeréhez. Csak a végén kerül menetrend szerint kis hullámvölgybe színpad és nézőtér: fent a túl sok kiabálás és az eredendően semmilyen krimilezárás miatt, lent meg a közönségszavazás majdani végeredményének kiismerhetősége okán.

Centrál Színház, december 10.

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.